Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Bayer Zsolt: Niedermüller pont ott kötött ki, ahová való

Bayer Zsolt: Niedermüller pont ott kötött ki, ahová való

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Hol máshol is dekkolhatna ez az alak, mint a DK-nál?

„Niedermüller Péter tartozásokat hagyott maga után és tolvajként menekült el Berlinből

Tetemes tartozásokat hagyott maga mögött Niedermüller Péter, amikor egyik pillanatról a másikra lelépett a berlini Humboldt Egyetemről. Egy ideig keresték, aztán megtalálták Pécsett. Azóta pedig Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció alelnöke, egyben az Európai Parlament közismerten kvótapárti, Soros György szervezete által is támogatott képviselője. Berlini menekülése után azzal próbálta fedezni magát, hogy azt hazudta, súlyos beteg. Aztán kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz. Csak a tartozás és a menekülés.

Az Origo információi szerint a berlini Humboldt Egyetem egy meglehetősen felháborodott hangvételű levelet küldött szét a világ számos tudományos intézetének, amelyben Niedermüller Péter érthetetlen viselkedésére hívta fel a társszervezetek figyelmét.

A szokatlan témájú levelet Wolfgang Kaschuba professzor, az Európai Néprajzi Intézet vezetője és Rolf Lindner professzor jegyezték. Itt dolgozott Niedermüller közel tíz éven át.

Aztán egyszer csak 2004 decemberében, egyik napról a másikra eltűnt.

A levél a Magyar Tudományos Akadémiához is eljutott, és hosszú ideig olvasható is volt a Néprajzi Kutatóintézet faliújságján. Ebben az olvasható, hogy Niedermüller Péter jelentős adósságokat hátrahagyva, bejelentés nélkül távozott Berlinből. Mindezt pedig azzal próbálta elsimítani, hogy az egyetem felé olyan információkat juttatott el, amelyek szerint ő súlyos beteg.

Ebből egy szó sem volt igaz.

A Humboldt Egyetem 2006-os keltezésű leveléből kiderül, hogy Niedermüllert utoljára 2004 decemberében látták az egyetemen, és két év alatt sem tudták felvenni vele a kapcsolatot.

A következőkről számolnak be: „A helyzet legalább annyiban tisztázódott, hogy kiderült, Niedermüller Péter Pécsen tartózkodik. Nehezen, de bebizonyosodott az is, hogy Niedermüller Péter többé már nem a Humboldt Egyetem tagja, nem tartozik az Európai Etnológiai Intézethez és nem használhatja a professzori titulusát”.

Az írás azzal folytatódik, hogy az is egyértelműen bizonyított, hogy Niedermüller az állításával szemben egyáltalán nem súlyos beteg,

az viszont tény, hogy Niedermüller Péter úgy hagyott ott csapot-papot, hogy közben nem rendezte a nem csekély mértékű tartozásait az egyetem, illetve a kollégái felé.

Hogy Niedermüller miért járt el így, azt szerették volna kideríteni a Humboldt Egyetemen, de számtalan kapcsolatfelvételi kísérletükre egyszer sem reagált a ma már a DK-nak dolgozó politikus. "Ezt különösen fájlaljuk, mert ez a magatartás nem csak a hallgatókban váltott ki fokozott értetlenséget, hanem bennünk és a kollégákban is" - zárta a levelet Wolfgang Kaschuba és Rolf Lindner.

Rossz kezdés, még rosszabb folytatás

Niedermüller nem csak magánemberként, hanem politikusként is produkált már furcsaságokat. Az LMP-s Meszerics Tamás mellett rajta van például azon a listán, amelyet a Soros György alapította Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) alatt működő European Policy Institute adott ki, és amelyen a "megbízható szövetségesek" szerepelnek.

]]>]]>

Arról is ismert, hogy rendszeresen eltagadta a betelepítési kvóták létezését, megszavazta azt az uniós dokumentumot, amely a bevándorlók integrációját állította fókuszba a migráció kezelése kapcsán. A magyarországi határkerítést lebontaná, tavaly pedig azért lobbizott Brüsszelben, hogy Magyarországot megbüntessék."

forrás: origo

Forrás - ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (11) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (36) Egészség (50) Történelem (18) Gazdaság (705) Mozaik (83) Mozi világ (440) Heti lámpás (312) Sport (729) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2789) Életmód (1) Kultúra (7) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Politika (1582) Autómánia (61) Mondom a magamét (7549) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>