Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Hivatalos: a Momentum elvenné a CSOK-ot és durván emelné az SZJA-t!

Hivatalos: a Momentum elvenné a CSOK-ot és durván emelné az SZJA-t!

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)

Meg kell állítani, mert belerokkanunk!

TÖBB ADÓT, MUNKAALAPÚ HELYETT SEGÉLYEKRE ÉPÜLŐ TÁMOGATÁSOKAT VEZETNÉNEK BE FEKETE-GYŐRÉK.
Horn Gyula, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon gazdaságpolitikájának elemei köszönnek vissza a Momentum programtervéből. A lila párt hatalomra kerülve felszámolná a családi kedvezmények rendszerét, a balliberális kormányok alatt már megbukott segélyalapú támogatásokat vezetné vissza, ráadásul a többsávos adórendszer miatt kevesebb pénz maradna az emberek zsebében. Fekete-Győrék a nyugdíjrendszert is aláásnák olyan átgondolatlan intézkedésekkel, hogy 35 éves kor felett a befizetők felvehetnék az addig befizetett járulékukat.

A 2010 előtti szocialista–szabad demokrata kormányzás családellenes, magasabb adókkal operáló politikáját hozná vissza a Momentum. Fekete-Győr András pártelnök az ATV Egyenes beszéd című, kedd esti adásában tette egyértelművé, hogy a nemzeti kormányzattal homlokegyenest ellentétes szemlélet mentén irányítanák az országot

az esetleges 2022-es választási győzelmük esetén.

 
Szétrombolnák a rendszert

A Momentumot a jövő pártjának tituláló Fekete-Győr abban is a baloldali kormányok gyakorlatához térne vissza, hogy növelné a szociális alapú, alanyi jogon járó családi pótlék mértékét. A lehetséges növelés módjáról, szabályairól komolyan vehető konkrétumot ugyan nem árult el, ám azt megjegyezte, hogy „megduplázás vagy megtriplázás” jöhet szóba. A pártelnök gyanúsan hallgatott eközben arról, hogy mit terveznek a dolgozó szülőket megillető családi adókedvezmények ma élő rendszerével. A balliberális kormányok idejéből származó tapasztalatok alapján azonban sok jót ez ügyben nem remélhetnek a legálisan munkát vállaló szülők. A baloldali kabineteknél a családi pótlék emelése általában elsőbbséget élvezett, más támogatási módozatokra ugyanakkor már nemigen maradt sem anyagi fedezet, sem politikai szándék. Ezek alapján, s az utóbbi évek baloldali megszólalásait figyelembe véve leginkább arra lehet következtetni, hogy a családi pótlék emelésével párhuzamosan a baloldali koalíció drasztikusan visszavágná a családi kedvezményeket, ezzel évente akár több száz milliárdos összegtől vágva el nagyjából 1,1 millió családot.

A lila párt elnöke csak hebegett-habogott Rónai Egon műsorvezető azon kérdésére, hogy a meglehetősen nagyvonalú családtámogatási rendszer olyan alappilléreit is felszámolnák-e, mint a csok, a lakásfelújítási támogatások és más, kedvezményes hitelfelvételt is magukban foglaló lehetőségek. Nem túl bizalomgerjesztő módon Fekete-Győr úgy fogalmazott, hogy „van, ami maradna, de az ellenzéki pártokkal kell megbeszélni ezt a kérdést”.

Ha figyelembe vesszük, hogy a szivárványkoalíciót az a Gyurcsány Ferenc vezeti, aki 2006-ban, illetve 2008-ban és 2009-ben a hírhedt Bokros-csomaggal vetekedő megszorításokat léptetett életbe, akkor eléggé könnyen valószínűsíthető, hogy szinte semmi sem maradna a dolgozó családfenntartók számára ma igénybe vehető kedvezmények közül.

Meglehetősen cinikus hozzáállásnak hatott, hogy míg Fekete-Győr azt hangoztatta, hogy – az akár tízmilllió forintos – anyagi segítséget jelentő támogatások nem jelentenek megfelelő ösztönző erőt több gyermek vállalására, addig ő olyan eszközökkel bírná rá a párokat nagyobb számú utód felnevelésére, mint a rugalmas foglalkoztatás és munkavállalás, az általa nem részletezett finn típusú oktatási rendszer, a szabad tankönyvválasztás, valamint a tanárok béremelése.

Megemelnék az adókat

A Momentum-elnök megerősítette a korábban egyetlen biztos pontként említett programelemüket, vagyis hogy

sávos adórendszert vezetnének be. A baloldali kabinetek gazdaságpolitkájának egyébként szerves részét képező többkulcsos adórendszer alkalmazásával már a közepes jövedelmű polgároknak is jóval kevesebb pénz maradt a zsebükben, mint a Fidesz-kormány által bevezetett egykulcsos szisztéma alapján.

Fekete-Győr azt hangoztatta, hogy csak havi egymillió forint jövedelem felett lenne érvényes a személyi jövedelemadó magasabb, 25 százalékos sávja, a legalacsonyabb bevételűek pedig – akikre a 15 százalékos kulcs vonatkozna – amerikai mintára adó-visszatérítést kapnának. Érdemes megjegyezni, hogy az Orbán-kormány nemrégiben döntött arról, hogy – szintén a családalapítást és a gyermekvállalást bátorító politikájuk jegyében – teljesen eltörlik a 25 éven aluli fiatalok szja-fizetési kötelezettségét, ahogy ezt korábban már megtették a legalább négy gyermeket vállaló nők esetében.

A pártelnök egy minapi Facebook-bejegyzése szerint a családról alkotott képébe az is belefér, ha azonos nemű, homoszexuális párok fogadnak örökbe gyermekeket.

dolgoztatnák a szépkorúakat

Nem sok jóra számíthatnak a Momentumtól a nyugdíjasok sem.

Bár explicite nem került szóba, hogy megszüntetnék a 13. havi nyugdíjat – amelyet idén februártól kezdődően az Orbán-kormány kezdett lépcsőzetesen visszaépíteni, és amelyet egyébként a baloldali Bajnai-kabinet törölt el –, mégis sokatmondó, hogy Fekete-Győr a munkavállaláskor igénybe vehető adókedvezményekkel oldaná meg az idősek életszínvonalának a növekedését.

 

A pártelnök nemes egyszerűséggel „pluszpénznek” nevezte, amit a szépkorúak 65 éves kor felett munkába állva megkereshetnek. Azonban a balliberális politikus által vázoltak alapján nemcsak a 13. havi nyugdíj léte kérdéses, hanem az is, hogy a naptárban található 12 hónapra hogyan biztosítanák az idősek juttatását.

Ugyanis Fekete-Győr egy olyan „rugalmas” nyugdíjpénztári rendszert vizionált, amelyből a befizetők 35 éves kor felett már kivehetnék a felgyülemlett járulékokat. A pártelnök egy másik, a kommunizmus tervgazdálkodását idéző elképzeléssel is előrukkolt, amely szintén erősen destabilizálná a nyugdíjrendszert. Szavai szerint bevezetnék a 32 órás munkahetet, amelynek során – mintegy varázsütésre – ugyanannyi értéket termelnének meg a dolgozók, mint jelenleg 40 óra alatt. Ahogy számos vicc tanúskodik arról, hogy Rákosi Mátyás ukázára mégsem született csettintésre 20 százalékkal több baromfi vagy tehénborjú, várhatóan ez az elképzelés a munkaerőpiacon sem működne.

 

Sérülékeny gazdaság

A Momentumnak az euró bevezetéséről szóló terveit mintegy fél szóval, mellékesen intézte el Fekete-Győr András, ám a liberális gazdaságpolitikában divatosnak számító elképzelés még a baloldalon belül is erősen megosztóvá vált mára, miután számos európai uniós tagállam évek múltán sem volt képes kikecmeregni a közös valuta használatával több szempontból is súlyosbított gazdasági válságból.

Schiffer András, az LMP egykori frakcióvezetője egyenesen hazaárulásnak nevezte az euró bevezetését a minap,

s az ezt alátámasztó szakmai érvei ismertetésekor mások mellett idézte Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdászt, valamint az ugyanezen a területen nemzetközileg elismert Róna Pétert is. Schiffer egyébként a Klubrádió műsorvezetőjével, Bolgár Györggyel folytatott vitában azt is konkrét példákkal támasztotta alá, hogy a baloldali sajtóban sokat méltatott, bezzegországként beállított Szlovákia gazdasági növekedése is jócskán lelassult az utóbbi években, ráadásul úgy vélte, hogy a közös valuta bevezetésének ahhoz is köze van, hogy néhány esztendeje éhséglázadás tört ki északi szomszédunknál.

Ezenfelül a balliberális oldal már szinte toposznak számító programelemei is előkerültek a beszélgetésben,

így Fekete-Győr nem hagyta ki a bérlakásépítési programot sem – amely egyébként több baloldali polgármester 2019-es kampányában is központi elem volt, mégsem valósult meg sehol számottevő volumenben. A Momentum-elnök áfakedvezményt ígért a barnamezős területeken társasházakat építő beruházóknak, és szavai szerint minden tíz felhúzott ingatlan után kérnének egyet, amelyet „rászorulóknak” adnának ki.

Meglehetősen demagógnak hatott Fekete-Győr azon felvetése is, hogy pártja az olyan nagy állami vállatok részvényeit, mint a Szerencsejáték Zrt., a Magyar Posta vagy a Villamos Művek Zrt., „szétosztaná” az emberek között, akik így „tulajdonosnak érezhetnék magukat”. A nemzeti vagyon szétosztásával egyébként a pártelnök sajátos számításai szerint mindössze 18 ezer forintnyi érték birtokába jutna egy-egy polgár. A munkanélküli-segély jogosultsági idejét pedig a jelenlegi három hónap helyett „minimum” fél évre hosszabbítanák meg, de megemlítette, hogy egyes koalíciós partnereik nem érnék be kilenc hónapnál kevesebbel.

Zavaros elképzelések

Amennyiben valaki azt gondolná, hogy a Momentum elképzelései mögött komolyabb tanulmányok, mélyebb elemzések állnak, akkor érdemes felidézni, hogy a lila párt az elmúlt hónapok során is többször homlokegyenest ellentmondott saját magának. Míg ősszel megkésettnek nevezték a pandémia miatt november 11-én bevezetett korlátozásokat, addig néhány hete már az „észszerű nyitás” mellett kardoskodtak. Fekete-Győr András még egy meglehetősen kisszerű vitába is belekeveredett Ujhelyi Istvánnal, a szocialisták EP-képviselőjével, miután azt hangoztatta, hogy a Momentum rukkolt elő a „nyitás” ötletével. Még ha azt a kérdést nyitva is hagyjuk, hogy kié az elsőség kétes érdeme, tény, hogy

a Momentum a többi baloldali pártra is rálicitált ebben a kérdésben, hiszen az éttermek teraszainak és belső tereinek a megnyitása mellett a színházak, mozik és edzőtermek újranyitását is szorgalmazták, továbbá a kijárási korlátozás kitolását. Mindezt néhány héttel a koronavírus-járvány harmadik, eddigi legsúlyosabb hullámának kezdete előtt tették, s annak ellenére, hogy a szakemberek figyelmeztettek: egyelőre rendkívül kockázatos és felelőtlen dolog lenne enyhíteni a korlátozásokon.

(Kárpáti András, magyarnemzet.hu)

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Belföld (10) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2788) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Életmód (1) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (312) Flag gondolja (36) Kultúra (7) Mozaik (83) Tereb (146) Politika (1582) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Gazdaság (705) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7546) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Történelem (18)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>