Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Dobrev asszony, önnek nem ez lenne a dolga!

Dobrev asszony, önnek nem ez lenne a dolga!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez nem jó irány.

Jött a hír: a néppárti frakció mégsem jelöli az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottságában (LIBE) alelnöknek Hidvéghi Balázst, a Fidesz képviselőjét.

A néppárt döntése nem szerencsés, és nem jó azt érezni mögötte, hogy a valaha még jobbközép – ma már inkább globalista – frakció ennyire meghátrált a szocialista-liberális-zöld nyomásgyakorlástól. A fősodortól.

Ezért tehát kár.

Ám amíg a néppárti döntés nem szerencsés, addig Dobrev Klára, az EP újonnan megválasztott egyik alelnöke, a DK üdvöskéje, de leginkább Ferenc testvér felesége Facebook-bejegyzése elfogadhatatlan és tűrhetetlen.

Mit is írt Dobrev?

„Valóban azért küzdöttünk, hogy Európa megértse: nem lehet erősebb az unió, ha sorsát a Fidesz kezébe adja. Megtettük a dolgunkat.”

Megtettük a dolgunkat…

Milyen dolgukat is tettek meg, Dobrev asszony?

Azt, hogy egy sikeresen szereplő hazai párt frakcióját megfosztják attól a jogától, hogy az EP-ben vezető pozíciókat töltsön be a testület egyes bizottságaiban?

Ráadásul annak ellenére teszik ezt, hogy az EP-frakciók már hosszú évek óta a gentlemen’s agreement szabálya alapján, az elért eredmények fényében megszavazzák egymás jelöltjeit, a demokrácia normáinak szellemében?

Arról már nem is beszélve, hogy az EP-tisztségviselők – elnökök, alelnökök – pártfrakciók közötti elosztását egy, a választási eredményekre épülő matematikai formula alapján, az úgynevezett D’Hondt-módszer szerint számolják ki, tehát ez egy teljes mértékben objektív eljárás – az erkölcsi megfontolásokon túl.

Dobrev és balliberális társai ezeket a rögzült eljárásokat és szokásokat rúgták fel.

Ez márpedig egyszerre antidemokratikus és mélységesen hazafiatlan magatartás.
Nem ez lenne az önök dolga, Dobrev elvtárs-asszony. Önöknek hazafiasan és demokratikusan kellene tenni a dolgukat.

Mondom ezt – természetesen – minden illúzió nélkül, szinte csak a rend kedvéért. Hiszen ismerjük önöket évszázad óta…

Viszont az is tény: a néppártnak sem kellett volna ilyen könnyen engedni. Ez nem jó irány.

Fricz Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Kultúra (6) Autómánia (61) Sport (729) Flag gondolja (36) Heti lámpás (310) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Életmód (1) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Gasztronómia (539) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Mozaik (83) Politika (1582)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>