Ma 2024 július 20. Illés napja van. Holnap Dániel, Daniella napja lesz.
Gréta, a próféta

Gréta, a próféta

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Nehogy rémálommá váljanak egyszer a „klímaigazságossági” aktivista lány világot megmentő vágyálmai!

 

Megnyugodva, sőt derűsen ébredhettünk a tegnapi napra. Nem csupán azért, mert beköszöntött a csillagászati nyár és a verőfényes kánikula, hanem mert azt tapasztaltuk, hogy még mindig élünk – mi magunk, a családtagjaink, szomszédaink, az utcán járó-kelő emberek, kollégáink, ismerőseink is. Annak ellenére, hogy 

2018. június 21-én egy tizenöt éves svéd kislány az egyik népszerű közösségi médiaplatformon azt posztolta egy klímaszakértőre hivatkozva, hogy öt év múlva teljesen kihal az emberiség. 

A bájos, bár mentális zavarokkal küzdő (Asperger-szindrómában és kényszerbetegségben szenvedő) diáklány később törölte ugyan vészjósló posztját – talán rájött, hogy túl erős, sokkoló volt a bejegyzése –, mégis nyugtalanul, aggódva vártuk 2023. június 21-ét.

Hiszen nem akárki jósolta meg az emberiség e hét közepén esedékes pusztulását, mint a csalhatatlan orákulummá kijelölt klímaaktivista Greta Thunberg, akit a Time amerikai magazin a 2019-es év emberének választott. Ugyanakkor a szintén liberális brüsszeli Politico az Európa sorsát leginkább meghatározó, legerősebb emberek huszonnyolcas listáján az „álmodozók” kategóriájának élére helyezte az akkor tizenhat éves lányt. Aki még

2018 nyarán eldöntötte, hogy péntekenként mindaddig nem megy iskolába, amíg a világ nem talál megoldást a – szerinte végzetes – éghajlatváltozásra. Reggelente elballagott a Riksdag, a svéd parlament elé, leült a lépcsőre és maga elé tette tiltakozó tábláját, amire azt írta: Iskolai sztrájk az éghajlatért.

Ez a gyerekes-beteges „sztrájk” nyilván szóra sem lett volna érdemes, de valakik meglátták benne a nagy üzletet: nemcsak gazdasági, de kommunikációs és ideológiai értelemben is. Persze csak azután, hogy – a social media jóvoltából – Gréta példáját először a hazájában, majd egyre több országban egyre több diák követte. Nem csoda, hisz a suli helyett jobb a buli (hetente legalább egy napon), végül is lógni és balhézni kevésbé fáradságos, mint a tanulás, felelés, dolgozatírás. A péntekenkénti sztrájk – a hangzatos Fridays For Future szlogennel – korunk egyik globális ifjúsági mozgalma, vagy inkább divathóbortja lett, igaz, nem olyan erőszakos, mint a kívül zöld-belül vörös radikális „aktivistáké”. A globalista klímavédő mozgalomnak a reklámarca, majd igazi idolja lett a copfos-dacos kamaszlány, aki állandóan a Földet fenyegető éghajlati katasztrófáról írt, beszélt, nyilatkozott, majd egyre inkább kinyilatkoztatott.

A bálvány- és celebgyártó tudatiparban influenszerré tett világ-, sőt egyek szerint időutazó diáklány 

felszólalhatott az ENSZ klímakonferenciáján éppúgy, mint a davosi Világgazdasági Fórumon, és mindenhol szigorúan ostorozta és kioktatta a világ politikai, gazdasági, tudományos és egyéb vezetőit. 

A véleménydiktatúra előtt meghajló opportunista politikusok, sőt tudósok is kényszeredetten hallgatták és képmutatóan bólogattak, mert a mainstream nyilvánosságban máig tabunak számít kimondani az igazságot, hogy a klímavándorcirkusz főbohócát – aki tömérdek csacsiságot hord össze a Földet fenyegető éghajlati katasztrófáról, a közelgő világvégéről, a világot megmentő vágyálmairól – marionettbábuként mozgatják a háttérből kétes, ám hatalmas erők. A megfelelési kényszer egyik legbizarrabb példájaként a Helsinki Egyetem Teológiai Kara (!) nemrég tiszteletbeli doktori címet adományozott a középiskolás diáklánynak, aki egyébként éppen a napokban érettségizett le. Az egyetem egyik professzora azzal indokolta Gréta kiválasztását, hogy ő a fiatal nemzedék szószólója a Föld jövője iránti aggodalom ügyében, aki ifjú kora ellenére világhírű influenszerré vált. 

Így van ez a bibliai próféták óta, közülük kerültek ki az első hangadók, akik előre jelezték egy globális klímaválság lehetőségét

 – így a finn teológus prof. Innen is gratulálunk…

Mindazonáltal az önmagát autista klímaigazságossági aktivistaként meghatározó orákulum is feltehetően örömmel nyugtázta tegnap, hogy öt évvel ezelőtt közzétett – aztán valamiért törölt – prófétai jóslata ellenére mégsem halt ki az emberiség. Annak is örülhetett, hogy húszévesen végre leérettségizett, bár emiatt sajnos be kell fejeznie a péntekenként tartott iskolai klímasztrájkokon való részvételt. Ugyanakkor megüzente, hogy továbbra is tüntetni fog péntekenként, mert még mindig rossz irányba haladunk, „a hatalmon levők a profit és a gazdasági növekedés nevében feláldozhatják a háttérbe szorított embereket és a bolygót”. Mi az hogy!

Fanatikus hívei, konformista hallgatói és cinikus globalista mozgatói bizonyára örülnek, hogy a beszédes nevű – Thunberg magyarul azt jelenti: Tonhalhegy – Gréta újabb hegyi beszédekben mondja majd meg, nyilatkoztatja ki az igazságot a klímaváltozásról, bolygónk jövőjéről és az emberiség előtt álló teendőkről.

Az érettségi bizonyítvány és a teológiai díszdoktori cím birtokában nyilván politikus lesz, akárki meglássa. Az se lehet nagyon kétséges, hogy melyik oldalon, hiszen mint ígéretes politikai terméket szinte a kezdetektől felkarolta őt Soros Nyílt Társadalom Alapítványa éppúgy, mint a Bill & Melinda Gates Alapítvány. Csak nehogy rémálommá váljanak egyszer az „álmodozó” lány világot megmentő vágyálmai!

Borítókép: Greta Thunberg svéd környezetvédő aktivista felszólal az ENSZ klímacsúcsán a világszervezet New York-i székházában 2019. szeptember 23-án. (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)

Faggyas Sándor - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Politika (1582) Jobbegyenes (2825) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1310) Gazdaság (713) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (11) Egészség (50) Történelem (18) Mondom a magamét (7719) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Autómánia (61) Mozaik (83) Kultúra (9) Életmód (1) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Tereb (146) Sport (729) Vetítő (30) Heti lámpás (322)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>