Ma 2020 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Gyöngyöspata dilemmája avagy a Kolumbusz tojása

Gyöngyöspata dilemmája avagy a Kolumbusz tojása

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Én tudom a megoldást, bár kutya nehéz lenne megvalósítani.

még csak meggyőzni is azokat az embereket, akik ebben a 22-es csapdája ügyben a főszereplők. A nehézségeket kár volna részletezni, mindnyájan tudjuk, hogy az érintett roma fiatalok javára igaz , amit a költő (József Attila)  más összefüggésben mondott: „magával kötve, mint a kéve” – éli nehéz sorsát.

De az idézet másik fele éppen fordítva áll: nem „sunyít, vagy parancsot követ”, hanem éppen ellenkezőleg, büszkeség és kivagyiság pótolja a realitással való szembenézést.  A sok tudósítás, írás, nyilatkozat, hivatalos szervek próbálkozásai sokoldalúan bemutatták ezt a 22-es csapdája helyzetet.

Elolvastam a konkrét ügy alapjául szolgáló ombudsmani jelentést, s azt mondtam magamban: bizony megfontolandó és korrekt a diagnózis.

„A rendszerváltást követő két évtized nem hozott számottevő javulást e személyek foglalkoztatási, oktatási, lakhatási, egészségügyi és szociális körülményeiben. Felnőtt azóta egy olyan generáció, akik számára a teljes nyomor és kilátástalanság a „természetes létállapot”.” (Nem idézek sokat a jelentésből, aminek minden sorával egyébként nem értek egyet, mert a fentiek nem csak a romákat sújtották/sújtják, azonban a kisebbségi ombudsman nem írhat átfogó társadalmi elemzést, hanem konkrét üggyel foglalkozott.) Szóval létezik egy „roncstársadalom”, ahogy a szociológus nevezte.

A diagnózis után a terápia már nem az ombudsman dolga. Tehát mit lehet kihozni ebből a csapda-helyzetből, mert az is igaz, hogy a készpénzes megoldás csak olaj a tűzre. Valami testre szabott felnőttképzés kellene.  De valóban lehetetlen a romákat munkára fogni – munkának értve a tanulást is?

Mi lenne, ha néhány érintett családnak megszervezné egy szakképzó csapat, hogy felújítja, vagy megépíti a faluban a lerobbant házakat? Annak az asszonynak a házát is, aki volt olyan bátor, hogy ezt a tévé riportban is elmondta, beszereltetné a vízvezetéket a bíróság által megítélt pénzből. Szóval be kéne vonni a munkába a korábban szegregáltakat, építenének, korszerűsítenének, részt vennének a konkrét munkában. Mint régebben a kalákában: társas munkában, csak modern változatban. 

Közben megtanulnának rajzot olvasni, megtanulnák, hogy mi az a fagyhatár, amiért mélyebbre kell ásni a vezetéknek szolgáló árkot. Mérnének, munkanaplót vezetnének, tervekkel és költségvetéssel találkoznának, mindennel, ami egy ház vagy házsor felújításával, korszerűsítésével jár. A téglahordáson kívül szakmunkára is lehetne oktatni őket. Speciális képzési forma kellene nyilván: több gyakorlat, s kevesebb, de célirányos elmélet – vagyis az írás-olvasással járó egyéb ismeretek.

Nem kellene minden tanulótól elvárni a képzés végén a teljes értékű szakmunkás bizonyítványt, de fontos volna a résztvevő oktatók külön díjazása is.  Tudom, a klasszikus pedagógiai modell szerint előbb jönnek az általános alapismeretek: írás, olvasás, számok, természet-, ember- és környezettan – nos itt mindez párhuzamosan futna a munka-orientált szakképzéssel.  Nem példa nélküli, hogy bizonyos közösségek jórészt autó, számítógép, elektromosság és tévé nélkül éljenek.

Az amish közösségek ilyenek – más kérdés, hogy ők önként és vallási fanatizmusból élnek így, s nyitva áll számukra az út visszafelé is, a bibliát pedig fejből idézik. Gyöngyöspatán persze nem így áll a dolog. De aki nem önszántából nélkülözi mindazt a kényelmet, amit a XXI. század és a technológia kínál, azzal nem lehet megértetni, hogy ezért neki is meg kell dolgoznia? Egy roma ismerősöm  azt mondta, hogy az ő családjában a legnagyobb baj, hogy nem voltak rövid és hosszú távú céljaik. Illetve pontosabban csak egészen rövid távúak voltak.

Meg hogy nemigen volt kitartásuk, ráadásul a tévében is csak a csillogást látták.  Igen ám, a nagyfiúk építkeznek, szerelnek, de mit csináljanak a nagylányok, az ifjasszonyok?

Valahogy rávezetni őket, hogy a műköröm-építés helyett, vagy inkább az előtt a fogmosásra kéne rászokni, de mindenek előtt a takarékos gazdálkodásra. Vagyis ők a gazdasszony-képzést kapnák, amelynek legfőbb gyakorlati oldala a kalákában dolgozók ellátása volna.

Ha már versidézettel kezdtem, befejezésül egy másik:  
„Ne várd, hogy a föld meghasadjon 
És tűz nyelje el Sodomát. 

A mindennap kicsiny csodái 
Nagyobb és titkosabb csodák.”  


(Reményik Sándor: Csendes csodák)

Száz szónak is egy a vége: külön projektben, kaláka-féle  szervezésben oktatva, dolgoztatva kellene érvényt szerezni a bírósági ítéletnek a korábban szegregált roma résztvevőkkel.

Legalább meg kéne próbálni, hátha sikerülne előbbre jutni. Ami pedig a szegregációt illeti: meg kéne győzni a helyi közvéleményt, hogy ne csak a romák házait újítsák fel, korszerűsítsék, s ezáltal más helyi lakosok is bekapcsolódhassanak a projektbe.

Patakfalvy Katalin

Kapcsolódó írás:

]]>Gyöngyöspata, avagy a jéghegy csúcsa]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (5) Flag gondolja (33) Mondom a magamét (4411) Történelem (14) Rejtőzködő magyarország (171) Gazdaság (645) Autómánia (61) Vetítő (37) Belföld (5) Heti lámpás (239) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Nagyvilág (1448) Gasztronómia (539) Tereb (139) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1571) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (1721) Irodalmi kávéház (484) Mozi világ (440) Mozaik (83) Egészség (50) Sport (729) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>