Van az RTL-Klub tévéjében mostanában egy népszerű műsor: Álarcos énekes, ahol mulatságos álarcok mögött fel kell ismerni a valódi személyt. Ám a performansz divatja átment a politikába is. Egyeseknek október 23-a nem gyász, nem tisztelgő emlékezés, hanem ünnep, az eltiport forradalom ünnepe – csak álarcot vesznek, mert ez alkalom lehet kisstílű érdekharcaikhoz – például a Szín- és Filmművészeti Egyetem sok millió forintokat eljátszadozó nihilista, ballib vezetőinek hatalomban tartásához. Álarcos emlékezés – „emlékeznek”, sőt tüntetést szerveznek a pufajkások, kommu-nisták, besúgók elvtársainak szellemi örökösei – azokéi, akik fegyvert fogtak a forradalmárokra.

Meggyalázzák gyászunkat. De az álarc olykor lehull, pl. amikor 2006-ban az 50-dik évfordulón ránk rontottak, ránk lövettek – igaz, „csak” gumilövedékkel – a rendőrséggel, s ki tudja, kikkel?! Ismét vér folyt, ismét elvittek embereket börtönbe, ismét vertek, megaláztak, ítéleteket hoztak. Halált nem osztottak – a halálbüntetést eltörölte Magyarország. Akkor „csak” nyomorékká tettek embereket. Az 1956-ot túlélőknek, a mártírhalált halt hozzátartozóknak pedig el kell viselniük, hogy hóhéraik eszmei utódai a mai napig közöttünk élnek, s miközben miránk mondják, hogy diktatúra, élőláncban tüntetnek piti  játszmáikban. 1956 ürügyén!

Ki is a diktátor? Eljött 1989, s jött az új nemzedék. A fiatalok bátor fellépése Orbán Viktor vezetésével. Hányan mondták akkor, Nagy Imre temetésén elmondott híres beszédére, hogy ez a szakállas fiatalember a tűzzel játszik. Pedig csak kimondta azt, amit mások nem mertek: szabad országot akarunk, idegen katonák nélküli szabad Magyarországot!

Éppen őt, a mai miniszterelnök Orbán Viktort állítja be az ellenzékiek egy csoportja úgy, mintha diktátor volna? Szobrot is faragtak róla hungarocellből, s a szobrot ledöntötték, fejét levágták, testét szétszabdalták. Ezt azok vezényelték, akik fennen hirdetik, hogy a másságot is tisztelni kell, és követelik a szólásszabadságot, ami szerintük nincs. A párhuzam nyilvánvaló: a mai szobordöntők megpróbálták az egész jelenetet úgy megrendezni, hogy a sokak által régi filmekből ismerős Sztálin-szobor ledöntésére emlékeztessen.

Felmerül a kérdés, hogy ha tényleg diktatúrában élnénk, akkor mi történne az efféle „szobrászokkal”.

A szemünk előtt folyik a történelem átírása. Az 1956-os forradalom valódi  lényegét negligálják, mert az emberek egy része lusta jólétében nem foglalkozik ilyen „romantikus” dolgokkal. Így lehet a mai kormánypolitikát bíráló „nagyívű” értelmiségi dolgozatban azzal vádaskodni, hogy hátat fordít Európának, holott 1956-ban Európáért is küzdöttünk, és az Orbán kormány is az igaz Európáért harcol!  Miközben a belső és külső ellenzék/ellenség újabb és újabb próbatételek elé állítja nemzetünket, ne feledkezzünk meg erről! Bízunk benne, hogy fiataljaink többsége velünk van!

Patakfalvy Katalin