Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Így védekezz az Index ellen!

Így védekezz az Index ellen!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ingyenes és mégis döbbenetes megoldás.

Egy programozónak is elege lett az Indexből.

Távol áll tőlem, hogy irigykedjek a(z egyik) leggazdagabb magyarországi online felület hajléktalanokat megszégyenítő tarhálására, amellyel azt próbálják meg eladni, hogy olvasóik pénzéből fejlesztenek, írnak cikket, sőt, minél többen és többet fizetnek, annál függetlenebbek lesznek.

Ugye ők az index újságírói, akik eddig is csupa függetlenségből mutatnak be mindent egyoldalúan, kormányellenesen, nem ritkán a Fake-News eszközeihez nyúlva.

Csakhogy a tarhálást is olyan lendülettel és szerencsére ugyanolyan tökkelütött módon végzik, mint a teljesen hiteltelenné vált politikai propagandájukat. Százmilliós (becsült összeg) kampányból így sikerült összeütniük vagy 50 milliót, amire bizonyára nagyon büszkék mind az ötletadók, mind a megvalósításban szereplő 93 munkatárs.

Viszont, az a helyzet, hogy ez a kampány duplán is fordítva sült el.

A kisebbik gond, hogy iszonyatosan kevés pénz jött össze. A nagyobb baj, hogy marketingeseiknek ezután nehezebb lesz eladni a legdrágább, kvázi leghatékonyabb hirdetéseiket. Ugyanis, ha az Indexen a hirdető a befektetett pénzéért nem profitot termel, hanem bukik mondjuk 30-50 százelékot, és ez tetéződik azzal, hogy egy, bár igen olvasott, de teljesen elhiteltelenedett, irányított Fake-News felületet használ saját hitelességének erősítésére, az nem hirdetőcsalogató.

A gazdag Index tehát ezzel a hazug szegénységi kampányával nem csak az olvasóktól kezd függetlenné válni, hanem a hirdetőktől is. Ez meg aztán megint csak tarhálásra készteti majd, ha nem talál ismét egy beteg lelkű milliárdost...

Egyszerű logikával élve, nincs az a Coca-Cola, Raiffeisen vagy Gazprom, amelyik nyilvánvaló hazugsággal kéregető hajléktalanokkal hirdetne, akikről ráadásul ismert tény az is, hogy nem szegények... 
A történetnek azonban még itt sincs vége.

Az Index kétségbeesett kretén kéregetésében programozó talált egy poént. Készített egy olyan böngésző-kiegészítőt, amely kitiltja az Index tarháló részét az olvasói felületről.
Biztos van, akinek hasznos lehet ez a kiegészítő, bár magam részéről jobban örülnék annak, ha az Index félrevezető tartalmait szűrné.

Google Chrome letöltési link:
]]>https://chrome.google.com/webstore/detail/indexhu-tarh%C3%A1l%C3%A1s-elt%C3%A1vol%C3%AD/bbealomoalaipnpocdedbnopfclcafkk]]>
Firefox letöltési link:
]]>https://addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/index-hu-tarh%C3%A1l%C3%A1s-elt%C3%A1vol%C3%ADt%C3%B3/]]>

N. Kullai József
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7546) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Mozaik (83) Sport (729) Belföld (10) Nagyvilág (1310) Gazdaság (705) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Történelem (18) Vetítő (30) Egészség (50) Autómánia (61) Életmód (1) Jobbegyenes (2788) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Heti lámpás (312) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Kultúra (7)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>