Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Bencsik András: Lecke biomagyaroknak

Bencsik András: Lecke biomagyaroknak

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Jegyezzük meg az időpontot, mert ez történelmi pillanat volt.

Tudtuk, számítottunk rá, hogy előbb-utóbb valamilyen formában elhangzik, de mégis sokkolt, amikor megjelent, pedig végtére ezeket a mondatokat éppen Németországban valakinek ki kellett mondani:

„Azt hiszem, most már ott tartunk, hogy őszintén szemügyre kell vennünk a helyzetet. Kezdjük azzal az egyszerű megállapítással, hogy mi – migránsok, külföldiek, nevezzenek minket, ahogy akarnak – nem fogunk olyan könnyen távozni. És ti sem, kedves bionémetek, bár demográfiailag biztosan megszűntök.

Kihalófélben vagytok, és az országotoknak a következő 15 évben (évente) körülbelül négyszázezer új munkaerőre van szüksége, ez évente mintegy egymillió bevándorlót jelent. Valószínűleg mi, migránsok fogjuk örökölni ezt a földet. Szóval itt az időre játszhatunk, ami nektek nincs. De ez csak egy mellékes megjegyzés” – tette közzé üzenetét 2023. január 10-én délután 14 óra 36 perckor Behzad Karim Khani német–iráni író és kommentátor a Berliner Zeitung hasábjain. Jegyezzük meg az időpontot, mert ez történelmi pillanat volt.

Elhangzott, aminek el kellett hangoznia. Megjelent német nyelven egy német újság hasábjain. Ismerős szavak: „Mene, mene, tekel, ufarszin.” A káldeus Baltazár (Belsazár) király palotájának falán jelent meg a felirat, amit Dániel próféta így fejtett meg a rémült uralkodónak: „Megmérettél és könnyűnek találtattál, elosztatik a te országod és adatik a médeknek és perzsáknak”… A Magyar Katolikus Lexikon így is zárja a történetet: „Baltazárt, a káldeusok királyát még azon az éjszakán megölték, az országot a méd Dárius foglalta el.” És kész. Káldeának annyi. Régen ez gyorsan ment, de mintha most sem késlekedne túl sokat a vég.

Ízlelgessük a szót, mert lehet, hogy mostantól majd egyre többször fogjuk hallani: bionémet. Továbbá biofrancia, biomagyar és így tovább. Először ez csak a megkülönböztetést szolgálja majd. Bevándorló – „migránsok, külföldiek, nevezzenek minket, ahogy akarnak” – szemmel azokat nevezik biónak, akik az adott ország többnyire még el nem keveredett őslakosai. A bionémet ebben az értelemben az eredeti németet jelenti: Bach, Wagner, Thomas Mann, Goethe, Bismarck és a többiek. A biomagyar valami hasonló: Petőfi, Arany, Zrínyi, Hunyadi János – itt a magyartól eltérő származás nem számít, ha az illető szívében és lelkében ízig-vérig magyar. Akkor ő is csak biomagyar.

Csak. Ez ugyanis már a második fokozat, amikor a bio előtag már némi pejoratív tartalmat hordoz: „Ez csak egy bionémet…” Majd végül eljön az a pillanat, amikor ez már bizonyos értelemben fosztóképzővé válik. A bio előtag innentől fogva akár veszélyes is lehet: „Ott fut egy bionémet, kapjátok el…” Ne folytassuk. Illetve folytassuk. Amíg lehet.

Behzad Karim Khani „özönnémet” író felhatalmazott bennünket arra, hogy szembenézzünk a jelenséggel. Hívjuk segítségül a politikailag korrekt Wikipédiát. Lássuk, mit mond az özönfajokról. „Azok a fajok képesek tömegesen, az ökológiai egyensúlyt felborítva elterjedni, amelyek gyorsan szaporodnak, változatos környezeti feltételek közt életképesek és versenyelőnyt élveznek az őshonos fajokkal szemben (például mert az új élőhelyen nincsenek természetes ellenségeik). Hosszabb távon új egyensúlyi helyzet alakul ki, de addigra egyes őshonos fajok kiszorulhatnak (életterük beszűkülhet vagy akár ki is halhatnak). A fajok terjedését természetellenesen felgyorsította a kereskedelem, az utazás és több szándékos betelepítés.” Ismerős?

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Mondom a magamét (7546) Autómánia (61) Tereb (146) Szépségápolás (15) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2788) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Gazdaság (705) Vetítő (30) Heti lámpás (312) Életmód (1) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Egészség (50) Nézőpont (1) Történelem (18) Tv fotel (65) Kultúra (7)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>