Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
bfalu20131109123-1024x576.jpg

Fülbemászó bécsi walzer

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Felfüggesztettek egy magyar lapot. Ez nálunk nagyobb mediális visszhangot váltott ki, mint az osztrák napi- és hetilapok bezárása.

Itt az ideje, hogy megjegyezzünk egy nevet, ha még nem is véssük márványba. Pedig lehet, hogy megérdemelné, hiszen korunk hőse szinte egy személyben száll szembe a mainstream sajtóval, a mára halálosan megunt angolszász és német polkorrektséggel, leleplezve azok iszapban fulladozó hazug és korrupt világát.

Andreas Unterberger úrról van szó, aki bármennyire bátor és magányos harcosnak tűnik, azért nem egy RTL-es hadobázó, letett már valamit az asztalra. Politológiát és jogot végzett a bécsi egyetemen, ahol aztán sokáig tanított is, főszerkesztője volt a Die Pressének és a Wiener Zeitungnak, 2009 óta szabadúszó és blogozik. Emellett az Osztrák Becsületkereszt kitüntetettje, a Hayek Intézet és a Club of Independent elnökségi tagja.  

Finoman szólva Unterbetger úr nem nyeretlen kétéves. Lát a pályán. És átlát.

Először 2015 áprilisában figyelhettünk fel rá. Akkor, amikor a már nem Alföldi-vezette Nemzeti Színház meghívta a bécsi Burgtheatert és a társulat két színésze Csehov Sirályának előadása után politikai nyilatkozatot olvasott fel a színpadon.

Nézzük csak a korabeli tudósítást, mesterien ötvöződik benne a tényközlés és a nem mindenkinek tetsző magánvélemény.

„Andreas Unterberger, a Die Presse és a Wiener Zeitung volt főszerkesztője, jelenleg Ausztria vezető politikai blogjának szerzője a külföldiekkel szembeni tipikus osztrák kioktatás egyik negatív példájaként ír a Burgtheater budapesti fellépése utáni botrányról, melyet a bécsi színház és a gúnyiratot felolvasó német színész blamázsának nevez – írta a Heti Válasz.

Az osztrák újságíró újságíró úgy vélekedik: a Burgtheater munkatársainak a pénzügyi botrányok után minden okuk meglenne, hogy csak a saját munkájukra koncentráljanak, nem pedig a magyar nép „nehéz helyzetére”. Az ugyanis harminc évvel ezelőtt, a kommunista diktatúra alatt ezerszer nehezebb volt – írja Unterberger. Majd hozzáteszi: mellesleg a magyar gazdaság az utóbbi időben sokkal jobban fejlődik, mint az osztrák. Az újságíró szerint az osztrákok performanszára a magyarok válasza briliáns volt: a vendéglátó színházigazgató felolvasta az aradi vértanúk nevét. (Mint a Heti Válasz is felhívta a figyelmet: nem felolvasták, hanem kivetítették a neveket.)

Unterberger hozzáteszi: bocsánatkérés a Burgtheater igazgatónőjétől vagy a kulturális minisztertől eddig, úgy tudni, nem érkezett. A köztársasági elnök is hallgat, pedig ő „mindenbe beleavatkozik ideológiailag” Unterberger szerint. „Osztrákként az ember nem tehet mást, mint ebben a kínos helyzetben csak a fejét csóválja kétségbeesve” – zárja blogbejegyzését az újságíró.”

Ebből is látszik, hogy Unterbetger úr nem nyeretlen kétéves. Lát a pályán. És átlát.

Most is megszólalt, a Népszabadság kapcsán. Nem lehet nem idéznünk.

„Felfüggesztettek egy magyar lapot. Ez nálunk – és különösen az előfizetői díjból működő ORF-nél – nagyobb mediális visszhangot váltott ki, mint az osztrák napi- és hetilapok bezárása. Ami figyelemreméltó. De ennél még figyelemre méltóbb, hogy az egyéb médiahalálok esetében teljesen hallgatag Európai Bizottság a magyar lap tekintetében hirtelen hivatalos nyilatkozatot adott ki ezzel a címmel, hogy ’Aggaszt bennünket’.

Csakhogy az Európai Bizottságnak a magyarországi médiahelyzet miatt sokkal kevésbé kellene aggódnia, mint a görögországi miatt.

"Már ha tárgyilagos lenne. Mivel egy kormány ott a sírba viszi a médiát, mégpedig nem egy külföldi irányítás alatt álló önálló kiadót. Csakhogy a görög kormány baloldali szocialista és ezért nyilván tabu."

Unterberger ezután rátér az ausztriai Paul Lendvai „gyűlöletorgiáira”, ami abban csúcsosodott ki, hogy szerinte a Népszabadság esetében „bérgyilkosságra” került sor. Hozzáteszi: a „teljesen görbe életpályájú” Lendvai heccvéleménye hidegen hagyhat bennünket, de az nem, hogy az állami adó is ezzel a témával játszadozik, aminek semmi köze nincs a tárgyilagos újságíráshoz”.

De az osztrák közszolgálati adónak habzik a szája akkori is, amikor Trump, Orbán, az Alternatíva Németországért, az Osztrák Szabadság Párt vagy az Osztrák Néppárt ellen kell ideológiai szolidaritásból felindulnia.

A szerző ezután ismerteti a Népszabadság olvasottságának drasztikus zuhanását, ami természetszerűleg jár együtt a bevételek csökkenésével.

„Ennek tulajdonképpen a szerkesztőséget és támogatóit bel- és külföldön némileg visszafogottabbá  kellene tennie. De e helyett a Lendvai & Co. segítségével politikailag üldözötteknek próbálják magukat beállítani”.

A szocialisták mindig így gondolkodnak, és Ausztriában így is tesznek. Főként a bécsi önkormányzatnál vándorolnak adófizetői eurók milliói a társutas lapok kasszáihoz, hogy a városházát irányítók hatalmon maradjanak.

Ezután Unterberger emlékeztet arra, hogy az Európai Bizottság is hallgat arról: e lap korábban az MSZP tulajdonához tartozott és ők a kommunistáktól vették át. Akik nyilván megtartották volna, ha üzletet vagy fényesebb jövőt látnak benne. 

„Ezért nevetséges, hogy most a lap halála miatt rínak”. 

Aki így fogalmaz, hogy „a teljesen görbe életpályájú Lendvai heccvéleménye”, aki észreveszi, mikor habzik a szája az osztrák közszolgálati adónak, aki ennyire érzi, hogyan gondolkodnak a szocialisták, az tényleg látja az összefüggéseket.

Mi meg csak álmélkodunk, Andreas, mert nálunk is vannak teljesen görbe életpályák és habzó szájúak is bőven.

(szék) - gondola.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Mozaik (83) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Történelem (18) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Sport (729) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Autómánia (61) Mondom a magamét (7546) Gasztronómia (539) Gazdaság (705) Jobbegyenes (2788) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (7) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Politika (1582) Belföld (10) Heti lámpás (312) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>