- 0
„Szeretnek az istenek engem, rémítő módra szeretnek”
(A mottó, és cikkben található idézetek Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című vígeposzából származnak.)
Meleg van, ami a baloldali politikusra láthatóan nincs különösebben jó hatással. Tüttő Katát, a „szemérmetes” főpolgármester-helyettest például a nagy meleg annyira merésszé tette, hogy rögtön egy lovat is beszerzett a fürdőruhája mellé, és még a tengerbe is be- és kilovagolt. Azonnal ki is jelenthetjük, hogy pályát tévesztett, mivel reklámmodellként vagy zsokéként egészen biztos sikeresebb lenne, mint városvezetőként. Utóbbi teljesítményét a felvétel végén látható mutatvány hűen szimbolizálja.
Miközben Tüttő Kata a habokban hűsöl, a szivárványkoalíció több kiérdemesült prominensére láthatóan zsibbasztó hatással van a nyári meleg. Gyurcsány Ferencre is, aki talán attól lett kissé nyúzott, hogy nem tud sokáig aludni a nagy hőségben, ám élünk a gyanúperrel, hogy arcát esetleg „a borital festette hasonlóvá a reggeli pírhoz”. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a DK-elnök nemrég egy kirakatba dőlt, egy másik alkalommal pedig az utolsó pillanatban ragadott meg egy oszlopot az egyensúlya megőrzéséhez. Mindenesetre a két incidens között büszkén fotózkodott egy jobbikos neonácival, és kikérte magának, hogy ezt a jobb érzésű emberek szóvá tették.
Jakab Péter – aki tavaly „már negyvenedikszer érte meg a krumplikapálást” – felnőtt elfoglaltságot a kánikulában sem talált magának, így inkább a szokásosnál is több parizert rak toronyba. Ha ebben megzavarja mondjuk az éppen építkező szomszédja, akkor legfeljebb leüvölti az ott dolgozó melós fejét. Képzelhetjük milyen dühös lesz, ha még a párizsi is megromlik a nagy melegben.
A „méltóságos termetű”, ám a városvezetésre teljesen alkalmatlan Karácsony Gergely pedig túl sokat kerékpározhatott a napon fejvédő nélkül, hogy egy minapi Facebook posztjában már a kormányváltásra is „késznek, és képesnek” érezte magát. Akut napszúrásának másik tünete lehetett, amikor a múltkoriban arra a kérdésre, hogy miért késett egy fertályóránál is többet a saját sajtótájékoztatójáról, fél percig csak „komoran nézett a híg levegő egy pontjára”. – Busszal jöttem – végül „ilyféle szavakkal terhelte meg a levegőnek könnyű szekerét”. Közben tanult kollégáival nagy reményekkel tervezgeti az újabb méhlegelőt, „környékezve a csalántól, s a növények több ily ritka nemétől”.
Az is feltételezhető, hogy Fekete-Győr Andrásnak a kánikula segített kifőznie „feje bográcsában” azt a gondolatot, hogy kormányra kerülve rászabadítaná az érzékenyítő transzvesztitákat az óvodásokra. Onnan látni, hogy Cseh Katalinnál is okozott némi zavart a toronyban a hőhullám, hogy az „amazontermészetü” kisasszony szerint smafu a családjához köthető cégek által felvett 4,8 milliárd forintnyi uniós támogatás. A zsibbasztó ötletekben egyébként is jeleskedő Momentum a nagy hőségben talán egy újabb adókulcsot is odabiggyeszt a készülő kormányprogramjába.
Márki-Zay Péterre nem igazán tudni, hogy hat a meleg, ám a szokatlanul paprikás hangulatú videóiból következtetve lehet, hogy ingerülten leporolta a militáns nevelési elveit, és már csak miheztartás végett is lekevert néhány pofont a gyermekeinek. A mostanában enervált formát mutató Hadházy Ákost feltehetően a kánikula sem energizálta, így valószínűleg egy újabb lukra futáson dolgozik a balatonhenyei kastélylátó fiaskója után. Kunhalmi Ágnes viszont a megszokottnál kevesebb kiskutyás képet posztol, és a Facebook-bejegyzéseiből elhíresült Kunhalmobilon is – ahogy a szocialista kartársnő a saját járgányát becézgeti – ritkábban rója a köröket, pedig éppen a vakációs szezonban lehetne kedvezőbb e könnyű tartalmak recepciója.
Borítókép: Facebook
Kárpáti András (MWH)