Ma 2024 május 24. Eszter, Eliza napja van. Holnap Orbán napja lesz.
Ezúttal sem bukott meg a Zorbán

Ezúttal sem bukott meg a Zorbán

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

És akkor most irgum meg burgum, vége mindennek. Vége, érted, VÉGE!

Az ember időnként elgondolkozik azon, milyen belpolitikai helyzet is uralkodik egy adott országban. Segítséget nyújt ehhez, ha rendszeresen olvas közéleti sajtót – persze azt is észrevettem, hogy néha kifejezetten segít az is, ha nem –, hiszen tájékozódni képes arról, hogy éppen mi is történik a hazájában. Arra azonban nagyon ügyelni kell, pro és kontra, hogy ne üljön fel a buborékjelenségnek.

Hívják egy visszhangkamra-hatásnak is, én még kifejezőbben fingszagúpince-szindrómának szoktam nevezni, de a végeredmény tulajdonképpen ugyanaz: egy olyan mentális helyzet, amiben a sok Bólogató János közvetlen társaságában elhiszed, hogy amit elég meggyőzően állítotok egy közegben, az bizony mindenkit, mindenhol lefed. Hiszen nagyon komolyan veszed te, a spanod, meg a másik spanod is! Főleg a balosokra igaz ez. Hogy itt aztán olyan, de annyira kemény balos felforgatás lesz, ami már mindenen túltesz. És akkor most irgum meg burgum, vége mindennek. Vége, érted, VÉGE!

Az egyik legeklatánsabb példa erre a Reddit. Szerintem elég sokan ismerik már, egyre népszerűbb minden korosztályban. Nyilván nem holnap lesz a Facebook vetélytársa a közösségi oldalak között, de egyre meghatározóbb. És irgalmatlanul szórakoztató posztokkal lehet ott találkozni! Végtelenül aranyos, ahogy a Mamuci Hotel pincetagozata full komolyan elhiszi, hogy a klaviatúra mögül három mémmel máris kirobbanthatnak némi forradalmi hangulatot. Mellesleg ez volt az a helyszín is, ahol meghirdették, hogy a múlt pénteki tüntetésre vigyen mindenki magával Molotov-koktélok készítésére alkalmas eszközöket.

Ez utóbbi már annyira alja volt, hogy még a Reddit is levetette. Talán érezték ők is, meg a tüntetés szervezői, hogy ez még korai. Too soon, ahogy a művelt amerikai mondja. Ennek ellenére erőszakos fellépésből ott sem volt hiány, amiről Varga Ádám barátom is beszélhetne, akit részben azért, mert a PestiSrácokat tudósította az eseményről, részben pedig azért, mert – rettenetes, elhiszem, de így igaz – a tüntetés egy pontján Trombitás Kristófnak nézték, kollégájával együtt meg akarták lincselni.

Hogy ebből végül semmi sem lett, az erőteljesen köszönhető a rendőrség munkájának.

Ez az egész csak arról jutott eszembe, pontosabban akkor futott végig az agyamon, amikor kifelé tartottam a Várkert Bazárból, Orbán Viktor évértékelője után. Mert ha igaz volna mindaz, amit szélsőbalos agitátorok állítanak, akkor minimum pár száz fős tömegnek azért csak illett volna összegyűlnie a beszédet követően, nem? Összességében az is pont a semmivel egyenlő, de legalább jelezhette volna, hogy a csőcselék egy bizonyos részét úgy is sikerül mozgósítani, ha számukra nagyobb szabásúbb esemény nem is történik. És ettől sem kéne a legkevésbé sem beszarni, csak mutatja, hogy legalább a balos törzsmag belső héját sikerül mozgósítani.

Ezzel szemben a bolsik nemhogy Vérkert Bazárrá nem akarták a helyszínt változtatni, de írd és mondd, még csak másfél tucatnyian sem gyűltek össze. Teljesen komolyan mondom, megszámoltam kifelé jövet. A legszórakoztatóbb arc egy szemerkélő esőben bicikligatyás csávó volt, aki vállán ukrán zászlót lobogtatva ordibált arról, hogy a kormány elvette az LMBTQ-közösség jogait. Ami persze nem tudom, miben merül ki, de legalább vicces volt három másodperc erejéig. Szóval ha én balos politikai vezér lennék, akkor odafigyelnék arra, hogy szimbolikus eseményeken legalább értelmezhető számban komolyan vehetően figyeljenek rám. Az, hogy még erre is képtelenek, sok mindent elmond lehetőségeikről és képességeikről.

Ettől még nem gondolom azt, hogy innentől fogva a politikai sikereket ingyen adják a szuverenistáknak. Idehaza sem. Sőt, 2022-ben, az elsöprő választási győzelmet követően sem gondoltam azt. Ilyen szempontból a kommunikáció pontosan olyan, mint Sziszüphosz napi küzdelme sziklájával. Arra a bizonyos helyre minden egyes nap fel kell jutni, de legalábbis meg kell kísérelni, és a világon senkit sem érdekel a következő, majd a rá következő napon, hogy az előző alkalommal mennyit és hogyan sikerült teljesíteni. Ez mindössze azt mutatja, hogy a baloldal pontosan olyan gyalázatos állapotban van, mint két évvel ezelőtt. De ahogy a siker, úgy a kudarc sem állandó. Mindkettőért folyamatosan tenni kell, és egyik sem determinált.

Ahogy ezeket a sorokat írom, most is éppen zajlik egy balos tüntetés, amin nagyjából és nagyon megengedően 150-en vesznek részt. Ők azok, akik a jó kis dollárokért cserébe mindig készek arra, hogy békétlenséget próbáljanak szítani. Jelenleg ez az a mag a baloldalon, amit mozgósítani lehet. Csodás szám, de rajtunk is múlik, mégpedig minden egyes nap, hogy ez így is maradjon. És akkor a legnagyobb probléma tényleg a bicikligatyás csávó lesz, aki üvöltözve hőbörög, zászlóval a vállán.

Vezető kép: Osváth Zsolt (Zshow Time) beszél az Odakint most szörnyek járnak – kiállás az áldozatokért, a gyerekekért, az egészséges társadalomért címmel tartott tüntetésen Budapesten, a Hősök terén 2024. február 16-án. A demonstrációt civilek, online tartalomgyártók szervezték. MTI/Koszticsák Szilárd

Trombitás Kristóf - ]]>www.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Heti lámpás (314) Mondom a magamét (7616) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (18) Belföld (11) Autómánia (61) Gazdaság (710) Egészség (50) Tereb (146) Politika (1582) Jobbegyenes (2805) Flag gondolja (36) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (9) Titkok és talányok (12) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>