Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Gyurcsány, takarodj!

Gyurcsány, takarodj!

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Biztos, hogy ezt akarják, akik ma baloldali kormányt remélnek?

Évek óta töröm a fejem, hogyan lehetne elmagyarázni, megértetni a mai tizenévesekkel, mit történt 15 évvel ezelőtt Balatonőszödön, azon a május végi MSZP-frakcióülésen, amikor egy Gyurcsány Ferenc nevű, a magyar sors kegyetlen gesztusa révén magát miniszterelnöknek nevezhető emberforma elmondta népünk történelmének egyik legsötétebb beszédét. A mai fiataloknak, akik közül sokan már szavazókorúak, az őszödi beszéd, ha egyáltalán hallottak róla, olyan, mint valami messzi, messzi galaxisban játszódó mese, mint egy sci-fi, amihez valójában semmi közük, legalábbis az életükre gyakorlati hatása nincsen.

Hogyan lehetne velük megértetni, hogy mindaz, ami most van, 15 évvel a beszéd elhangzása után, mindaz abból a beszédből következett, s hogy e beszéd nélkül talán most egy más világban élhetnénk. Hogy Gyurcsány Ferenc nem valami sötét lovag egy távoli bolygóról, hanem a velünk élő sorsunk, jelenünk alakítója is. Ha képeket, videókat mutogatunk az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése alkalmából kitört tüntetésekről, az októberi véres rendőri erőszakról, a kilőtt szemekről, a lovasrohamokról s kardlapozásról, Gyurcsány puskás embereiről, azt mondják, jó, jó, de hát ez már régen volt. Különben is, Gyurcsánynak már megbocsátottak, hiszen pártok, politikusok, közszereplők állnak be sorra mögé, mi a baj vele?

Az a baj vele, hogy Gyurcsány Ferenc semmit nem változott. Ma is éppolyan sötét lelkű politikai kalandor, mint 15 évvel ezelőtt, ma is éppúgy telehazudja a világot, mint miniszterelnöksége idején, s ma is éppúgy társadalmi-gazdasági káoszba borítaná az országot, mint egykor. Talán elég lenne megmutatni gyerekeinknek azt a pár másodpercet, amit a közelmúltban rögzített a Hír Televízió kamerája. Amikor Gyurcsány Dunaújvárosban a hozzá közeledő újságírót egy kézmozdulattal eltanácsolja. – Magának semmiképp sem! – veti oda félvállról, de abban a gesztusban, abban a karlendítésben minden benne van. Benne van az őszödi hazugságbeszéd, benne vannak a gyurcsányi rendőrség által kilőtt szemek, a véresre vert békés emberek, a meztelenre vetkőztetéssel megalázottak, a rádió udvarán megvert fiatalok, benne van a baloldal elmúlt 15 éve.

Ezt kellene valahogy megértetni a fiatalokkal és az idősebbekkel is, akik – számomra érthetetlen okokból – a Gyurcsány által megrágott és egybecsócsált baloldalt támogatják: hogy Gyurcsány ma is bármire képes. Mert ma már nem csupán a hatalom akarása űzi őt, hanem a bosszú őrülete is. Ma még csak a jogászai – Kis Jánostól Vörös Imre egykori alkotmánybíróig – álmodoznak arról, hogyan lehetne semmissé tenni az Orbán-korszak minden lépését, s felelősségre vonni a hatalom mai gyakorlóit. S miután nyilvánvaló, hogy a jog eszközeivel egy jogállamban, egy demokráciában nem lehet eltüntetni egy demokratikusan megválasztott előző kormányt, hát úgy csűrik-csavarják a paragrafusokat, hogy abból az derül ki: végső soron nem marad más, mint a forradalmi terror. Láttunk már ilyet a magyar történelemben is. Majd jönnek – jönnének – a mai Lenin-fiúk, a Gyurcsány-fiúk, az éjszakában suhanó fekete autók, s vinnének mindent és mindenkit, amire és akire szemet vetettek. Lehetne újra villákat zabrálni, körmöket tépni, akasztani – ha képletesen(?) is.

Biztos, hogy ezt akarják, akik ma baloldali kormányt remélnek? Biztos, hogy Gyurcsány Ferenc rémállamát akarják? Biztos, hogy tudják, bárki legyen is a miniszterelnök egy esetleges győzelem esetén, Karácsony, Gyurcsányné vagy más, Gyurcsány Ferenc kezében lesz az ostor, s idomított vadjai úgy járják majd a táncukat, ahogyan az állatszelídítő parancsolja?

Tizenöt évvel az őszödi beszéd elhangzása után ma sem tudunk mindezek miatt mást, tömörebbet és igazabbat ajánlani, mint ami az akkori őszi tüntetéseken oly gyakran elhangzott: Gyurcsány, takarodj! Vidd az összes haverod!

Néző László - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Történelem (17) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Gazdaság (702) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (6) Tereb (146) Autómánia (61) Sport (729) Belföld (10) Életmód (1) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Heti lámpás (310) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>