Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
bencsik-andras-55.jpg

Bencsik András: Rablás igen, olimpia nem

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A tudomány adós azzal a válasszal, hogy mekkora lyuk kell egy hajó elsüllyesztéséhez,

de ennek ellenére általános az a felfogás, hogy nem kell túl nagy: a hajó méretéhez képest egy elenyészően kicsi lyuk is elég. A nolimpiások és az őket támogató balliberális politikai ellenzék most ezzel a kétes dicsőséggel szerzett magának hírnevet, jelesül, hogy a többség még ma is mérhető támogatása ellenére elsüllyesztették Budapestet és annak olimpiai pályázatát. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, okulva példának okáért a riói olimpia körüli cirkuszból, nem támogatja olyan város pályázatát, amelynek közvéleménye megosztott és nem áll ki egységesen az olimpiai pályázat mellett.

A rágalomhadjárat és a politikai ellenzék árulása esélytelenné tette Budapestet. Kun Béla népe nem veszett el, csak átalakult. Ugyanaz a motiváció, ugyanaz a sötét gyűlölet, csak a módszerek mások. Józan ésszel könnyű érvelni az olimpia megrendezése mellett: óriási támogatás a NOB-tól, már eltervezett fejlesztések, és legfőképpen a tény, hogy Budapest népszerűsége évről évre emelkedik, de még nem sikerült utolérni a két nagy térségi riválist, Prágát és Bécset, márpedig az olimpia hatalmasat lendített volna ezen.

Az idegenforgalom óriási üzlet. Budapest olimpia nélkül is fejlődni fog, de egy kicsit lassabban. Hogy milyen lelkülete van Kun Béla mai népének? Az Eurojackpot magyar nyertesétől nyílt levélben koldult támogatást Tordai Bence, a mérhetetlenül jelentéktelen Párbeszéd Magyarországért nevű szervezet szóvivője. A magyar pénzben hétmilliárd forintot nyerő honfitársunk szintén nyílt levélben válaszolt a Magyar Idők hasábjain. Egy részlet ebből: „…én önt nem ismerem, és azzal sem vagyok tisztában, hogy most épp melyik pártnak az aktivistája. Tudja, ha valamit nem mérnek, hát nem mérnek. Én már rég elveszítettem a fonalat, és akárcsak barátaim, az ilyen pártokat és egyéb politikai szervezeteket és aktivistáikat mind közönségesen bolsiknak tituláljuk, mert azt tapasztaltuk, hogy bármilyen ideológiát is fitogtatnak, az a bolsevizmus reinkarnációja.”

A bolsevizmus reinkarnációja. Kun Béla népe. Lenin-fiúk. Vörös terror, és igen, igen, igen: Trianon. Minden másképpen lett volna, ha Nyugat-Európa nem retten meg a valóságos kommunizmus rémtettei­től. És igen: az olimpia. Könnyű a megbolondított budapesti kispolgárban felébreszteni az irigységet: „mennyi nyugdíjat lehetne fizetni az olimpiára költendő pénzből… mennyi lélegeztetőgépet lehetne venni…”

Ehhez képest a balliberális társaság országlásának legszörnyűbb évében, 2006-ban nemcsak az történt, hogy a rendőrök rárontottak saját nemzetükre, hanem gond nélkül lezajlott az évszázad legnagyobb rablása is. A Demokrata most bizonyítékot mutat be arra vonatkozóan, hogy az őszödi beszéd által kirobbantott tiltakozás, majd az ebből kinövő zavargások valódi célja a négyes metró ürügyén lebonyolított rablás elkendőzése volt. Ezt a cselekedetet sok magas beosztású ember szervezett munkájával lehetett csak végrehajtani. Államellenes összeesküvés volt egy hatalmas üzlet lebonyolításának céljából.

Nem tudjuk megmondani – bár sejtjük –, hogy kik voltak benne, de azt ki merjük jelenteni, hogy az úgynevezett őszödi beszéd okozta társadalmi sokk és az eltűnt milliárdok szorosan összefüggenek. A háttér felderítése a nyomozó hatóság dolga. Ez az ügy ugyanis olyan súlyos, hogy még nem évülhetett el.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (312) Jobbegyenes (2788) Belföld (10) Gazdaság (705) Történelem (18) Politika (1582) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7546) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Autómánia (61) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Nézőpont (1) Egészség (50) Vetítő (30) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Kultúra (7)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>