Náci emlékművet ugyanis senki sem emelne a főváros szívében. Sem a kormány, sem a helyi önkormányzat. A tiltakozók olyasmi ellen folytatnak engesztelhetetlen küzdelmet, ami nemcsak nincs, de nem is készül lenni.

A szélsőséges érzelmeket kiváltó szoborterven Gábriel arkangyal égbe emelt kézzel állna egy oszlopcsarnok közepén, feje felett kitárt szárnyú birodalmi sas. A felirat: "A II. világháború áldozatainak emlékére." Mindez feltételes módban. Mert bár az alapozómunkák megkezdődtek a Szabadság téren, a miniszterelnök által húsvét utánra ígért egyeztetés még változtathat a koncepción.

Az emlékmű terve azonban a nyilvánosság érintése óta nem tudta elhagyni a hisztérikus zónát. Elvégre Magyarországon élünk, ahol történelmünk majd' minden mozzanata vitatott. Kezdve mindjárt az eredettől. Hogy honnan is jöttünk Európába. Aki tehát a múlthoz nyúl, aligha számíthat egyöntetű támogatásra.

A tervezett emlékmű által kavart historikus hisztéria mégis meghökkentő. Mi a baj Gábriellel? Nem sok lehet, hiszen ő nyitja szét a tengert az Egyiptomból menekülő zsidók előtt, ő viszi a hírt Máriának, hogy Jézus nevű gyermeket fogan. És kicsit sem mellékesen Gábriel arkangyal jelenik meg II. Szilveszter álmában, arra figyelmeztetve a pápát, hogy a koronát ne a lengyeleknek adja, hanem István király követének. Nyilván az oszlopok és a timpanonok sem irritálnak senkit. Marad tehát a sas, amely Barbarossa Frigyes óta máig kíséri a németek történetét, és - kétségtelenül - megihlette a hitleri brandépítőket is.

Hogy ebből a kompozícióból hogyan lehet náci emlékműre asszociálni, azt csak azok nem értik, akik nem itt élnek. A kritikusok szerint a szobortervből árad a ravaszság: a magyar kormány a holokauszt felelősségét a birodalmi sasra akarja áttúrni, mintha mindenért csak a németek lennének felelősök. Gábriel meg csak áll ártatlan képpel és imára emelt kézzel.

Csakhogy Magyarországon nincs olyan hivatalos vélemény, amely tagadná vagy akár elmismásolná a holokausztot. Az államfő, a miniszterelnök vagy a diplomáciai kar bármelyik reprezentánsa kétséget sem hagyott afelől, hogy a magyar állam bűnt követett el, amikor 1944-ben nem védte meg megannyi állampolgárát a bevagonírozástól és a haláltáborokba szállítástól. Erre a tragédiára figyelmeztet a budapesti és a hódmezővásárhelyi Holokauszt Múzeum és a Terror Háza is.

A szoborállító kormányzat nem látszik mást tenni, csak emlékeztetni, hogy 1944. március 19-én Magyarország elveszítette szuverenitását, így állami szervei döntési szabadságukban és cselekvőképességükben korlátozottakká váltak. Amitől persze az emberellenes bűncselekményekben részt vevők nem kaphatnak és nem is kaptak felmentést. Ők nem. Nekik osztozniuk kell a megszállók felelősségében.

Éppúgy, ahogy osztozniuk kell a megszállók felelősségében azoknak is, akik a Rákosi- és a Kádár-korszak terrorgépezetét működtették. Recsket, Hortobágyot, az Andrássy út 60.-at vagy az '56 utáni igazságszolgáltatást. Az ő bűneiket sem jelentéktelenítené el egy szovjet megszállási emlékmű. Feltéve, ha lenne. De nincs. Helyette hősi obeliszk áll a Szabadság téren. Arra ugyan milyen feliratú molinót feszítenének ki a túloldali tiltakozók?

A jelek szerint tehát hiába jutottunk túl a parlamenti választásokon. Itt semmi sem akar változni. A kormány húz valamit, akármit, bármit. Nemritkán vitatható időben, helyen és mértékben, rossz stílusban, amivel borzolni képes a kedélyeket, de a rá érkező - aránytalan, többnyire hisztérikus - válasz visszabillenti a többséget a kezdeményező oldalára. A magát demokratikusnak nevező ellenzék négy évig járta ezt az utat, minden ügyben apokaliptikus jövőt festett fel, és észre sem vette, hogy totális értetlenségbe ütközik.

Most is ezt teszi.

Borókai Gábor - hetivalasz.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!