Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Bencsik András: A választás szent joga

Bencsik András: A választás szent joga

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Puff neki!

Részlet a Nemzeti Választási Bizottság 6/2018. számú határozatából: „A Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint valamennyi olyan népszavazási kezdeményezés, amely valamely személy vagy csoport önkényes megkülönböztetésen alapuló jogoktól való megfosztására, azokból való kirekesztésre irányul, az Alaptörvény XV. cikkében foglalt általános jogegyenlőségi formulába, illetve a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, és mint ilyen az Alaptörvény módosítását feltételezné. A választójog mint alkotmányos alapjog gyakorlásánál is alaptörvény-ellenes a diszkrimináció, éppen ezért alaptörvény-ellenes minden olyan aláírásgyűjtés, amely valamely alapjogból való kirekesztést céloz bármilyen kritérium alapján.”

Istennek legyen hála! Vagyis azon túlmenően, hogy egyszerűen mondva, alkotmányellenes lenne a határon túl élő magyar állampolgárok szavazati jogának megvonása, alkotmányellenes az az aláírásgyűjtés is, amit e tárgyban a DK fű alatt alighanem máig folytat. Ennek mostantól jogi következménye is lehet. Gyurcsány ravaszul nem vitte a választási bizottság elé aláírásgyűjtési szándékát, és így a Nemzeti Választási Bizottságnak nem volt módja a sunyi aláírásgyűjtésről állást foglalni, de mivel ezt megtettem én, erre már válaszolhattak a bizottság tagjai – és válaszoltak is.

Úgyhogy kevéssé tisztelt DK! Coki! Ne nyomakodjatok! Amit csináltok, az alkotmányellenes. Tessék azonnal leállni az aláírásgyűjtéssel!

Ámde sajnos kaptam a szeretve tisztelt választási bizottságtól egy baráti nyaklevest is: „Szervező (ez én volnék – B. A.) az Echo TV Sajtóklub című műsorának 2018. január 1-jei adásában a népszavazási kérdésével kapcsolatban kijelentette továbbá, hogy »remélhetőleg az NVB elutasítja, mert alkotmányellenes bárkit kirekeszteni a választásból, még egy Gyurcsány Ferencet sem szabad.« Majd a továbbiakban előadta, hogy Gyurcsány Ferenc kirekesztő kérdésének »kontrolljaként« adta be kérdését. (…) A Nemzeti Választási Bizottság az idézett alkotmánybírósági döntésekre, valamint Szervező Magyar Demokrata hetilapban közölt vezércikkében rögzítettekre figyelemmel megállapítja, hogy nem tekinthető rendeltetésszerű joggyakorlásnak az, hogy Szervező országos népszavazási kezdeményezésének célja nem egy országos népszavazás megtartása.” Ebből következőleg: „A Nemzeti Választási Bizottság álláspontja szerint Szervező eljárása a fent kifejtettek miatt nem felel meg a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontja szerinti jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének.”

Puff neki! Ezek szerint rosszhiszemű voltam, és visszaéltem a joggal. Ez azonban nem igaz. A bizottság itt tévedni méltóz­tatott.

A helyzet ugyanis az, hogy amint a bizottság tagjai is észlelték, az én célom nagyon is összefüggött a népszavazás intézményének lényegével. Érthetőbb lenne, ha kérdésként szó szerint a DK kérdését nyújtottam volna be – hogy reagálhassanak rá –, de erre nem vitt rá a lélek, még akkor sem, ha abban bízhattam, hogy az Alaptörvény miatt ezt elutasítják. Valójában tehát a népszavazási javaslatom nem Gyurcsányról szólt, hanem ennek benyújtásával beemeltem az úgymond „jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás” dimenziójába a kérdést, lehetőséget adva ezáltal a Nemzeti Választási Bizottságnak, hogy vele érdemben foglalkozzék.

Sajna, a T. Bizottság ezt nem ismerte fel. Sebaj, majd legközelebb. A lényeg, hogy a célt elértük. A határon túli testvéreink megnyugodhatnak.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (702) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Történelem (17) Tv fotel (65) Egészség (50) Heti lámpás (310) Kultúra (6) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1309) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Életmód (1) Politika (1582) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Belföld (10) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>