Ma 2017 március 27. Hajnalka napja van. Holnap Gedeon, Johanna napja lesz.

Döbbenetes kiszivárgott e-mail! Ezért támogatja Ferenc pápa bármi áron a migrációt

Flag
5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Püspököket pénzelt Soros, hogy a pápával kampányoljanak Clintonnak – írja a válasz.hu.

Kiszivárgott: Soros György Ferenc pápa amerikai látogatása apropóján nem sajnált 650 ezer dollárt, hogy a tengerentúli katolikusokat Hillary Clinton mögé állítsa.

Miután fény derült arra, hogy alapítványványán keresztül miként tartja ujját a világpolitika ütőerén, új fordulatot vett a Soros György munkásságát bemutató kiszivárogtatási botrány. Ismertté vált ugyanis az a dokumentum, amely bemutatja, hogy Ferenc pápa 2015-ös amerikai látogatásának alkalmával a milliárdos miként fordított 650 ezer dollárt a tengerentúli katolikus közvélemény megdolgozására Hillary Clinton érdekében.

A támogatás céljáról, majd a pénz hasznosításának értékeléséről szóló jelentésben azt olvassuk: a szponzorációs szerződést azzal a szándékkal kötötték, hogy a „nemzeti értékeket és célokat áthangolják a 2016-os elnökválasztási kampányra”. Ennek érdekében a 650 ezer dollárt a PICO, illetve a Faith in Public Life (Hit a Közéletben) nevű baloldali, liberális katolikus szervezeteknek adták, hogy karolják fel mindazon témákat – elsősorban a társadalmi igazságosság, a nagy jövedelemkülönbségek ügyét –, amelyeket Hillary Clinton is magáévá tesz a kampányában.

Ehhez a szervezetek vállalták, hogy a cél mögé felsorakoztatnak több püspököt, s közbenjárásukkal létrehozzák „az amerikai püspökök kritikus tömegét, akik kiállnak a pápa mellett”. A New York-i Nyílt Társadalom Alapítvány jelentéséből kiderül, hogy a munkába bevonták Oscar Rodriguez Maradiaga bíborost, az egyházfő bizalmasát, a pápa látogatását pedig arra használták, hogy Ferenc minél többször hangoztassa a Hillary Clinton kampányának középpontjában is álló témákat, köztük az amerikai katolikusok alacsony bérezését.

A látogatás értékeléséről szóló dokumentum sikeresnek nevezi a támogatási projektet. Örömmel nyugtázza, hogy ennek következtében több püspök is kiállt azon elnökjelöltek ellen, akik „a félelemmel kufárkodnak” – ezzel nyilván Donald Trumpra és bevándorláskritikus társaira utaltak. Az összefoglaló megállapítja továbbá, hogy a szponzoráció a „melegellenes retorika” elleni küzdelemben is jól hasznosult. Ezen kívül elérte azt a célját is, hogy áthangolja a családpárti (értsd: a hagyományos házasságot támogató, abortuszellenes, stb.) katolikusok felfogását, amennyiben ezen elkötelezettségük helyére egyre inkább a fizetésbeli különbségek iránti aggodalom lép.

(Magunk sem akarjuk elhinni, és más is észrevételezte már: a fenti hír a világ fősodratú médiumaiban nem volt hír, kizárólag alternatív fórumokon jelent meg. Magyarországon pedig még ott sem. Pedig valóságalapja egyetlen kattintással ellenőrizhető.)

Forrás: valasz.hu