Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
A baloldali miniszterelnök-jelölt akár éhbérért is foglalkoztatna embereket

A baloldali miniszterelnök-jelölt akár éhbérért is foglalkoztatna embereket

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Na ezt olvassa el minden ellenzéki!

Márki-Zay Péternek – Gyurcsány szerint – kapitánynak nincs szinte olyan nyilatkozata, amelyben a kisemberek pártjára állna a multik érdekeinek képviselete helyett. Így akar választást nyerni.

Legmarkánsabban ez a rezsicsökkentés és a minimálbér elleni támadásaiban ölt testet, ami már önmagában arcpirító. Ki gondolná ugyanis komolyan, hogy aki az emberek bizalmából akar miniszterelnök lenni, az úgy vadászik a rokonszenvükre, hogy közben a zsebükben kotorászik? Ki akarja venni venni belőle azt a pénzt, amit már eddig – a nyolc éve megszokott, alacsonyabb szinten – a családok betáraztak a családi költségvetésbe, illetve meg akarja akadályozni, hogy a minimálbér jelentős mértékű emelései révén többlet jusson az otthoni kasszába. Nem másért, mint hogy az emberek jobban éljenek. Ezért hozza létre a kormány ­– eddig soha nem látott mértékben – a munkahelyeket, ezért nyújtja a családtámogatásokat és az adókedvezményeket, hogy tervezhetővé tegye a fiatalok számára a jövőt, biztosítva az országnak azt a demográfiai célt, amely révén nem migráns, hanem magyar munkaerő építheti tovább az országot. Mi más lehetne egy kormánynak a célja, mint ehhez megteremteni a feltételeket?

Ahogy teszi a jelenlegi, méghozzá vérzivataros hazai és nemzetközi fenyegetések és zsarolások közepette. De hogy jól csinálja, arra bizonyíték, hogy eddig háromszor egymás után választották meg egy-egy ciklusra.

Ehhez képest jön Márki-Zay, és – ahogy tegnap az ATV-ben külön kérdés nélkül is előállt vele – ismételten elmagyarázza, hogy át kell alakítani a rezsicsökkentést. „Ez az igazi rezsicsökkentés, amire az Unió adja a pénzt, falszigetelés, nyílászáró csere, napelemek telepítése.” Emlékszünk Medgyessyre, aki szavakban mindent meg akart hagyni anno abból, amit a Fidesz bevezetett, csak egy kicsit jobban akarta csinálni, egy kicsit többet akart adni annál. A magyarok bevették. Aztán jött a feketeleves.

Márki-Zaynak nem tűnik föl, hogy a rezsicsökkentés jelenlegi formájában nagyon is megfelel a magyaroknak. Azt havonta megkapják, látják a számlán és érzik, hogy a kormány megbízhatóan csökkenti a havi rezsikiadásokat. A magyarokat nem az érdekli, hogy a számlát az Unió vagy a magyar állam fizeti-e, hanem az, hogy neki a hó végén maradhat akár megtakarítása is. Egyáltalán nem érdekli a falszigetelés, a nyílászárók cseréje, a napelemek telepítése. Annál is inkább, mert az most is folyik, nem kell hozzá Márki-Zay-ékra várni. S aki már felújított panelben lakik, azt éppúgy megilleti az alacsony áram-, gáz- vagy távhődíj, mint azt, akiknél csak később jön el a felújítás.

A magyar ember nem hülye, bárhogy szeretné őket Márki-Zay „ostobának”, „tudatlannak” beállítani. A magyarok jól tudják, ha valaki annyit babrál a rezsicsökkentés átalakítása, vagy a minimálbér megszüntetése körül, mint Gyurcsány kapitánya, akkor abból ő jól nem jöhet ki.

Ne felejtsük el, hogy a nemzeti derékhad a Kádár-érában szocializálódott, ahol azt ígérgették, hogy majd az öt év múlva következő pártkongresszus hozza el Kánaánt. Negyven év alatt ez sose sikerült. Sőt, maga a rendszer is megbukott.

A hódmezővásárhelyi kapitány még arra sem veszi a fáradságot, hogy hihetően hazudjon a magyaroknak. Ő nyíltan a multik mellé áll amikor, azt mondja, hogy „Én személy szerint közgazdászként nem tartom különösebben indokoltnak vagy szükségesnek a minimálbért”. És ezt többször elismételte már különböző alkalmakkor. Ami azt jelentené, hogy felőle a munkaadók akár éhbérért is foglalkoztathatnak embereket. Az alacsony fizetésekkel pedig egyenes út vezet a munkanélküliség tömeges megjelenéséhez.

Mindezt kedvesen, mosolyogva, mintha ő lenne Magyarország legjobb embere. Pedig nem így van. Nincs új a nap alatt. Magyarországnak eddig csak milliárdos miniszterelnököt adott a baloldal, Medgyessyt, Gyurcsányt, Bajnait. Márki Zay-t pedig a milliárdosok támogatják – Bige, Bojár – akik nyilvánvalóan szintén benyújtják a számlát a maga idejében, egyébként nem adnának pénzt a kampányához.

Mi, kisemberek milyen számlát nyújthatnánk be a kapitánynak? Legfeljebb fityiszt, fügét vagy gombaeledelt kapnánk érte cserébe. Érdemes tehát elkerülni, hogy megint átverjenek minket.

Horváth K. József - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2778) Gazdaság (702) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Történelem (17) Heti lámpás (310) Életmód (1) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Mozi világ (440) Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Mozaik (83) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Politika (1582) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>