Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Bayer Zsolt: Még egyszer, utoljára a nagyapámról

Bayer Zsolt: Még egyszer, utoljára a nagyapámról

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Nekem pedig nincs gusztusom egy ilyen emberrel nemhogy beszélni, de egy levegőt szívni sem.

 

Ezt hozta ma a drótposta:

„Sarkadi Zsolt vagyok, a Telex.hu újságírója, és két ügyben fordulok önhöz. Az első egy tisztázó kérdés. 

Ön szombaton az Indexnek azt mondta, »2016-ban egy idős rokonom, akit most sem fogok megnevezni, mert a mai napig él, a kezembe adott négy darab levelet. Kettőt ezek közül a nyilas múltja miatt feljelentett nagyapám védelmében írt két ember.«

Viszont 1999-ben a Nagyapáim emlékezete című cikkében így írt: »Két levél fennmaradt a családi archívumban, most én őrzöm őket. Mindkettőt a Nagyanyámnak, Solti Lenkének írták, ment is velük szegény boldogan a belügybe.« Majd idéz is ezekből a levelekből.

Ha jól értem, ezek szerint abból a négy levélből, amiről most azt mondja, 2016-ban kapta őket, legalább kettő már 1999-ben önnél volt. Mikor kapta ezeket a leveleket?

A másik ügy lényege pedig, hogy szeretnénk önt és Ungváry Krisztiánt elhívni egy stúdióbeszélgetésre, amelyen a múltfeldolgozás lenne a téma. Eljönne egy ilyen rendezvényre?

Válaszait várva, üdvözlettel: Sarkadi Zsolt”

Nos, hát akkor lássuk, most, még egyszer, egyszersmind utoljára.

A Nagyapáim emlékezete című írásom szerepel a Tündértemető című kötetemben és a Falig érő liberalizmus című kötetemben is. S valóban, ebben az írásban elevenítek fel két levelet, melyeket – édesanyám emlékezete szerint – a nagyanyám kapott és őrzött meg. És nem részleteket közlök ezekből a levelekből, hanem teljes egészében idézem mindkettőt – akkor tessék, még egyszer, íme, a két levél, betűhíven. Az első:

„Alulírott ezennel kinyilatkoztatom a következőket: mint községi rendőr 1944-ben, a gettóban voltam állandó szolgálattételre kirendelve. Tudomásom volt arról, hogy dr. Gyimes Károly orvos, nem önként, hanem a gettó betegeinek kérésére és hívására vállalkozott gyógykezelésükre. Egy éjjel hörgésre lettem figyelmes. A gettó egyik férfi lakója (orvos volt) megmérgezte magát. Az esetet nyomban jelentettem a közelben lakó dr. Gyimesnek, aki sietve megjelent és napokon keresztül éjjel is megjelenve, mindent elkövetett, hogy a beteget megmentse. Úgy ennél az esetnél, mint más alkalmakkor is segítségül hívta Mikus László orvostanhallgatót s ennek segítségével, amennyire lehetséges volt, igyekezett a sok beteget ellátni. A gettó területén Gyimes doktor senkinek sem parancsolt és senkivel nem rendelkezett. A súlyosabb betegek ápolásáról úgy gondoskodott, hogy egy-egy egészséges férfit vagy nőt kért fel erre a szolgálatra. Sem a férfiak, sem a nők megmotozásában, sem közvetve, sem közvetlenül a legcsekélyebb szerepe nem volt. A motozás az orvos személyétől függetlenül folyt le, felülről kapott utasítás alapján. Amikor a gettó lakóinak elszállítására került sor, a négy legsúlyosabb állapotban lévő betegnek az elszállítását az orvos nem akarta megengedni. Tiltakozását azonban semmibe véve ezeket kocsira rakva kivitték a pályaudvarra. Elég hosszú időn keresztül volt alkalmam dr. Gyimes Károly gettóbeli működését megfigyelni s nyugodt lelkiismerettel állítom, s esküvel is hajlandó vagyok mindenkor megerősíteni, hogy nevezett orvos tőle telhetően mindent elkövetett a szenvedések enyhítésére.” (olvashatatlan aláírás)

A másik:

„Kedves Lenke!

Leveledet kissé megkésve kaptam meg, mert közben Budapestre költöztünk. Kérésednek szívesen teszek eleget, annál is inkább, mert még élénken eszemben van az a segítség, amit a borzalmas időkben Karcsi családommal szemben tanúsított. Boldogult Édesanyám a gettóból írt leveleiben többször említette, hogy férjed és családod a legnagyobb készséggel állnak rendelkezésükre. Én tehát a magam részéről férjednek nagy hálával tartozom, úgy is, mint embernek, úgy is, mint orvosnak. Remélem, hogy Karcsinak rövidesen sikerülni fog magát tisztáznia, amit szívből kívánok. Egyébként közölhetem, hogy Gyuri, egy hete érkezett meg hadifogságból, úgy hogy most képzelheted, milyen boldog vagyok. Kívánom neked, hogy te is minél előbb kerülj ismét össze Karcsival. Édesapáddal együtt az egész családot üdvözlöm.

Klein Györgyné Mária”

Ez az a két levél.

Mindkettő felvet kérdéseket.

Például a községi rendőr akkor egészen biztosan nem volt a rendszer kegyeltje és kedvence. Miért nem mártotta be vajon nagyapámat? Nem lett volna neki is egyszerűbb, ha szörnyűségeket állít dr. Gyimesről, például így kisebbítve saját „felelősségét” abban, hogy a gettóban volt rendőr azokban a borzalmas időkben? Mi érdeke fűződött ahhoz, hogy jó színben tüntesse fel a nagyapámat?

Lehet, hogy egyszerűen igazat mondott?

Aztán itt van ennek a rendőrnek a motozásokról tett vallomása: „Sem a férfiak, sem a nők megmotozásában, sem közvetve, sem közvetlenül a legcsekélyebb szerepe nem volt. A motozás az orvos személyétől függetlenül folyt le, felülről kapott utasítás alapján.”

Tehát: e levél alapján a motozások (az a bizonyos „hüvelyi motozás” is) felülről kapott utasítás alapján történt, és a katonaorvos nagyapám nem vett részt ezekben, legalábbis a rendelkezésemre álló egyik tanú vallomása szerint. Hogy „betanította”? Mégis, ki tanította volna be, ha nem egy orvos? És vajon kiknek tanította be? Remélhetőleg bábáknak vagy nővéreknek. S hogy ezt miért gondolom, miért remélem?

Nos, Akkor most ideje megemlítenem egy másik – igazi – történész hozzám intézett levelét is, aki az ügy kirobbanása után ezt írta nekem:

„Kedves Zsolt! Talán emlékszel még rám. (…) Azért írok most Neked, mert elolvastam Ungváry »kolléga« irományát a Telexen, mely nagyapáddal foglalkozik. Kérlek olvasd el egy másik (idézőjel nélküli) kolléga tanulmányát, (…) egy hódmezővásárhelyi tisztiorvos ügyét. Dr. Ivánka Zoltánt a főnöke, a tiszti főorvos utasította, hogy lássa el a gettóba küldendő nők bábák által végzett »genitális vizsgálatának« szakmai ellenőrzését. Tehát utasításra, kényszerből végezte a munkáját. A »vizsgálatot« nem személyesen ő, hanem a kirendelt bábák (szülésznők) végezték! Ez – a szakirodalom szerint – máshol is így történt. Egyébként néhány, deportálásból visszatért, bosszúszomjas nő elképesztő vádakkal jelentette föl. Más, a becsületességüket megőrzött nők pedig azt tanúsították, hogy tisztességesen viselkedett. Végül dr. Ivánkát bizonyítékok hiánya miatt fölmentették.

Bár nem ismerem a nagyapád népbírósági aktáját, meggyőződésem, hogy vele is hasonló történhetett. Bosszú áldozata lett. (…) Ami az állambiztonsági beszervezést illeti, sok beszervezési ügyet ismertem meg az elmúlt másfél évtizedben. Több kollégámmal is beszélgettem, és egyetértünk abban, hogy az ügynökbeszervezések az esetek többségében zsarolással történtek meg. És ha nem maradt fenn az illető munkadossziéja (amelyben a jelentéseit gyűjtötték össze), nem lehet tudni, hogy az illető ártott-e bárkinek. Nagyapád dossziéját nem ismerem, de kiragadott idézetekkel – amelyeket Ungváry művel – semmire nem lehet menni…

Összefoglalva: én szakmai szempontból (és emberileg is) végtelenül aljas irománynak tartom a »tanulmányt«.”

Ezt írta nekem egyik történész barátom, és mivel elküldte nekem a másik történész kolléga írását, elolvastam azt is – mit mondjak, tanulságos. Akinek van rá ideje és kedve, elolvashatja a ]]>Bonus Nuntium]]> című online folyóiratban, amely a Koszta József Múzeum kiadványa. Címe: Ideális bűnbakok? Két hódmezővásárhelyi orvos meghurcolása 1944 után.

A ]]>nagyapám múltját]]> kikutató „történész” szerint a nagyapám védelmében írt levelek amúgy hiteltelenek, mert olvashatatlan az aláírásuk.

Nos, a második levelet „Klein Györgyné Mária” írta. Ott az aláírása. A hadifogságból hazatért férje pedig „Gyuri”. Eléggé olvasható nevek ezek, csakúgy, mint a községi rendőr levelében említett Mikus László orvostanhallgató. Vajon ő például él-e még? Minden bizonnyal nem. De a leszármazottai élnek? S ha igen, mire emlékeznek, mit tudnak ezekről a borzalmas időkről? S mivel Klein Györgyné Mária a levelét „Kedves Lenke” megszólítással kezdi, nincs kétségem, miszerint e levél a nagyanyámnak, Solti Lenkének íródott. Persze megkérdezhettem volna őt is, de sajnos úgy tíz évvel születésem előtt meghalt, így erre nem volt lehetőségem. De ezek a levelek léteznek, és bár a „történész” szerint hiteltelenek, nekem akkor hitelesek voltak. S mi tagadás: most is hitelesek. És boldogsággal töltöttek el, és büszke voltam elolvasásuk után a nagyapámra, aki e levelek tanúsága szerint a kiskőrösi gettó orvosaként emberként viselkedett.

Amúgy pedig, csak érdekességképpen jegyzem meg: egyszer jártam a történeti hivatalban, mégpedig azért, hogy a rólam szóló jelentéseket kikérjem. Ugyanis éltem a gyanúperrel, hogy a rendszer a Fidesz-alapító tagokra nyilván ráállította a titkosszolgálatát. Nos, néhány rólam írt jelentést kaptam, ezek egyikében pedig ezt olvashattam: az apám Münchenben élő, disszidens sebészorvos. Nahát! Addigi életemet úgy éltem le, hogy édesapám operatőr, soha nem disszidált, hanem velünk élt haláláig Budapesten és a Balatonnál. Vagyis a nyolcvanas évek végén, amikor már nem volt élet-halál kérdése az ilyesmi, egy besúgó fantasztikus dolgokat költött a családomról, nyilván azért, mert jól nézett ki, hogy a Fidesz-alapítók között van egy disszidens fia is.

Persze még az is lehet, hogy a „történész” majd kikutatja, ez a jelentés teljesen hiteles, és én tudtam rosszul.

Mindenesetre ha rólam 1988-ban, 89-ben ilyeneket írtak, akkor vajon akkor, azokban az iszonyatos időkben milyen vallomások, milyen jelentések születhettek, és vajon milyen szempontok alapján tekinthetjük az egyiket hitelesnek, a másikat hiteltelennek? A „történész” szempontjai világosak: ami nagyapámat menti vagy jó (jobb) színben tünteti fel, mind hiteltelen, ami szörnyetegként ábrázolja, mind hiteles. De azért vannak talán más szempontok is – például hogy a vallomást tévő, deportálásból visszatérő nők és asszonyok közül ki akart bosszút állni (ami legalább érthető valamelyest), és ki maradt meg a tisztesség és igazmondás talaján.

Nos, a „történész” biztosan nem. De mivel ő soha nem állt a tisztesség és az igazmondás talaján, talán mégsem ő az etalon. Csak emlékeztetnék: ez az ember volt az, aki egy hetvenes években írott besúgói jelentés alapján minden skrupulus nélkül le merte írni, hogy a háromgyermekes, nős, boldog házasságban élő KDNP-s politikus, Harrach Péter homoszexuális. Miközben egy nyolc általánost végzett építőipari segédmunkás, aki végigélte azokat az évtizedeket, pontosan tudja, hogy ilyeneket kizárólag lejárató szándékkal írogattak akkoriban.

Persze a „történész” is tudja.

Csak hát ez az alak az egyik leggátlástalanabb, legocsmányabb gazember, aki feltűnt itt az elmúlt években.

De ez (is) mindegy.

A lényeg: az imént idézett levelek azok, amelyek bekerültek az említett köteteimbe.

Aztán tizenhét évvel később, 2016-ban, egy ünnepi családi összejövetelen egy idős rokonom „kiegészítette” e leveleket azokkal a nem elhanyagolható részletekkel, miszerint a nagyapám nyilas volt, majd megmutatott még két jelentést is, melyeket nagyapám írt, immáron a kommunista titkosszolgálatnak, vagyis 2016-ban megtudtam, hogy a nagypapa nyilas volt, majd a kommunisták besúgója lett.

Azért egy ilyen információtól a nagyapámról addig bennem élő kép kapott egy „vajszínű árnyalatot”. Nem olyan bonyolult ám ez, csak egy egészen pici empátia és tisztesség kellene a megértésükhöz. Ami azon az oldalon nincsen. Így aztán mi marad? Az marad, hogy mániákusan keresitek az „ellentmondásokat”, s e nagy igyekezet során olyasmikre bukkantok, miszerint azt mondtam, egy évben kétszer találkoztam a nagyapámmal, ugyanakkor azt is írtam, hogy „imádtam odajárni”, a nagy, polgári lakásba. Ezek a ti ellentéteitek. Mert hát igen, ott, ennél a nagyapámnál töltöttük a húsvétokat, és merészelek emlékezni egy nagy, négyméteres belmagasságú lakásra, ahol ráadásul a nagyapám nem ültetett a térdére, s nem kezdett el hosszú mesébe arról, miszerint „tudod, kisunokám, én annak idején nyilas voltam, aztán kommunista besúgó lettem”. Valószínű, ha így tett volna, nem imádtam volna annyira odajárni. De ehelyett húsvétkor a hatalmas nagykanizsai lakásban eldugták a „nyuszi tojta” ajándékokat, s mi, unokák fél napig azokat kutattuk-kerestük, elég jó móka volt.

Amúgy szögezzük le: most azt sem tudom megmondani, a születésem előtt jó tíz évvel meghalt nagyanyám hagyatékából előkerült két levél azonos-e a másik kettővel. Elbizonytalanodtam. Már csak azért is, mert a „történész” hivatkozása szerint azok azért hiteltelenek, mert olvashatatlan az aláírásuk, viszont az idézett levelek egyikén ott van az aláírás. És a „történész” biztosan nem hazudik…

Végezetül pedig ismételjük meg: ez a „történész” azt állítja, hogy a kilencéves koromban meghalt nagyapám – akit évente kétszer láttam – miatt vagyok az, aki. Ha jól sejtem, akkor tehát „nyilasávós”. Megértettem. Aztán ezt habosítják azóta, a Telex már eljutott a genetikáig is. És egy pillanatra képzeljük el, mit művelnének ugyanezek, ha mi, ezen az oldalon bárkiről megfogalmaztuk volna, hogy a felmenői miatt az és olyan, aki és amilyen. Gyurcsány a tolvaj alkoholista apja miatt, Vásárhelyi Mária szintúgy az apja miatt, akinek cikkei maguk voltak a halálos ítéletek – olvassák el egyszer, hogyan írt a pócspetri papról –, Pető Iván, akit egy moszkvai rabkórházban agyonvert Bethlen István egykori villájából vitt iskolába a fekete belügyes autó, mert apja, Pető László ÁVH-s őrnagy és vallatótiszt oda költözött be egy szép napon, Bauer Tamás, akinek apja, az ÁVH-s vallatótiszt kiérdemelte a „körmös Bauer” nevet vagy éppen Dobrev Klára, aki Apró Antal tömeggyilkos kommunista főfunkcionárius unokája, s aki a nagyapját firtató kérdésre annyit válaszolt, hogy neki csak a nagypapája, aki kedves volt, és akivel sokat játszott.

Tegyük hozzá: mélyen emberi és érthető válasz ez.

S különösen az lenne, ha Dobrev Klára nagyapja unokájának kilencéves korában meghalt volna. De nem halt meg. A rendszerváltás után halt meg, ágyban, párnák közt. De még Péter Gábor is ágyban, párnák közt pusztult el – a rendszerváltás után.

És a „történész” itt sem áll meg. Belekeveri koncepciójába családom másik ágát is, miszerint én egy olyan házban nőttem fel, ahol születésem előtt húsz évvel sok nyilas lakott. Egy „nyilaskeltetőben” nőttem fel szerinte, és hát, én, ezért…

S még azt is ki tudja mondani, hogy mivel a nagyapám születésem előtt három évvel tiltott abortuszt végzett, ezért nekem illenék abortuszpártinak lennem.

Nos, aki ilyesmiket képes mondani, az nem egyszerűen egy aljas, mocskos, gátlástalan gazember. Mert az ilyen állítások megtételének ez csak szükséges, de nem elégséges feltétele. Aki ilyesmiket képes mondani, annak súlyos betegnek is kell lennie.

Nekem pedig nincs gusztusom egy ilyen emberrel nemhogy beszélni, de egy levegőt szívni sem.

Akivel nekem ezekről a dolgokról beszélnivalóm lenne a családomon kívül, az a halott nagyapám. Megkérdezném tőle, hogy a purgatóriumban van-e vagy a pokolban. S a válasz már önmagában eligazítana sok mindenről. De azért azt is megkérdezném tőle, hogy tudod, nagypapa, kilencéves voltam, amikor meghaltál, most hatvanegy vagyok, és éppen most olvassák a fejemre a te bűneidet aljas, mocskos, gátlástalan gazemberek, s a leghangosabban azok, akik a múlt rendszer legnagyobb bűnösei és működtetői voltak, akiknek te a jelentéseidet írtad, akik téged megzsaroltak, akik a te jelentéseid alapján esetleg döntöttek életekről és halálokról, ők vagy ezeknek az ivadékai, mondd, nagypapa, miért? Miért tetted? Miért nem lehettél erősebb? Mert lekaptak a tíz körmödről, nagypapa?

És amúgy mit szólsz ehhez az egészhez?

 (Ui.: S mielőtt elfelejtem: ebben az egész iszonyatban talán egyetlen egy tisztázható kérdés van: bementem-e a történeti hivatalba, és kikértem-e a nagyapámról szóló iratokat vagy sem? Például Sarkadi Zsolt bemehetne, és megkérdezhetné. Sok mindenre választ kapna ahelyett, hogy álságos, ócska e-maileket küldözget nekem.)

Borítókép: Bayer Zsolt (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Történelem (18) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Heti lámpás (312) Tereb (146) Vetítő (30) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Irodalmi kávéház (537) Egészség (50) Kultúra (7) Szépségápolás (15) Politika (1582) Mozaik (83) Belföld (10) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7546) Gazdaság (705) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2788)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>