Ma 2021 május 05. Györgyi napja van. Holnap Ivett, Frida napja lesz.
Egy táncművész érdemtelen bukása

Egy táncművész érdemtelen bukása

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Mert művész csak liberális lehet. Ha meg nem, akkor maximum munkanélküli.

Szerhij Polunyin megszegte a politikailag korrekt világ rendszabályait, erre kirúgták az állásából

Talán nem kell az olvasónak bemutatnom Szerhij Polunyint, hiszen az egyik – ha nem a legismertebb – klasszikus balettel foglalkozó ukrán táncművész.

Nemcsak a teljesítménye miatt lett széles körben ismert, hanem egy hatalmas sikert arató videó révén is. A klip a Take Me to Church címet kapta. Az egyébként rendkívül technikás, tetovált táncos egy csapásra felkapott, a fősodratú médiában is kézről kézre adogatott, ünnepelt sztárrá vált.

Az pedig nem is lenne fontos, hogy olyan időket élünk, amikor a világ számtalan színházában eltáncolt főszerep nem, csak egy bő négyperces videó tudja meghozni a széles körű ismertséget egy táncművésznek.

De mégis fontos, mert ahhoz, hogy megértsük a Polunyin-jelenséget, nem tudunk eltekinteni a közösségi média királycsináló szerepétől. És azért sem, mert jelen sorok írója sem az Operaházban eltáncolt szerepei miatt, hanem a kereskedelmi médiában való megjelenése után lett ismertebb, holott rajta kívül még – teljesítménye és pályafutása okán – legalább tíz-tizenöt magyar balettművész is megérdemelné, hogy tudják róluk, kicsodák és milyen szerepeket tudhatnak maguk mögött. Ez van. Ilyen világot élünk, ilyen a show-biznisz. Meg a popszakma.

Polunyin egyébként igazi fenegyerek, a balett forrófejű huligánja, a patinás színházak rettegett Axl Rose-a. Botrányt botrányra halmozott, bármelyik színház hívta is meg.

Az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó ügye az volt, mikor a londoni The Royal Balletből két héttel a premier előtt lépett meg. Nem kicsit. Nagyon. Annyira, hogy sokáig nem is akadtak a nyomára, amikor meg igen, akkor gyorsan bedugták egy addiktológiára. Biztos, ami biztos. Szerhij ugyanis szeret élni, a gyertyát a két végén égetni.

Amíg csonkig nem égnek. Számos tetoválás díszíti a testét, talán emiatt beszélt egy alkalommal arról, hogy hagyná a fenébe ezt a táncikálást, nem menne vissza a balettba ugrálni, nyitna inkább egy tetoválószalont, ahol naphosszat varrogatna és elmélkedne. Aztán a balettkedvelők legnagyobb örömére kijózanodott, és visszatért a világot jelentő deszkákra.

A haladó sajtó képviselői – egészen pár héttel ezelőttig – diszkréten félrenéztek, majd szórakozottan köhintettek, ha Polunyin hülyeségeket írt vagy csinált, majd zavartalanul ünnepelték tovább a renitens, a szabályokra fittyet hányó lázadót, aki magasról tesz az előírásokra, és aki a frászt hozza a – szerintük – konzervatív balettigazgatókra.

Szerintük azok, mert egyébként a legkevésbé sem azok, sőt! De erről kicsit később. Tehát Polunyin a ballib sajtóban a közelmúltig egy bohém, kicsit őrült művészként jelent meg, aki ugyan időről időre kipukkaszt pár vaskalapos polgárt, na de ilyen egy igazi szabad lélek, amely a tolerancia kéklő égboltján suhan a haladás felé, miközben tündöklő szivárványcsíkot húz maga után.

Persze a magánéletben inkább más színű csíkokat húzott, na de mint azt minden újságolvasó tudja, hogy egy liberális művész Kolumbia legkedveltebb exporttermékét csak jó célokra szokta használni.

Például hogy jól alaposan kitágítsa a tudatát, hogy valami maradandót alkothasson mondjuk a sokszínűségről és az elfogadásról, a migráció előnyeiről meg arról, micsoda egy tahó Donald Trump.

A jobboldali kreatívról ezzel szemben teljesen alaptalanul, mindenféle bizonyíték nélkül azonnal kötelező jelenteni, hogy egy utolsó rohadék kokainista.

Szerhij egyszerűen nem tudott akkora hülyeséget csinálni, hogy a ballib újságírók ne elalélva ünnepeljék. Elnézték neki azt is, amikor arról írt, hogy a kövér embereket egyszerűen fel kell pofozni, hogy ne zabáljanak annyit.

Egyszerű botlás, gondolták, biztos megint túltolta a bulit. Nem tagadták ki belterjes szalonjaikból, merthogy egy a zászló, egy az ügy, egy a falka, nem harapjuk meg a mi kutyánk kölykét.

Egyszer csak kiderült, hogy Polunyin nem az ő kutyájuk kölyke. Nem liberális. Két hónappal ezelőtt Polunyin hatalmas Putyin-portrét tetováltatott a mellkasára, amit büszkén meg is osztott az Instagramon. Ekkor kezdett rohamosan ritkulni körülötte a levegő.

Majd egyre gyakrabban osztott meg Vlagyimir Putyint méltató posztokat is, amiről már minden kezdő 444.hu-t olvasó tudja, hogy kimeríti a legnagyobb ősbűn fogalmát. Putyin ugyanis pontosan Orbán Viktor hatalomra kerülésével egy időben rálépett a véreskezű diktátorok gyűlölettől és korrupció­val kikövezett útjára. 2010 előtt azonban még igaz demokrata volt.

Kapott is Gyurcsány Ferenctől egy kedves kutyust. Putyin most tehát egy diktátor, akinek egyetlen intézkedését sem szabad méltatni, mert a méltató azonnal az orosz propaganda terjesztője lesz, sőt még hekker is.

De Polunyin akkor lett igazi bukott angyal, amikor egy rövid posztban arról elmélkedett, hogy a színpadon a férfiak legyenek férfiasak, a nők pedig nőiesek. Ne pedig fordítva.

Amivel nehéz lenne nem egyetérteni egy normális világban. De miután a fejlett Nyugat nem éppen normális, Polunyint két héttel A hattyúk tava bemutatója előtt kirúgta a párizsi operaház. Mondván, hogy homofób és szexista, és a nézetei nem egyeztethetők össze a színház szellemiségével és értékeivel. A kirúgás híre gyorsan végigsöpört a sajtón, az addig ünnepelt sztár szárnyait letépték, megköpdösték, és már nem őt, hanem az elbocsátás tényét ünnepelték.

Mert micsoda dolog az, ha valaki amellett érvel, hogy Siegfried herceg, Anyegin, Petruchio vagy Spartacus férfias legyen, Anna Karenina és Júlia meg nőies! Ezeket a baromságokat már rég meghaladta a Nyugat alkotóinak liberális közössége, tehát aki ilyen, a legsötétebb vészkorszakot idéző fasiszta hagyományokhoz ragaszkodik, azt jogosan rúgják ki a munkahelyéről.

Ezen a ponton be is ugrik Alföldi Róbert briliáns interjúja, amelyben arról beszélt, hogy egy művész csak liberális lehet. Ha meg véletlenül nem az, akkor kidobják, mint macskát sz…ni. Lehet bármekkora művész – ezt már csak én teszem hozzá –, az előbbi példa után valószínűleg nem teljesen alaptalanul.

Ami azért rendkívül előremutató kijelentés, mert elég csak egy pillanatra elképzelni, hogy ehhez mit szól az a kevés konzervatív művész, akiket épp Alföldi úr rendez.

Vajon a hatalmi pozícióban lévő rendező előtt kénytelenek eltitkolni, hogy mondjuk templomba járnak, a hagyományos családmodell támogatói vagy hogy nem támogatják a melegházasságot? Valószínűleg igen.

Ahogy azzal a gondolattal is érdemes eljátszani, hogy mi történne akkor, ha egy konzervatív értékeket valló színházrendező vagy balettigazgató azt mondaná, hogy a tradíciók és a hagyományok nagyon fontosak egy színházi társulat életében, ezért úgy gondolja, hogy egy művész csak konzervatív lehet, majd azzal a lendülettel azonnali hatállyal ki is rúgna 20-30 olyan művészt, aki a bevándorlást, az abortuszt vagy a melegházasságot támogató posztokat tesz közzé a Facebookon, hisz az ilyen témák propagálása összeegyeztethetetlen a színház szellemiségével.

Természetesen ez elképzelhetetlen. Mi nem vagyunk olyanok, mint ők.

Bolond Polunyin? Persze. Hogy homofób? Nem az. De ha az lenne, sem lett volna szabad kirúgni a munkahelyéről. Ideológiai, politikai okokból nem szenvedhet hátrányt, nem veszítheti el a munkáját egyetlen művész sem.

Polunyin nem gyűlölködött, nem verte, nem köpdöste meg a meleg kollégáit. Mindössze arról beszélt, hogy attól függetlenül kell egy férfiasra koreografált szerepet megformálni, hogy a táncművész a színpadon kívül a másik vagy a saját nemével, esetleg egy transzszexuális földikutyával szokott nemi életet élni. Ezek a személyes, intim információk ugyanis nem a közönségre tartoznak.

A közönség, amikor beül egy balettelőadásra, azért fizet, hogy hitelesen eljátszott darabokat, karaktereket láthasson. Ha ez a varázslat nem jön létre, akkor becsapták, megkárosították, átverték.

A megformált karakter mögül nem kukucskálhat ki a művész valódi személyisége. Spartacuson nem látszódhat, hogy soha életében nem ölt embert, hogy nem fogott igazi kardot vagy hogy előadás után egy sima modorú fiúcskával fog randevúzni. Ha ezek közül akárcsak az egyik dolog is látszódik a szereplőn, akkor a néző az előadás után joggal reklamálhatna a jegypénztárnál.

Erről beszélt Polunyin. De toleránskáinknál ha valami messziről nézve, hunyorogva, picit is szexistának, ne adj Isten homofóbnak tűnik, akkor fatvát adnak ki az elhajló művészre.

Kirúgják, kirúgatják, meghurcolják, majd sajtóközleményt adnak ki az elfogadás fontosságáról. Időközben persze a Bayerisches Staatsballett is visszavonta Polunyin meghívását.

Mert művész csak liberális lehet. Ha meg nem, akkor maximum munkanélküli.

Apáti Bence - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (6) Mondom a magamét (5276) Egészség (50) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Gazdaság (657) Heti lámpás (254) Flag gondolja (33) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Mozaik (83) Történelem (14) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (171) Tereb (140) Vetítő (37) Jobbegyenes (2018) Nagyvilág (1454) Sport (729) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (505) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1578) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>