Ha az olvasó észreveszi ebben a mondatban az iróniát, szememre vetheti, hogy fajgyűlölő vagyok.
Hiszen számos olyan teremtmény él a földön, amely ronda és gusztustalan, s nem sok hasznát látni az élet körforgásában.

A kullancs nem termékenyít meg semmit, eledelül sem szolgál senkinek, ráadásul kellemetlenkedik a teremtés koronájának, az embernek, sokakat elidegenít a zöldellő természettől, mivel olyan baktériumokat és vírusokat hordoz, amelyek súlyos betegségeket okoznak és végső esetben ölnek. Míg például a szintén undorító poloskát egy képzett gázmester néhány óra alatt képes kiirtani egy lakásból, a kullancs besurran a törvény kiskapuján, mint egy bróker, mivel szervezett és tömeges elpusztítása együtt járna más, hasznosnak tekintett fajok veszélyeztetésével. A kutyáknak és a macskáknak lenne ehhez néhány szavuk, hiszen ezek a mákszemnyi lények az ő vérükön híznak babszemnyivé, és sokuk korai haláláért felelősek, még akkor is, ha áldozataik védő nyakörvet viselnek.

Sajnos már nem kell erdőbe menni, ha kullanccsal akar találkozni az ember, tömegesen előfordulnak városi parkokban, kertekben és játszótereken is. Ha valaki saját környezetét biztonságossá akarja tenni, törvényt kell sértenie; van néhány cég az országban, amelyik az éjszaka leple alatt vállalkozik a gázzal való kullancsirtásra egy-egy jól fizető kertben.

Idén enyhe telünk volt, a kullancsoknak talán nem is kellett elbújniuk a föld alá, ahová a fagyok ellen be szokták ásni magukat. Vígan lébecoltak, növekedtek és szaporodtak, az összes bennük lévő rosszat átörökítve utódaikra. A média felhívta a figyelmet a ránk leselkedő veszedelmekre, s felhívta az én figyelmemet is arra, amivel ezt az írást kezdtem, hogy a gyönyörű, célszerű és a teremtés tökéletességét összehangoltan bizonyító természetben mi keresnivalója van a kullancsnak. Erre a kérdésre könnyű volna azt válaszolni, hogy a kullancs önmagában ártalmatlan, mint a bolondgomba, amit nem szedünk fel, csak az emésztőrendszerében hordozott kórokozók teszik veszedelmessé. Efféle kórokozókkal pedig tele a világ. Tény, hogy a betegség az élet velejárója, s Jób könyvéből tudhatjuk, hogy a hozzá és az Istenhez való viszonyulás mennyire bonyolult. Hiszen a jó és a gonosz egyaránt áldozatul eshet, bár egy mondás szerint csalánba nem üt a ménkű. Egyébként sok haszontalannak, sőt károsnak tűnő dologról kiderült, hogy létezése az emberi nem számára sokat ér, gondoljunk a penészgombákra, a kígyóméregre és számos gyógyszer alapanyagára.

Én a magam részéről figyelmeztetésként fogom fel a fertőző betegségek kórokozóinak létezését: aki a természet uraként, az élet császáraként tekint önmagára, azt bármikor könnyen meglegyintheti a nyomorúság érzése, és ez alázatra inti. Egy kiadós vírusfertőzés gondolkozásra bír, a gyógyulás pedig a hála – oly ritka – érzését kelti fel. De megint kérdezem: mi szükség van ehhez a kullancsokra? Valószínű, hogy az elkövetkező időkben folytatódni fog a rendellenes időjárás, enyhe telekkel, szeszélyes nyarakkal, árvizekkel és szélviharokkal. A kullancs mindebben csak mellékszereplő. De szerintem gondolkozni kellene azon – hiszen ez az undorító lény a világ minden táján jelen van –, miképpen lehetne populációját megritkítani. Hát nem különös? Az elefántot, a tigrist, a bálnát vagy a koalát az emberiség képes lenne könnyedén kiirtani, ezzel a kis vérszívóval viszont képtelen bármit is kezdeni. Van egyáltalán ellenszere? Én nem tudom…

Kristóf Attila

(A szerző hagyatékban maradt tárcáit folytatólagosan közöljük)