Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
990210-gyurcsany-lead-mti.jpg

Árulás

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A honi sajtó ismét a Pojáca történetétől hangos.

„De az áruló kezed szorongatja, az áruló szemedbe néz, terveid faggatja, veled sóhajt, nyög, fogadkozik.”
Márai Sándor

A honi sajtó ismét a Pojáca történetétől hangos. Miután kitörölhetetlen meggyőződésem, hogy az ellenzék egyetlen, komolyan vehető szerepe az én szórakoztatásom, pontosan nyomon is követem az eseményeket. Jól értesült vagyok.

Történt, hogy Gyurcsány „évértékelő” beszédet tartott az őt szájtátva hallgató, összegyülekezett DK-s nyugdíjasok és Vadai Ágnes előtt. A beszéd két, egymástól jól elkülöníthető részből állt, úgymint kötelező és szabadon választott gyakorlat.

Az elsőben talán még a szokásosnál is erősebb jelzőkkel illette Orbánbasit és jól megfenyegette, hogy amennyiben a DK hatalomra kerül, akkor lesz nemulass. Ennek a valószínűsége hasonló, mint a kisbolygós világvégének, úgyhogy Orbánnak még nem kell keresnie a kötelet.

A performansz második része viszont újszerű volt.

Ebben egy gigászi összeesküvést vázolt fel, melynek keretében őt, illetve a tőle nehezen megkülönböztethető pártját, gaz, baloldali összeesküvők megtámadták és ki akarják túrni a baloldal vezetőjének státuszából. Pedig ez ugyebár őt, azóta megilleti, mióta Apró Piroska nekiadta a fele királyságát és a lánya kezét. Valaha herceg és grófkisasszonyok kezéért folyt a vetélkedés, most egy bolgár cselédlány törvénytelen gyerekének unokája volt a tét. Változnak az idők. Hogy e tekintetben jó irányba változnak-e, azt mindenki döntse el maga.

A helyzet tehát az, hogy Fletót megtámadták. Nemsokára az is kiderült, hogy a gonosz támadó nem volt más, mint a rendszerváltozás legendás szürke kardigánja: Lengyel László, akit azt hiszem, maga TGM nevezett – amúgy roppant találóan – fordított Kasszandrának. Az eredeti Kasszandra ugyebár Priamosz trójai király lánya volt, akire szemet vetett Apollón. A királylány – bájaiért cserébe – azt kérte tőle, hogy ajándékozza meg a jövőbelátás képességével. Mikor ezt megkapta, akkor viszont elutasította az isten közeledését. Ezért aztán a ciszheteró, szexista isten megátkozta azzal, hogy a jóslatait sohasem higgyék el. Ha ez manapság történne, akkor az összes feminista félmeztelenül az Olimposzhoz láncolná magát és eljönne az istenek alkonya. Akkoriban azonban másképpen volt, így aztán Kasszandra mindig igazat jósolt, de hiába. Ezzel szemben Lengyel jóslatai sohasem válnak be, de mindig vannak, akik elhiszik neki, amit jósol és egyáltalán nem zavarja őket az előző jóslatok sikertelensége.

Lengyel az un. „reformközgazdászok” népes csapatába tartozik. Ők voltak azok, akik a reformálhatatlan szocializmust akarták reformálni, amivel kétségtelenül még sokkal rosszabbá tették a dolgokat. Később persze azt mondták, hogy mindezt direkt csinálták a aláásandó a rendszert. E magyarázat értékéből sokat levon, hogy később minden rendszert hasonló sikerrel akartak megreformálni.

A reformdüh pont olyan, mint a veszettség: nem gyógyítható.

Minden esetre hosszú időn keresztül orákulumként tekintettek rájuk. Emlékszem például, mikor Lengyel azt találta jósolni ’94-ben, hogy Boross Péter nem írja ki a választásokat, hanem katonai puccsot hajt végre. Emlékezetes volt.

Nos, a Pojáca szerint ez a Lengyel áll az ellene szőtt összeesküvés hátterében. Alattomos célját a legaljasabb módon, Niedermüller Péter átállításával akarta elérni. Rettentő dolog ez. Tudott, hogy egy Niedermüller korunk legveszélyesebb fegyvere, birtoklásához engedély szükséges. Ha van egy Niedermüllered, akkor biztonságban vagy. Sohase állj Niedermüller és a prédája közé! Ezt a brutális fegyvert akarja most Lengyel a gazdája ellene fordítani. Lengyel ezt az aljas cselekedetét pszichológiai úton kívánta elérni, tudniillik kávézott Niedermüllerrel. Ez azért borzalmas, mert nyilván arra számított, hogy a kávéban található koffein a végletekig fokozhatja a Niedermüller dühét.

Gondoljunk bele. Niedermüller – helyzeténél fogva – számtalan bűnös cselekményt lenne képes elkövetni a DK sérelmére.

  • Fletó mit sem sejtve, önfeledten táncol a dolgozószobájában, ahogy szokott, mikor Niedermüller ráveti magát és széttépi.
  • Elhódítja Klára asszony szívét, ezzel melankóliába taszítja Fletót.
  • Csirkecsonttal eteti Totó kutyát, ami bélátfúródást okoz.
  • Hozzáfér Fletó legújabb szakácskönyvének kéziratához és összekeveri benne a rántást a rántott hússal.
  • Közzé teszi Fletó szakdolgozatának eredeti példányát, aranyozott bőrkötésben.
  • Újra meghizlalja Vadai Ágnest.
  • Szabotázs útján elintézi, hogy a MOTIM-nál kádkő helyett csak vízkövet gyártsanak.
  • És így tovább.

Nem tudjuk, hogy pontosan mi hangzott el az ominózus megbeszélésen. Azt tudjuk, hogy Niedermüller – hűségesküjének megfelelően – jelentést tett az esetről. Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy Lengyel nem csak jósnak, hanem beszervezőtisztnek is csapnivaló.

Niedermüller szerint a dolog arra futott ki, hogy Fletót kitaszítsák, a már most roppant sikeresnek és zökkenőmentesnek ígérkező ellenzéki összefogásból és a DK-t Botka karmai közé taszítsák.

Szórakoztató időknek nézünk elébe.

]]>http://aristo.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7536) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Mozaik (83) Heti lámpás (312) Vetítő (30) Gazdaság (704) Nézőpont (1) Életmód (1) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Egészség (50) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2786) Kultúra (7) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Tereb (146) Politika (1582) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>