Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
86db9dcff2e8db9d997edd5d8419d97f.jpg

Fricz Tamás - "Frankenstein szörnye" akar tanítani bennünket demokráciára?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

"Frankenstein szörnye" akar tanítani bennünket demokráciára? Az egyikről, Magyarország alkotmányáról (alaptörvényéről) az Orbán-kormányt legendásan utáló Kim Lane Scheppele asszony, a Princetoni Egyetem jogászprofesszora jelentette ki, hogy Frankenstein szörnyéhez hasonlít.

Tette ezt a napokban azon az amerikai szenátusi meghallgatáson, amely szokás szerint a „magyar üggyel” foglalkozott, és aggodalmaskodott a demokrácia magyarországi helyzete miatt. Ugyanakkor a Fidesszel és Orbán Viktorral szemben legendásan előítéletes Scheppele véleménye senkit nem lepett meg, és a helyén lehet kezelni. Különösen az után, hogy a meghallgatást levezénylő Amerikai Helsinki Bizottság társelnöke – mintegy elhatárolódva a meghallgatás erős kritikai hangvételétől, sőt a bizottság elnökétől – kijelentette, hogy méltánytalanok és kettős mércét alkalmaznak azok a bírálatok, amelyek a magyar kormányt érik a demokrácia és az emberi jogok helyzetével kapcsolatban.

Megítélése szerint Magyarországon az alkotmányos fékek rendszere él és virul. Vagyis Magyarország kapcsán még egy bizottságban is élesen megoszlanak a vélemények, Kim Lane Scheppele asszony pedig nem a tárgyilagosság szobra hazánkkal kapcsolatban, egyszóval ez ügyben nem kell komolyan venni.

Ezzel szemben a másikról, az Európai Unióról, pontosabban annak szervezeti berendezkedéséről és működéséről nem kisebb potentát, mint maga Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata elnöke egy hamburgi nemzetközi konferencián jelentette ki a fentieket. Konkrétan azt mondta, hogy az EU szervezeti–hatalmi rendszere olyan, mint a nevezetes torzsszülött, mert többek között nem működik benne a hatalommegosztás demokratikus rendszere, amely egyébként a tagországok alapvető sajátossága. Utóbbi esetben tehát az egész európai konglomerátum egyik vezetője fejtett ki lesújtó véleményt saját intézményrendszeréről. S ez az éles bíráló hang mintegy a jéghegy csúcsa, hiszen az Európai Unió egésze, de különösen az Európai Bizottság működése ma már széles körű kritikák tárgya.

Számos elemzés készült az unió és a bizottság intézményeinek áttekinthetetlenségéről, bürokratizmusáról és főleg ellenőrizhetetlenségéről, arról, hogy demokratikus felhatalmazás nélkül hoz olyan döntéseket, amelyek csökkentik, korlátozzák a tagállamok önállóságát, szuverenitását, kiüresítik demokratikus intézményeiket. A kritikai vélemények az EU kapcsán a „demokratikus deficit” fogalmat használják általában, azonban helyesebb lenne inkább demokráciahiányról beszélni. Vagyis, visszatérve a szörny-példára: az EU-ban látszólag működő- és életképes egységekből végül is egy – demokratikus szempontból – működésképtelen képződmény jött létre. Ezzel szemben viszont azt látjuk, halljuk, hogy az Európai Unió vezetői – s persze amerikai és általában nyugati politikusok, médiumok, elemzők stb. stb. – unos-untalan belénk rúgnak, újra és újra elmondják, hogy Magyarországon veszélyben a demokrácia, megszűnt a hatalommegosztás, nincs sajtószabadság, tombol a rasszizmus, a fasizmus és nácizmus, sőt hogy Fábry Sándort némileg átalakítva idézzem, az EU vezetői szerint az Orbán-kormány minden EU-s értékkel szembemegy, „obstruál, destruál és menstruál”.

Ha most a Holdról ideszáll valaki és próbál tájékozódni, azt kell megállapítsa, hogy a világ összes gonoszsága, ördögi pokla és iszonyata Európa szívében, Magyarországon koncentrálódik. Lássuk be: egy ilyen országnak pusztulnia kell, nincs mese. Hiszen ezt akarja Neelie Kroes biztos asszony és Guy Verhofstadt, a liberális frakció „szimpatikus” vezetője, s ha ekkora orákulumok mondják, akkor legjobb, ha azonnal elássuk magunkat mi, szegény magyarok.

Egyetlen költői kérdésem marad csupán: hiteles és helyes az, hogy a demokráciahiánnyal küszködő Európai Unió, „Frankenstein szörnye” akar fellépni a demokráciával védelmében Magyarországgal szemben? Gondoljátok ezt meg, polgártársak.

mno.hu - Fricz Tamás

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Mozi világ (440) Történelem (17) Gazdaság (702) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Vetítő (30) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Belföld (10) Politika (1582) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Tereb (146) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>