Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Drága Bolgár úrék diktatúrája

Drága Bolgár úrék diktatúrája

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Az alaptétel: Magyarországon diktatúra van.

„A kánikulánál csak a diktatúra tombol jobban Magyarországon!” – legalábbis ezt sulykolja a pesti libbal média. Amely a demokrácia-féltés mennyisége és intenzitása alapján azért egész jól megvan a sajtószabadság minapi „eltiprása” után is. És ők továbbra is annyira, de annyira okosabbak és szebbek mindenkinél…

Az elmúlt napokban gyakorta a kocsiban ért a késő délután. S mivel az autóm nem légkondi-barát, kint meg dögmeleg volt, gondoltam, fokozom az „élvezeteket”: a Klub Rádióra, konkrétan Drága Bolgár úr betelefonálós-beszélgetős műsorára kapcsoltam.

Esküszöm, mintha egy másik, párhuzamos világba csöppentem volna. Többnyire pedig ugyanarról volt szó, amiről Önök vagy én társalgunk, ha valamiért a közélet kerül szóba.

Nem nagyon értettem a dolgot eleinte, hiszen ők magukat a független és objektív újságírás egyik utolsó bástyájaként reklámozzák – miközben az egész olyan, mint egy kellő delíriumban megírt Gyurcsány évértékelő. De aztán rájöttem, hogy a Klub Rádió egyes műsorainak hallgatásához, a „demokratikus média” más képviselőinek megértéséhez meg kell tanulni egy sajátos kódrendszert.

Az alaptétel: Magyarországon diktatúra van. Ez nem azért van, mert bármi fenyegetné a jogállamot, hanem azért, mert a miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják.

Ha most a Kedves Olvasó felveti, hogy Orbán azért már sorrendben háromszor nyert szabad választást, ne higgye, hogy zavarba hozza Bolgár úrékat. Orbán csak azért tudott nyerni, mert Magyarországon diktatúra van! Szóval az alap demokratikus axióma működését ne tessék egyéb észérvekkel sem megzavarni.  

Az alaptételből következne az is, hogy demokrácia akkor lesz, ha nem Orbán Viktor lesz a kormányfő. Persze, ha ez demokratáéknál ilyen egyszerű lenne! De nem! Mert ugye van Gyurcsány-demokrácia, Szél-demokrácia, Tóth-demokrácia, Sneider-demokrácia, Fegyőr-demokrácia, sőt, legalább egyszemélyes szurkolótábora van a Bokros Lajos-féle és nagyon szakértő „néphatalomnak” is.

Mondom, nem egyszerű dolog ez…

De az úrelvtársakban az a jó, hogy még kánikulában is jót tudnak veszekedni egymással. Tizenkét éve nem voltak képesek választást nyerni, de a hatalmon így is osztozkodnának.

Azzal most nem fárasztanám a Tisztelt Olvasót, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság – ezt megmondták, így van és punktum. Tegnap már nem is Kálmán Olga volt amúgy a sláger, Puzsér Róbertet féltették. Mert ugyan egy büdös szót sem értenek a hadarós sivítozásából, de olyan jókat mond. Meg Orbán biztos fél tőle is! Hát biztos…

Aztán ott van a kultúra bedarálása. Készüljenek fel, ez sem lesz egy szimpla kérdés. Ugye az nyilvánvaló, hogy az egész ágazatot áthatja az „avítt magyarkodás, a múlt-imádat, a kurucos historizálás”. Valószínűleg azért van az, hogy az elmúlt években nem készült egyetlen klasszikus történelmi film sem. És kevés, nagyon kevés holokauszt film készül! Főleg olyan, amely kellő hangsúlyt fektetne a magyarság egészének rémtetteire. Hát hogyne…

De persze a kultúrával nem is ez az igazi baj, nem ezért van fideszes „kulturkampf”, meg művészeti diktatúra. Ott van a kutya elásva, hogy immár nem csak liberális rendezők rendezhetnek, nem csak szabadelvű mega-elmék könyvei jelennek meg! Ezeknek a magyarkodóknak végre fel kellene fognia, hogy demokrácia csak ott van, ahol a kultúrát liberálisok irányítják! Ők valami újat hoznak, minden más gagyi vagy ósdi!

Természetesen mindez nem csak a kultúra területén érvényes. Jó szakember, tehetséges ember csak liberális vagy szocialista lehet, mindenki más csak pártkatona, ejtőernyős. Illetve Fidesz-szavazó, ami aztán talán a legkomolyabb sértés ebben a közegben.

Összegezve, akárhogyan is hallgatjuk, nézzük vagy olvassuk Bolgár úrékat, a végeredmény ugyanaz: amíg ők nem kerülnek vissza a kasszák közelébe, a miniszteri és igazgatói székekbe, itt bizony tombolni fog az önkényuralom.

Ezen ne is tessék vitatkozni!

Tombol a diktatúra, na!

U.i.: Utószóként muszáj megosztanom a rádióműsor egy lelkes – ahogy önmagát nevezte – „demokratikus szavazó” gondolatát: a migránsokra nagy szükség van, mert ez a válasz a globális felmelegedésre, velük frissül genetikus kódunk. És ez jó, ugyanis ők jobban bírják a kánikulát. Nos, én inkább megcsináltatom a légkondit. Vagy kiszerelem a rádiót…

fotó: youtube.com

Máté T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu/]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Belföld (10) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Politika (1582) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Nézőpont (1) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>