Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Eluralkodik a genderideológia a brit börtönökben

Eluralkodik a genderideológia a brit börtönökben

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Egy 50 éves transznemű azért kezdett éhségsztrájkba, hogy női börtönbe kerülhessen.

A Marie Dean nevű transznemű, akit egy lancashire-i börtönben tartanak fogva, éhségsztrájkkal tiltakozik az igazságügyi minisztérium "rémálomszerű" döntése mellett, amely nem veszi figyelembe nemi identitását.

A férfit azért ítélték el, mert több lakásba is betört, ahol aztán kamaszkorú lányok ruháiba öltözött, majd lefilmezte magát. A transznemű rab azért is panaszkodott, mert a börtön nem hajlandó biztosítani neki hajvasalót, epilátort és sminkkészletet.

Tegnap úgy döntöttem, hogy nem akarok tovább élni. Nem eszek és nem iszom, így becslésem szerint három vagy négy héten belül meghalok. Azt hiszem három lány már öngyilkos lett idebent, de túl gyorsan végeztek magukkal”

– áll abban a január 17-i keltezésű levélben, amelyet Dean barátainak juttatott el a liberális Guardian ]]>szerint.]]>

A barátok a levél óta semmit nem hallottak Dean felül. A transznemű "nő" női börtönbe történő átszállítása kapcsán még petíció is indult, a dokumentumot aláírok álláspontja szerint ez a bánásmód a transznemű női foglyokkal "degradáló és embertelen".

Forisek Ádám - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Kultúra (6) Mondom a magamét (7501) Tv fotel (65) Tereb (146) Belföld (10) Jobbegyenes (2778) Történelem (17) Vetítő (30) Sport (729) Politika (1582) Nagyvilág (1309) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>