Ma 2024 október 11. Brigitta napja van. Holnap Miksa napja lesz.
A torz lélek zendülése az élet ellen

A torz lélek zendülése az élet ellen

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Gyurcsány Ferenc a hatalmi játszmájában bármit és bárkit feláldozna

 

A magyar politikai baloldal időről időre a történelem színpadára tol olyan torz jellemeket, akik a hatalomban nem elsősorban az általuk üdvözítőnek vélt világkép és társadalmi berendezkedés megvalósításának eszközét látják, még csak nem is feltétlen az anyagi bőség lehetősége jelenti a motivációt. Megrögzötten hiszik a maguk nagyszerűségét és vezetőnek teremtettségét. Korszakoktól függetlenül közös bennük az, hogy bármit és bárkit képesek feláldozni, hiszen vallásos meggyőződéssel várják a saját eljövetelüket, amiért szerintük semmilyen ár nem drága. 

Természetesen mindezt a népért, a népre hivatkozva teszik, mint a demokrácia letéteményesei.

De talán a legvisszataszítóbb közös vonásuk az, hogy mindig akkor érzik, hogy eljött az idejük, amikor a haza nehéz helyzetben van, háborúk vagy gazdasági válságok sújtják. Ilyenkor igazi defetistaként a nemzeti összetartás, egymás segítése helyett teljes gőzzel folytatják az aknamunkát, szítják a társadalom tagjai közötti ellenségeskedést, és akár külföldön is elárulják a magyarságot.

 

Ma a háború és annak következtében kialakult nemzetközi gazdasági válság ismét próbára teszti hazánkat, és ha nem is fenyeget olyan súlyos következményekkel, mint az első világháború utáni békediktátum, de súlyos árat fizethetnénk mindannyian, ha a kormány nem tartaná kézben keményen a kormányrudat. Az elmúlt héten kezdődött néhány száz fős utcai tiltakozások, hídfoglalások egy marginális réteg hőzöngése, még akkor is, ha egyébként sokan mások sem értenek egyet a katatörvény módosításával.

Érthető, hogy senki nem szeret többet adózni annál, amit megszokott éveken át, amolyan szerzett jognak tekinti, amitől nehezen válik meg, de az alternatívák is kedvezőbbek, mint a munkavállalói jogviszony, miközben ez utóbbi nagyobb védettséget és több jogosultságot jelent.

Mindezt a józanul gondolkodó nagy többség megérti és nem akarja naponta megbénítani a főváros forgalmát teljesen értelmetlenül, hiszen azzal nem érnek célt. Ugyanakkor vannak, akik a háború okozta válság és minden ebből fakadó nehézség miatt dörzsölik a markukat, és elérkezettnek látják az időt a rombolásra, a lázításra.

A baloldal vezérének, a bukott miniszterelnöknek felcsillant a remény, hiszen neki az a jó, ha minél rosszabb a magyar embereknek. A méltán közutálatnak örvendő Gyurcsány Ferencnek az egyetlen esélye a hatalomba visszakapaszkodni az, ha Magyarország a csőd szélére kerülne és valóban forradalmi hangulat alakulna ki. Ettől ma olyan távolságra vagyunk, mint az Apró-villa lakója az igazmondástól, de ő megragad minden apró szalmaszálat, mert ma is megrögzötten hiszi, hogy kormányfőnek teremtették.

Itt érdemes felidézni egy régi, 1996-ban készült interjút, amelyben Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak azt mondta: „Én vezető akartam lenni, azt akartam, hogy a világ kicsikét olyan legyen, mint amilyen én vagyok. Azt gondoltam, hogy egyszer miniszterelnök leszek. [...] Ma már kinevetném magam, de akkor ezt komolyan hittem” (Népszabadság, 1996. szeptember 21.)

A történet folytatását ismerjük, a magyarság egyik tragédiájaként valóban miniszterelnök lett 2004-ben.

De a lényeg most nem is ez, sokkal inkább az a torz jellemre valló gondolkodás, amit már említettem. Gyurcsánynak ma is meggyőződése, hogy lehet még miniszterelnök, és ha a világot nem is, de Magyarországot ismét a képére formálhatja. „Legyetek Gyurcsányok!” – ezt nem is olyan régen, a választások után ajánlotta a baloldal híveinek. Nem lehet kétségünk, hogy komolyan gondolja, amikor lázadásra biztatja az embereket. Demokratikus választásokon soha nem tud győzni, ezért számára a rendbontás, a forradalom, a káosz lenne az egyetlen lehetőség a hatalom megragadására.

Ha visszatekintünk bő száz évre, találunk egy kísértetiesen hasonló karaktert, aki hazánk történelmének talán legsúlyosabb válságában került sajnálatos módon az ország vezetői székébe. Gróf Károlyi Mihályról többek között ezt írta kortársa, a kiváló író, Herczeg Ferenc: „Gyermekkorom óta mindig az volt a leghőbb vágyam, hogy egyszer forradalmat csináljak” – mondta egy nála járt újságírónak. A kazánrobbanás vagy a gátszakadás lehet szükségszerű, adott esetben hasznos is; de kazánrobbanás, gátszakadás mint öncél: ez Quasimodo álma. Az ő forradalma a beteg lélek zendülése az élettel szemben.”

A baloldal vezére ma éppen ezen az úton jár, Quasimodo álmát próbálja megvalósítani: ha a nép nem hajlandó megérteni, hogy ő a kiválasztott vezetője, akkor pusztuljon minden, és a nagy robbanás után majd nem lesz más választása, mint Gyurcsány Ferenc.

 

Herczeg Ferenc az 1918-as őszirózsás forradalom vezéralakjáról, a később köztársasági elnökké választott Károlyiról írt jellemrajzában azt is megállapította: „A demokráciában nem az egyenlőséget, hanem a vezérséget kereste. Nem tudott azonban fölemelkedni a magyar néphez, a helyett lesüllyedt a pesti utcához.” Talán nem véletlen – hiszen semmi sem történik ok nélkül –, hogy ennyire rokon jellem Gyurcsány és gróf Károlyi, mert a baloldal a térségünkben a leghitványabb alakokkal terhelte meg a magyarság utóbbi száz évét.

De a Gondviselés ma kegyesebb hozzánk, mint száz éve volt, ezúttal kimaradunk a háborúból és bízzunk a mielőbbi béke eljövetelében.

A kormány sziklaszilárd, semmilyen hatalommániás baloldali felforgató nem képes kizökkenteni az egyensúlyából. Legfőképpen azért nem, mert a magyarok milliói tudják, hogy mennyit ér a béke és a biztonság. Ma ennek megvédése a legfontosabb nemzeti érdek.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc ismét megfenyegette a jobboldali közösséget, és azt is megmagyarázta, hogy pártja miért támogat egy rasszista, antiszemita jelöltet (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Kis Ferenc - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (9) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Nagyvilág (1310) Sport (729) Egészség (50) Autómánia (61) Mozaik (83) Történelem (18) Tv fotel (65) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (717) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7877) Belföld (11) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Heti lámpás (329) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2856) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>