Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
A nyugati média is ringbe száll a ’22-es választáson

A nyugati média is ringbe száll a ’22-es választáson

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyarországon kormányt kell váltani. Kiadták a parancsot!

A Financial Times és a CNN alkotják majd a Márki-Zay által többször emlegetett hetedik pártot a baloldali koalícióban? Joggal merül fel a kérdés, hiszen a haladó Nyugat fényes csillagai, a független-objektív újságírás koronázatlan királyai olyan szemérmetlenül állnak be a magyar baloldal mögé, amilyen propagandával a ’60-as évek óta nem találkoztunk.

„Politikai kívülálló készül legyőzni Orbán magyar miniszterelnököt” – ezzel a címmel kezdi a hódmezővásárhelyi polgármesterről az írását a Financial Times. Az amerikai lap a miniszterelnököt autokrata veteránnak nevezi, míg Márki-Zay Péterrel kapcsolatban elmondja, hogy „egy sikeres, alulról építkező kampánynak köszönhetően, amely során házról házra toborozta a szavazókat, legyőzte előválasztási riválisát.” Persze, még véletlenül sem azért, mert öt párt és egy mozgalom állt szemben egyetlen párttal, illetve annak jelöltjével, aki történetesen hazánk legelutasítottabb politikusának a felesége.

A jólértesült orgánum szerint a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapítójának „sokkoló” eredménye „az ellenzéki koalíció élére repítette” Márki-Zay-t. Ja, legalábbis látszólag. Érdemes belegondolni, hogy ha egyetlen párt, a DK, a hatpárti szövetségből negyvenhárom százalékos támogatottsággal bír, akkor vajon ki ennek a tábornak a valódi vezetője?!

A Financial Times tovább dicséri Márki-Zay-t, aki „konzervatív [...] és maga mögé utasított olyan jól ismert, pártokat maguk mögött tudó politikusokat, mint Budapest liberális főpolgármestere, Karácsony Gergely, és a jobbközép Jobbik párt vezetőjét, Jakab Pétert, akiket esélyesnek tartottak a koalíció vezetésére.” Hogy a konzervatívat honnak veszik, nem tudjuk, viszont a többi része a mondatnak nettó hazugság. Karácsonyt nem utasította maga mögé, sőt hét százalékkal többet kapott, mint a hódmezővásárhelyi minta-családapa, csak épp az alkalmatlanság mintapéldánya a második forduló előtt visszalépett a későbbi győztes javára, megkérve a szavazóit, hogy voksoljanak Márki-Zay-ra. És Jakab meg a Jobbik mint jobbközép?! Micsoda eufemizmus! A kivégzett zsidóknak emléket állító cipőkbe köpni, kart lendíteni egy koncentrációs tábor múzeumában, vagy épp a parlamenti zsidó képviselőket listázni, ez lenne a „jobbközép”?

Márki-Zay Péternek ahhoz, hogy ilyen ódákat zengjenek róla, hitet kellett tennie a globális baloldal mellett. Erre kiváló alkalmat biztosított a CNN. A soha nem részrehajló (ja, de) Christiane Amanpour készített interjút Márki-Zay Péterrel, aki azzal nyitott, hogy Orbán tíz éve irányítja autokrata módon Magyarországot, „de most felbukkant egy 49 éves, mérnökből lett politikus kihívója, aki óriási győzelmet aratott az előválasztáson.” Óriási győzelemnek nehezen nevezhetjük, ha valaki mögött, egy párt kivételévek, a teljes baloldal felsorakozik, és így tud 57-43 arányban nyerni.

A migrációval kapcsolatban Márki-Zay a miniszterelnököt gyűlöletkampányt folytatásával vádolta, amit soha, senkivel szemben nem lenne szabad, mindenkivel humánusan kellene bánni, nyilatkozta, ezzel állást foglalva a bevándorlás mellett, megnyitva a Soros-pénzcsapot.

A riporter, magyar alkotmányjogászt játszva, elmondta, felsorolva a kötelező toposzokat, hogy hazánkban visszaszorulnak az LMBTQ-jogok, gyengül a jogállamiság és a sajtószabadság, egyúttal felhívta a figyelmet Márki-Zay Péterre, aki „egy teljesen új szereplő, új lehetőségekkel”, és vissza tudja állítani a demokráciát. Bízunk benne, hogy nem lámpavassal és jogerős ítélet nélküli bebörtönzéssel.

A hódmezővásárhelyi polgármester, saját legitimációját bizonygatva, kiemelte: extra magas számban vettek részt az előválasztáson. Ez a rekordnak számító második fordulóban konkrétan 662.016 főt jelent. Magyarországon a választásra jogosultak száma meghaladja a 8,3 milliót, 2018-ban pedig mintegy 5,8 millióan szavaztak, közel kilencszer annyian, mint az előválasztáson.

Vajon ennyire érdekli az amerikai polgárokat, mi történik a magyar baloldalon? Dehogy. Ezeket a médiumokat viszont az nem érdekli, hogy mi foglalkoztatja az olvasóikat. A lényeg a propaganda terjesztése, hogy megtudja a világ: Magyarországon kormányt kell váltani. Kedves balliberális nyugati újságírók, foglalkozzatok a saját országotok problémáival, van ott bőven, a magyar választásokat pedig bízzátok a magyarokra!

Szűcs Gábor - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Egészség (50) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Autómánia (61) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Történelem (17) Nézőpont (1) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Életmód (1) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Nagyvilág (1309) Sport (729) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>