Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
2f3ae36d36e4188a84da1d6bbdeb72ff.png

Bencsik András: A változás látható jelei

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Most csütörtökön lesz tíz éve, hogy mérsékelt lelkesedéssel és nem kevés aggodalommal csatlakozott Magyarország népe az Európai Unióhoz.

Hogy miért éppen május elsejére, a népi demokratikus sör és virsli napjára került a dátum, annak magyarázata feltehetően édes hazánk negyedszázada volt átalakulásában lelhető: elvesztvén a monopolhelyzetet, a szocialisták már nem láttak üzletet a sör és virsli osztogatásában s ezért erre a napra tették a csatlakozás ünnepét, mert így szépen el lehetett feledkezni a sörről és a virsliről.

Így kezdődött: 2003. április 12-én Magyarországon népszavazást tartottak az EU-tagságról, amelyen a szavazásra jogosultaknak (8 millió fő) kevesebb mint fele (3,6 millió fő) vett részt, kiknek 84 százaléka (3 millió fő) azonban igent mondott. Ez elég vékony diadal volt. Az Ország­gyűlés ratifikálta a népszavazás eredményét, majd a 2003. április 16-i athéni csúcsértekezleten az utóbb párton belüli puccsal megbuktatott Medgyessy Péter miniszterelnök kilenc másik csatlakozó ország vezetőjével együtt aláírta a csatlakozási szerződést, melynek értelmében Magyarország 2004. május 1-jén lett az Európai Unió tagja. 2007. december 21-én csatlakoztunk a teljes mozgásszabadságot biztosító schengeni térséghez is. Azóta személyi igazolvánnyal utazgathatunk az időközben divatba jött fapados repülőjáratokkal szerte Európában.

Az Európai Unió az ellentmondások paradicsoma lett. Hatalmas és átláthatatlanul bürokratikus vízfej megnevezhetetlen felelősségi körökkel, senki által nem választott, de annál nagyobb befolyással bíró vezetőkkel, egy körülbelül kalaplengetési jogkörrel felhatalmazott, de annál nagyvonalúbban honorált parlamenttel, mely valami elmebajos francia gőg következtében minden hónapban egyszer átköltözik egy hétre Brüsszelből Strasbourgba, sokszor értelmetlen beavatkozásokkal az egyes országok életébe, lásd a pálinka szabadságharcát vagy az akácmézhez való jog fejleményeit, másfelől a béke, a biztonság, a kiegyensúlyozott fejlődés, a csökkenő különbségek, a kitáguló világhorizontok boldogan fejlődő szigete.

A 2012 januári békemenet jelszava, mely a biztonság kedvéért a magyar mellett angolul is olvasható volt – „Nem leszünk gyarmat! We don’t want to be a colony!” – ennek az Európai Uniónak, illetve azon hatalmi köreinek szólt, melyek úgy gondolták, hogy a magyarok nem eléggé értettek még ahhoz, hogy saját döntéseket hozzanak hazájuk dolgait illetően, illetve ha mégis, akkor ezeket a döntéseket, ha nem a helyes irányba mutatnak – mondjuk így finoman –, korrigálni kell. Nem bombával, nem is testvéri tankok dübörgésével, hanem az elsöprő többséggel választott kormány ügyes lemondatásával s helyére olyan engedelmes bábok ültetésével, akik maguktól is tudják, mi a jó irány.

Ha május elseje – énekszó és tánc köszöntse – immár az Európai Unióhoz való tartozás ünnepe, akkor feltétlenül említsük meg január 21-ét, az első Békemenet napját, amikor a magyarság félmillió képviselője egy hatalmas menetben nyilvánította ki azon akaratát, hogy az unió egyenrangú tagjaként elvárja az európai hatalmi körök tiszteletét. Ekkortól lettünk teljes értékű tagok. És ekkor kezdődött meg az időközben másodszor is kétharmados támogatással felhatalmazott Orbán-kormány tevékenységének és eredményeinek üdvözítő kisugárzódása Európára. Európa új korszakának kezdőlépései ugyanis Magyarországon történtek.

Bencsik András - demokrata.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (705) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2788) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (7) Belföld (10) Tv fotel (65) Egészség (50) Vetítő (30) Sport (729) Heti lámpás (312) Szépségápolás (15) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7546) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>