Ma 2019 december 10. Judit napja van. Holnap Árpád napja lesz.
Elég volt!

Elég volt!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Mintha brüsszeli kottából játszana az UEFA.

 

Ismét ]]>minket büntetett ]]>az Európai Labdarúgó szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága.

A testület a Magyarország–Szlovákia Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen elhangzott "rasszista, kirekesztő" megnyilvánulások miatt úgy döntött, hogy az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai Eb-selejtező mérkőzést zárt kapuk mögött (vagyis nézők nélkül) kell megrendezni, ezen kívül még 20 millió forintnak megfelelő összegű  pénzbüntetést is kirótt a Magyar Labdarúgó Szövetségre.

Érdemes visszatekinteni csak az elmúlt néhány hét futballal kapcsolatos botrányos eseteire és megvizsgálni, akkor hogyan járt el, milyen szankciókat alkalmazott az UEFA.

Augusztus 1-én, a Craiova-Honvéd Európa-liga selejtező 119. percében a már a meccs addig eltelt idejében is folyamatosan magyarellenes rigmusok tömkelegét a szájukból kiokádó román vadállatok (az ilyenek nem szurkolók) gránátot dobtak a pályára, amely úgy megsebesítette az ír játékvezetőt, hogy az hosszas ápolás után sem tudta végigvezetni a meccset. Ám azt a találkozót az UEFA ott tartózkodó delegátusa a minősíthetetlen lelátói magatartás ellenére sem szakította félbe, sőt a hivatalos indoklás szerint azért nem, mert a román rendezők közölték: ez esetben a stadionban és környékén kő kövön nem maradt volna.

Aki ezek után a románok kizárására - nemcsak a mostani sorozatból, hanem évekre a nemzetközi kupák mindegyikéből - számított, mélységesen csalódnia kellett, a Craiova ezt megúszta három zártkapus meccsel - ebből egy ráadásul felfüggesztve - sőt az AEK Athén elleni következő selejtezőre is beengedhették nézőket, gyerekeket a nem is oly képletes kiskapun.

Ezen kívül még 60 ezer eurós pénzbírságot kaptak, ami még a mostani gyengécske forint árfolyam mellett sem éri el a 20 milliós összeget magyar fizetőeszközben.

Közben persze ]]>megbüntették ]]>a magyar csapatot is, amely elszenvedője volt ennek az egész gyalázatnak.

Érthetetlen, vagy nagyon is érthető?

De nézzük, mi is történt három héttel később Bernben, a Young Boys-Crvena Zvezda BL-selejtező play off találkozón.

A svájci fővárosba érkező szerb huligánok békés emberekre]]> támadtak rá,]]> többeket súlyosan bántalmaztak, a helyi rendőrségnek még figyelmeztető lövésekre is szüksége volt, hogy megfékezze az emberi mivoltukból kivetkőzőket.

Ráadásul a zvezdások minősíthetetlen magatartása senki előtt nem ismeretlen, tavaly a Salzburg elleni meccsen okoztak botrányt, ami miatt Liverpoolba és Párizsba nem utazhatott el a szerb gyülevész had és]]> fizetett 30 ezer eurót ]]>a Crvena Zvezda mint egyesület.

A Bernben történtek után joggal vártunk valami keményebb szankciót velük szemben, ám ennek mind ez idáig híre-hamva sincs, a jelek szerint október 1-én mindenféle korlátozás vagy szankció nélkül kerül sor a görög Olympiakosz belgrádi vendégjátékára.
Ez a hozzáállás már maga a döbbenet.

A mieinkkel szemben most alkalmazott szigor eszünkbe juttatja még azt, amikor a magyar-szlovák "odavágóján" Nagyszombatban ugyanúgy kifütyülték a magyar himnuszt a szlovákok, ahogy tették azt a magyarok Budapesten a vendégek nemzeti énekével szemben és a meccsre kilátogató magyarok szerint körülbelül hasonló mennyiségű magyarellenes megnyilvánulás történt azon meccsen, ahány sértés érte a szlovákokat szeptember 9-én.
Szlovákia is kapott végül zárt kapus büntetést, de az egyenleg közel sincs még így sem kiegyenlítve.

Jól tudjuk, elsősorban az Európai Unió bevándorláspolitikájával szembeni ellenállásunk miatt hosszú ideje mi vagyunk a szálka Brüsszel szemében, ám azt, hogy ezt a sport, a labdarúgás terén is éreztetni fogják majd velünk, nehezen tudtuk elképzelni.

Mert ezekre a döntésekre, a belőlük sütő döbbenetes kettős mércére más magyarázatot nemigen találunk.

Winkler József

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (33) Nagyvilág (1440) Egészség (50) Tv fotel (65) Sport (729) Szépségápolás (15) Vetítő (37) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (474) Belföld (5) Jobbegyenes (1648) Történelem (13) Életmód (1) Politika (1571) Mozi világ (440) Gazdaság (633) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (221) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (4) Tereb (138) Gasztronómia (539) Mozaik (42) Mondom a magamét (4141) Rejtőzködő magyarország (171)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>