Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Gyurcsány szánalmas bukása

Gyurcsány szánalmas bukása

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
10 évvel ezelőtt  egy ország lélegzett fel.

Az őszödi böszme azért még most is itt kígyózik körülöttünk.

Bár akkor már jó ideje benne volt a levegőben, mégis sokak számára a meglepetés erejével hatott, amikor 10 évvel ezelőtt, 2009. március 21-én az akkor regnáló miniszterelnök többek között a következőket mondta: "Egyre több helyről hallom azt, hogy a stabil kormánytöbbségnek én magam vagyok az akadálya. Ha ez igaz, akkor ezt az akadályt én most elhárítom."

Gyurcsány Ferenc lemondását bejelentő beszédében akkor azt is hozzátette, hogy "alakítsunk új kormányt, új miniszterelnökkel"!
Rengetegen fellélegeztek ezen szavak hallatán.

A 2004-ben Medgyessy Péter tulajdonképpeni megpuccsolásával a kormányfői székbe kerülő Gyurcsány a 2006-os országgyűlési választásokon folyamatos hazugságokkal, elhallgatásokkal, csúsztatásokkal tudott posztján maradni, elhíresült őszödi beszédének nyilvánosságra kerülésétől kezdve pedig Magyarország legújabb kori történelmének legsúlyosabb belpolitikai válságát élte.

 

A kormány lényegében akkor már hosszú hónapok óta egyfajta béna kacsaként működött, melynek eredményeit a húsba vágó megszorításokkal az egész magyar társadalom a saját bőrén érezte.
A lemondás bejelentésével Gyurcsány jó két és fél évet késett, regnálása körülbelül ugyanannyi kárt okozott hazánknak, mint saját pártjának.
Talán paradoxonnak tűnhet, mégis ez utóbbi lett ámokfutásának talán egyetlen pozitív hozadéka.

A 2010-ig összesen 12 éven keresztül hatalomban lévő posztkommunista baloldal ugyanis ez alatt olyan mélyrepülésbe kezdett, hogy mára az MSZP egy saját miniszterelnök-jelöltet állítani is képtelen, 10 százalék körüli támogatottsággal rendelkező formáció, a belőle kivált, Gyurcsány-frakció, a DK pedig a parlamenti küszöb környékén lavíroz.

Persze a szemkilövetések során is hirhedtté vált böszme azóta is sokszor itt "kígyózik körülöttünk" - prímszámaival együtt - de az ország irányításába már szerencsére nincs beleszólása, ahogy ez a magyarországi létező baloldal is beláthatatlan távolságra került attól, hogy a kormányzásra esélye legyen.
Reméljük, a választók józanságának köszönhetően ez így is marad!

10 éve ilyenkor a Gyurcsány-mentes korszak kezdődött el, amely egyben  a magyar baloldal hosszú alkonyának is egy fontos állomása volt.
Isten óvja tőle/tőlük Magyarországot!

Winkler József

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2788) Belföld (10) Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (705) Tereb (146) Politika (1582) Flag gondolja (36) Életmód (1) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Sport (729) Szépségápolás (15) Egészség (50) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Heti lámpás (312) Kultúra (7) Mondom a magamét (7546)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>