Ma 2019 december 14. Szilárda napja van. Holnap Valér napja lesz.
Bencsik András: Patrióták és idióták

Bencsik András: Patrióták és idióták

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez a két tábor áll egymással szemben.

A fényképen Gyurcsány Ferenc látható, amint kedélyesen összekarol a körülötte álló fiúkkal. Ezek a huszonéves srácok nem sokat hallottak arról a korszakról, amikor Gyurcsány volt a miniszterelnök, hiszen akkoriban talán még óvodába sem jártak. Állnak és mosolyogva néznek a kamerába, egyik társuk mobiltelefonjába, hogy a szelfi sikeresen elkészüljön a híres emberrel.

Részlet az Index.hu egyik tudósításából: „Ez a korosztály, akit ő most meg akar szólítani, pont az, amelyik az őszödi beszédet nem élte még át úgy, hogy fel is fogja annak jelentőségét – emelte ki Balázs azt, hogy szerinte miért tud tizenéveseket vonzani a Gyurcsány-találkozó. Szóba került az is, hogy a DK-s politikus a fiatalokhoz hasonlóan öltözött fel: menő kapucnis pulcsit húzott, és úgy hajtotta a nadrágszárát, ahogy az egy menő tornacipőhöz illik. Ráadásul azt is megértette, hogy az internet nyelvén kell kommunikálnia, élőben is. Ahogy Szabolcs fogalmazott: már saját magát mémeli a f.szi, de ezen nincs semmi meglepő, azért csinálja, mert működik.”

Működik. De még mennyire működik. Működik Czeglédi Csabánál is. Azt mondja a 888.hu híre: „…hétfőn folytatódott a Human Operator Zrt. ügye a Szegedi Törvényszéken. A bíróság négy napig tárgyal, előkészítő üléseket tart. Mint ismert, a Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 terhelttel szemben. A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése, valamint a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek…”

Ehhez képest Czeglédi Csabát Szombathely népe az ötös választókörzetben 921 szavazattal megválasztotta önkormányzati képviselőnek. Vajon mire számít a 921 szombathelyi polgár? Ennyire gazdagok volnának a szombathelyi 921-ek, hogy egy több mint hatmilliárdos költségvetési csalás meg sem kottyant nekik? Vagy ennyire idióták?

A Sajtóklub által szervezett szolidaritási gyűlésen azt mondtam, Lengyelországtól Magyarországon át Olaszországig formálódik egy hatalmas, hazáját és nemzetét féltő erő, a patrióták tábora. Velük szemben áll egy szintén erős tábor, akik Európát elárasztanák migránsokkal, akik kocának nevezik a gyermeket vállaló nőt, akik köpnek az észre és a morálra, és mindent elfelejtenek. Ők az idióták. Igen, ez a két tábor áll egymással szemben Európában és nálunk: a patrióták és az idióták.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (474) Egészség (50) Politika (1571) Történelem (13) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (171) Nagyvilág (1440) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Életmód (1) Flag gondolja (33) Heti lámpás (221) Sport (729) Mozaik (42) Mondom a magamét (4155) Kultúra (4) Jobbegyenes (1652) Vetítő (37) Gazdaság (633) Tereb (138) Belföld (5) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>