Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Bayer Zsolt: Londonisztán

Bayer Zsolt: Londonisztán

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ezt olvassák el!

A 888 írta meg:

„Azért zaklatta az ápolónőt a migráns, mert az nem az iszlám szerint volt felöltözve

Mindezt nem Kabulban vagy Bagdadban, hanem Londonban.

Eltévesztette a kontinenst egy 37 éves muszlim férfi, s a minden kétségét kizáróan Európához és a keresztény kultúrkörhöz tartozó Londonban kezdett el hepciáskodni azért, mert a város egyik kórházának női alkalmazottja nem az iszlám szabályai szerint volt felöltözve.

A rendőrség közleménye szerint a Mohammed Amin névre hallgató migráns a londoni Szent András Egészségügyi Központban adott át egy kézzel írt cetlit az egyik ott dolgozó, általa muszlim vallásúnak tartott ápolónőnek. Az üzenet lényege az volt, hogy a nő jobban tenné, ha a Korán által előírt viseletet hordaná.

Ezután paprikás hangulatú szóváltás alakult ki a két fél között, a férfi többször is megfenyegette a nővért, akit az intézmény egyik orvosa védett meg. Amin azonban őt sem kímélte, feltételezett keresztény hite miatt becsmérelte, valamint megfenyegette, hogy baja esik, ha hívja a rendőrséget.

A londoni rendőrség közleménye arra nem tér ki, hogy végül hogyan sikerült elkapni az őrjöngő migránst, a büntetésről azonban szót ejtenek: a bíróság Mohammed Amint 100 óra közmunkára, 85 font (30 ezer forint) megfizetésére, valamint egy 10 napos rehabilitációra ítélte.”

Éppen a minap néztünk meg egy algériai-francia filmet, címe: Titokban kell cigiznem. Nézzék meg önök is. 1995-ben készült, és pont ilyen, szakállt növesztő, állattá váló muszlimokról szól, mint ez a sötét alak. Az ilyenekről szól a film, algériai arab lányok, asszonyok és öregasszonyok szemén keresztül. Átkozottul jó film, nem is értem, miért múlt el ilyen visszhangtalanul. Illetve egy okot el tudok képzelni. Azért, hogy ezek az állatok továbbra is eláraszthassák Európát.

Szóval, egy szó, mint száz, nézzék meg a filmet, és gondolkodjanak el azon is, vajon ez a Mohammed Amin nevű iszlamista rohadék mennyire fog megrettenni ettől a „brutális” büntetéstől. S vajon mi lenne a megfelelő büntetése? S azok mit érdemelnek, akik ezt a helyzetet lehetővé tették?

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Tereb (146) Mozaik (83) Egészség (50) Tv fotel (65) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (6) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Heti lámpás (310) Szépségápolás (15) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>