Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
6c5b85d822dd06577a858c24e2bcc452.jpg

Bayer Zsolt: Tíz százalék

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

„Tíz százalékot kell leadni a Fidesznek az elnyert munkák után Szombathelyen” – ezzel a címmel olvasható hosszú írás a tegnapi Népszavában.

Nem esik jól az ilyen cím. Sőt, fogalmazzunk pontosan: nagyon rosszulesik egy ilyen cím egy jobbosnak, egy fideszesnek, egy kormánypártinak.

S aztán ezzel a rossz érzéssel kezdjük olvasni az írást. S mindvégig reménykedünk, hogy csak egy újabb népszavás marhaság az egész, a hangzatos cím mögött a nagy semmi. Mert láttunk, olvastunk ilyet, rengeteget. Tudjuk és ismerjük az erőlködést, amellyel a szocialisták és támogatóik igyekeznek olyan látszatot kelteni, miszerint semmi különbség az MSZP és a Fidesz között. Mert ez a legutolsó lehetőségük. Egy velejéig korrupt, nyolcévnyi országlást és szabad rablást elkövető politikai garnitúra csak abban reménykedhet, hogy „más is olyan”… Hogy „más is azt csinálja”… (A Jobbik meg erre építette, építi egész létezését.)



Sajnos itt van egy hangfelvétel, amely nagyon meggyőzőnek látszik (hallatszik). Persze, még elképzelhető egy másik verzió is, nevezetesen az, hogy a szombathelyi szocialisták tervelték ki az egészet, és meg is csinálták, profi módon. Tehát beépített embereik beszélgetnek egymással, és megnevezik Szakály Gábor és Marton Zsolt fideszes képviselőket, akiknek, úgymond, vissza kell fizetni a pénzeket. S a megrendezett „megbeszélésről” készült hangfelvétellel végighaknizzák a médiát.

Mondom, lehet még ez.

S nagyon remélem, hogy ez a valóság.

S persze még azt is lehetne választani megoldásképpen, hogy nem veszünk tudomást az egészről. Úgy teszünk, mintha nem tudnánk róla, nem hallottuk volna – mintha meghülyültünk volna.

Sőt, még olyasmit is tehetnénk, hogy megmagyarázzuk. Olyan okosan. Megmagyarázzuk, mellébeszélünk, rábeszélünk, okoskodunk, terelünk, másra mutogatunk, összeesküvést emlegetünk, megsértődünk, kioktatunk, nem emlékszünk. Mondhatnánk olyanokat, hogy „kiemelték szövegkörnyezetéből az elhangzottakat” – ez mind lehetne.

Ugyanis ezek a bevett eljárások ilyen esetekben.

S jó, ha tudjuk: bármelyik megoldást is választjuk a fentiek közül, olyanokká válunk, mint a szocialisták. Ha pedig olyanokká válunk, mint a szocialisták, akkor nem egyszerűen az álmainknak lesz végük, nem egyszerűen mi válunk semmivé, nem csak a Fidesz–KDNP-szövetség megy tönkre, nem... Ha olyanokká válunk, mint a szocialisták, akkor Magyarországnak lesz vége. Mindössze ennyi, amivel most számolnia kell minden döntéshozónak.

Ebből pedig mindössze annyi következik, hogy bár rendkívüli módon tiszteljük az ártatlanság vélelmét, s bár valóban bármit el tudunk képzelni a szocialistákról, Szombathelyen mégis muszáj történnie valaminek. Nem a jövő héten, nem a választás után, nem „majd valamikor” – most. Mondjuk, ma. Annak kell történnie, hogy azonnal és haladéktalanul ki kell vizsgálni az ügyet. Ha az azonnali és alapos vizsgálat minden kétséget kizáróan megállapítja, hogy Szakály Gábor és Marton Zsolt ártatlan, abban az esetben visszaáll az eredeti állapot, és tegyünk feljelentést rágalmazásért. Ha az azonnali és alapos vizsgálat kideríti, hogy a hangfelvételen hallható állítások igazak, úgy a nevezetteket haladéktalanul ki kell rúgni, és nekünk kell elsőként megtenni a feljelentést.

Most az a helyzet van, hogy az ország- és a pártérdek tökéletesen fedi egymást. Mondhatjuk úgy is: ez a kegyelmi állapot. S ha meg akarjuk őrizni a kegyelmi állapotot, akkor nem válhatunk olyanná, mint a szocialisták. Már csak azért sem, mert ők éppen ebben reménykednek.

Bayer Zsolt, magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Politika (1582) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Gazdaság (702) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Tv fotel (65) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Életmód (1) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Tereb (146) Mozi világ (440) Történelem (17) Sport (729) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>