Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
f5511445e21f2ac1d534014ee00590fe.jpg

Frei Tamás: A Trump-hatás

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Kezdhetjük akár a nézettségi adatokkal is. Amerikában 24 millióan nézték a republikánus elnökjelöltek első televíziós vitáját, ami sok minden volt, de vita semmiképp.

A Trump-hatás, értett rögtön egyet mindenki. Az eseményt szórakoztató show-műsorként prezentáló és amúgy a háromszázvalahányadik csatornagombnál megtalálható  kábeltévének soha ekkora nézettsége még nem volt. Korábban 2-3 millióan nézték a hasonló eseményeket.

Az amerikai politikai kultúra kapcsán már az is érdekes felvetés lehetne (világszerte sok elemzés született erről az elmúlt napokban), hogy a kanadai tévében épp ugyanazokban az órákban zajló választási vitaműsor micsoda kulturális szakadékot tárt fel a két ország között.

A 8893 kilométer hosszú kanadai–amerikai határszakasz a világon a leghosszabb két szomszédos ország között. Elméletileg alig lehetne két hasonlóbb állam egymás mellett, hiszen akkora a felület, amin érintkeznek. Kölcsönhatások, azonos nyelv, hasonló kihívások és problémák.

Mégis, miközben a kanadai miniszterelnöki vita végére a tévénézőknek elég precíz elképzelésük alakulhatott ki arról, hogy melyek az országuk előtt álló legfontosabb problémák, és a négy jelölt ezeket miképpen próbálná megoldani, addig az amerikai tévévita betanult színészek politikailag korrekt, az esetek többségében viszont semmitmondó, a problémák velejét elkerülő, óvatos szavalataiból és önreklámjából állt. Leszámítva a felhőkarcoló-építésből milliárdossá lett Donald Trumpot. Mert ő továbbra is mondta a magáét úgy, ahogy szokta.

„Nincs időm a politikai korrektségre” – ismételgeti örökké, és ezért már vele sem korrektek. Miközben a merev, öltönye gombjait igazgató és karótnyelt kilenc másik jelölt nyitókérdése politikai vagy gazdasági ügyeket firtatott, Trumpot egyből övön aluli ütés érte. A három vitavezető egyike, egy hölgy, bizonyos Megyn Kelly, azt kérdezte Trumptól (ennyit az Amerika előtt álló kihívásokról) hogy miért is nevezi a nőket zsíros disznóknak, és sárban dagonyázó állatoknak?

A milliárdos rögtön ellenkezett, és próbálta elmagyarázni, hogy nem minden nőt tart zsíros disznónak, csak egy másik csatorna túlsúlyos műsorvezetőjét, akit valóban ki nem állhat. Miért kellene politikailag korrektnek lennie, és egy őt állandóan támadó kétszáz kilós elhízott disznót nyájas szavakkal illetnie?

Az ügy azóta veti az újabb és újabb hullámokat. A jelentéktelennek és lagymatagnak tűnő másik elnökaspiráns, Jeb Bush például (ohh… már megint egy Bush) rá jellemző csúsztatással közölte, hogy a Republikánus Pártnak most már valamit tennie kellene Trumppal. Finoman arra célozgatott, hogy ki kellene zárni őt a versenyből, mert, ugye, megsértette a szavazók 53 százalékát, az összes amerikai nőt. És így tovább! Trump azóta önti az olajat a tűzre, az őt támadó műsorvezetőnek például megbocsátott, mert biztos menstruált, és akkor persze hogy bezavarnak a hormonok. Show, show, és show.

Nem Kanada. A világpolitika iránt érdeklődők egyre többször érzik úgy, hogy a mai világ két legjelentősebb problémája a Közel-Keleten félrecsúszott arab tavasz ezernyi következménye (például a népvándorlásszerű menekülthullám)
és az amerikai politika bénultsága, paralízise. Trump tömören csak annyit mond erről, hogy a politikusok mind hülyék. Jeb Bush még nem érti, de a mondat, még ha politikailag nem is korrekt, de azért rengeteg ember szívéből szól.

Frei Tamás - metropol.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Történelem (18) Belföld (10) Mozi világ (440) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Mondom a magamét (7546) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Heti lámpás (312) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Tv fotel (65) Egészség (50) Tereb (146) Jobbegyenes (2788) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Kultúra (7) Vetítő (30) Gazdaság (705) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>