Ma 2022 június 27. László napja van. Holnap Levente, Irén napja lesz.
Belövés

Belövés

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Háborús Budapest – A falak őrzik a nagyváros tragikus történetét.

Amint a héten zajló dunai bombakiemelés is megmutatta, Budapest bizonyos részein máig megmaradtak az 1944–45-ös ostrom és az 1956-os forradalom és szabadságharc háborús emlékei. Kutatók falfeliratok és repeszsérülések nyomában.

Az évtizedek során a háborús Budapest nyomainak nagy része elpusztult vagy eltűnt – egyszerűen azért, mert használjuk a várost: lebontják, átépítik vagy felújítják a sebeket hordozó régi épületeket. 2018-ban azért időszerű a téma, mert a forradalom és szabadságharc után lassan több mint egy emberöltő, a második világháború vége óta pedig 73 év telt el, de napjainkban még lehet dokumentálni azokat a nyomokat, amelyek megmaradtak.

Erre vállalkozott Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója szerzőtársaival, Bach Máté fotóriporterrel, lapunk munkatársával és Takács Tamás tervezőgrafikussal.

A múzeumot fenntartó közalapítvány gondozásában albumot terveznek megjelentetni a témáról.

– A 24. órában vagyunk, amíg még lehet, dokumentálnunk kell a háborús nyomokat! Nagyon sok helyszín van, amely csak nemrégiben szűnt meg létezni, ám nemcsak a város átalakítása miatt tűnnek el a nyomok, hanem az idő hatalma is közrejátszik: elporlik a fal, lehull a vakolat, lekopik egy-egy régi felirat – mutat rá Békés Márton.

A történész elmondja, hogy egy Németországban élő magyar férfi, aki ’56-ban emigrált, olvasta Schmidt Máriának, a Terror Háza Múzeum főigazgatójának Látószög című blogján közzétett felhívásukat, és megírta, hol található Budapesten az utolsó, még mindig látható „Ruszkik haza” felirat. Kiderült, hogy ez a kuriózum valóban létezik, de tíz éven belül már valószínű, hogy eltűnik az időjárás és állagromlás miatt vagy a graffitik alatt.

Az év első felében közzétett felhívások nyomán magánemberek, fotósok és amatőr gyűjtők sokasága járult hozzá a „leletmentéshez”, velük is kapcsolatban áll Békés Márton, aki 2001 óta él Budapesten, és már ideköltözése után rögtön feltűntek neki a városszöveten kiütköző múlt jelei.

– Tizenhét éve járom a várost, séta közben vagy csak úgy a mindennapi sietségben az utcán mindig láttam falsérüléseket, óvóhelyablakokat és légvédelmi figyelőket, a golyónyomokról nem is beszélve, hiszen azok a legszembetűnőbbek – fogalmazott hétköznapi tapasztalatairól.
Békés úgy becsüli, hogy több száz ilyen helyszín maradt meg a fővárosban Újpesttől Soroksárig, Kelenföldtől Rákoskeresztúrig, és egyes kerületekben szinte nincsen olyan tér vagy utca, ahol ne lehetne valamilyen háborús nyomot találni.

– Ott maradtak meg leginkább ezek a golyónyomok, falfeliratok és repeszsérülések, ahol a város kicsit árnyékosabb, csendesebb vagy szegényebb: Józsefvárosban, Erzsébetváros belsejében, Kőbánya szélein, a II. kerület félreeső részein. De természetesen a Kossuth téren és a Várban is lehet ilyeneket találni. A Logodi utca – amely a városnak nagyon csendes és szép területe – néhány háza úgy néz ki, mintha nemrég fejeződött volna be az ostrom, a Nap és a Vajdahunyad utca sarkán pedig úgy érezzük magunkat, mintha most zajlottak volna le az ’56-os harcok.

– Vannak drámai, szinte regénybe illő helyszínek is, amelyeknek döbbenetes a látványuk: az Aréna pláza mögött, a Fiumei úti sírkert kerítése fölé magaslik például egy olyan márványobeliszk, amelyet megtépázott a háború – itt golyók lyuggatta halotti emlékműről van szó! Nem messze innét még mindig látható egy erkély átlőtt mellvédje, a Szugló utcából pedig képet küldtek egy romos ház átlőtt házszámtáblájáról, de az már sajnos eltűnt.

– Cirill betűs feliratok is megmaradtak, amelyek még mindig hírül adják, hogy a Vörös Hadsereg ’45-ben aknamentesítette a környéket, és számos helyen találhatók pinceablakra mutató fehér nyilak is, amelyekkel a világháború alatt az óvóhelyeket jelölték meg. Ezek a jelek arra figyelmeztetnek, hogy míg 1944–45-ben életben maradásra használták a várost, addig ma sétára, közlekedésre, vásárlásra szolgálnak utcái, terei – fejti ki a történész.

A korabeli naplók, visszaemlékezések is tele vannak a pusztulás leírásával a bombázások, az ostrom és a forradalom idejéből. Békés Márton a személyes feljegyzéseket is összeveti a város roncsolt épületeivel.

– Az 1956-os naplókban rendszeresen visszatérő elem, hogy a város az év novemberére úgy nézett ki, mint a 11 évvel korábban befejeződött ostrom végén, sőt Józsefvárosban még több sérülés is volt. A korabeli statisztikák és a várostörténeti szakirodalom is alátámasztja e szubjektív megjegyzéseket. Néha egy-egy homlokzaton lehetetlen megkülönböztetni a belövések idejét, hiszen ’56-ban ugyanabba a falszakaszba csapódhattak be a golyók, mint a világháborúban. Budapest városfalai rétegesen őrzik a nagyváros tragikus történetét, amely az itt élők közös történelméről, kollektív erőfeszítéseiről tanúskodik.

A forradalom nyomai a józsefvárosi Vajdahunyad utcában
Fotó: MTVA/bizományosi–Róka László

A kommunizmus alatt ideológiai okokból pusztulni hagyták a város korábbi tűzfészkeit: vagy azért, mert „úri környék” volt, mint a budai hegyvidék, vagy azért, mert ’56-ban a végsőkig ellenállt, mint a VIII. kerület.

– Abban is volt politikai motiváció, ha a háborús sérüléseket eltakarították, és abban is, ha mindent úgy hagytak, ahogy van. Rögtön a világháború után viharos újjáépítés kezdődött a fővárosban, ezt 1948 végére be is fejezték. Sérült házak és golyónyomos falak persze maradtak, de a roncsokat és romokat eltakarították, a hidakat újjáépítették, és új élet kezdődött. Ezt a kommunisták igyekeztek saját dicsőségükre fordítani, de az újjáépítési kormánybiztos, a „nemzeti szocdem” Fischer József visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a kommunista párt ott akadályozta a munkáját, ahol csak tudta.

A Kádár-féle ’56 utáni kommunista restauráció egyik leglátványosabb átalakítása az Üllői út belvárosi szakaszát érte, ahol kilenc új épületet húztak fel, ekkor készül el a Lottóház, miközben a régi Valéria kávéházat eltüntették, s átépítették a Corvin mozi és a Kilián laktanya környékét. Mindennek kettős célja volt: egyrészt kitörölni az emlékezetből, hogy itt állították meg a felkelők a szovjet hadsereget, s vált páncélostemetővé ’56-ban a Nagykörút és az Üllői út kereszteződése.

Másrészt a kiszélesített útszakasszal, rajta a neonfényes homlokzatokkal, presszókkal és üzletekkel a Kádár-rendszer kirakatát készítették el, hogy a külföldi delegációk, amelyek itt vonulnak be Ferihegyről a Belvárosba, a „gulyáskommunizmus” talmi csillogását lássák. De Józsefváros egyes részeit – a mai Corvin-, Magdolna-, Losonci- és Orczy-negyedben –, ahol a harcokban nagy számban részt vevő alacsonyabb keresetű munkások és magyar cigányok laktak, szándékosan hagyták lepusztulni, mégpedig büntetésül.

*

A Terror Háza Múzeum a haborusbp@terrorhaza.hu e-mail címre várja azok jelentkezését, akik tudnak hasonló háborús helyszínekről, és képeket, információkat küldhetnek azokról.

Pataki Tamás - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (665) Jobbegyenes (2341) Egészség (50) Nagyvilág (1465) Irodalmi kávéház (513) Mozi világ (440) Tereb (141) Gasztronómia (539) Életmód (1) Vetítő (30) Autómánia (61) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Sport (729) Történelem (15) Politika (1581) Heti lámpás (259) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (6147) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Tv fotel (65) Belföld (7) Flag gondolja (33)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>