Ma 2024 február 21. Eleonóra napja van. Holnap Gerzson napja lesz.
Bayer Zsolt: Istenem...

Bayer Zsolt: Istenem...

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Édes Istenem, ez jó, ez szép, ez igaz! Bárcsak egyszer, egyetlen egyszer így tudnék gondolni a tótawékre...

Édes Istenem, add meg nekem ezt a kegyelmet...
 
Ne haragudjunk erre a nihilista, kereszténygyűlölő, szegény kis Tóta W. Árpádra – ez az ember valójában egy élő segélykiáltás

Ő és a hozzá hasonlók abban reménykednek, hogy egyszer valaki odalép hozzájuk, és az igazi oázishoz vezeti őket. Addig pedig sarat dobálnak. Ahhoz nagyon értenek.
 
Tóta W. Árpád rettenetesen gyűlöli a kereszténységet. Sokszor kimondta, bizonyította már, nem is lepődünk meg – friss 
 is csak saját gyűlölségében fortyogó, kárörvendő pamflet, amiből kiderül: szerzője valójában még véletlenül sem ismeri a keresztény hit lényegét és természetét.
 

Miközben annak örvend, hogy Krisztus követői „megmosolygott szubkultúrává töppednek”, a valóság azért ettől igen távol áll; ráadásul érdemes felidézni, hogy a jézusi hit éppen így kezdte, azaz valóban megmosolygott szubkultúraként, meg gyűlölködők, uszítók által támadva, üldözve, vérben ázva, s lám – nem tudták legyőzni, sőt, a legnagyobb vallássá vált a világon.

Elemi erővel alakította át a civilizációt és elemi erővel alakítja ma is – éppen azért, mert ereje nem a sajátja.

A későbbi évszázadokban sem ment mindig minden simán, emberi gyarlóság, bűnök garmadája, restség, ellenségeskedés és külső támadások egyaránt gyengítették, földi értelemben vett „teljesítménye” hullámzó volt, de képes volt mindig megrázni magát, megtisztulni, amikor felfelé tekintett. (A nyugati világ öntépázó kereszténységének ma is ez volna az útja: nem a modernitás, nem is a kétségbeesés, hanem a ráhagyatkozás, az ima, a böjt, a misszió. Nem kell siratni a kereszténységet, ahogy félteni sem szükséges. Temetni meg aztán végképp butaság.)

Vigyázzon, Árpád, jön egy kis spoiler: Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat, azaz Krisztus győz, s akik Hozzá tartoznak, azok sem lesznek vesztesek!

Tóta W. önhitt kis utálkozásában ugyanazt tudja csak kínálni, amit 1789 óta minden nihilista és keresztényellenes gondolkodó: „a mese bukott meg”, írja a bugyrokból; úgy véli, „Jézus és a mennyország” már nem „működik” (egy ideig működött, csak elromlott? kimerült az elem? mi van?), és arról értekezik, hogy mivel a Voyager űrszonda fényképet készített a Földről, s láttuk a hatalmas, sötét világűrt magunk körül, „egyszerűen nehezebb ma elhinni, hogy Jézus odafent” érdeklődést tanúsítana irántunk.

A tudományt fetisizáló álláspontjának kibontása közben azonban nagyvonalúan eltekint attól, hogy a tudománynak nem célja sem bizonyítani, sem cáfolni Isten létezését – hit dolgában nincs illetékessége, attól pedig, hogy Isten által adott emberi tehetségünkkel egyre fejlettebb technikai eszközöket hozunk létre – rácsodálkozva a minket körülvevő világegyetemre –, nem kerül zárójelbe egyetlen vessző sem a Názáreti tanításából.

S ha már itt tartunk: mennyivel inkább érdemes az ács fiát követni, mint korunk nihilista-liberális megmondóit!

Az egyik az élet, a másik a halál kultúrája, az egyik fényes, a másik sötét, az egyik jóság és szeretet, a másik gőg és gyűlölködés. Nem olyan összetett választási helyzet ez.

Ráadásul Tóta W. idejekorán látja sírba szállni a kereszténységet; nemcsak történelmi ismeretei hiányosak, hanem a jelenről is csak félinformációkat gyűjtött. Nem volt ott az Eucharisztikus Kongresszus körmenetének hitvalló miliőjében, nem imádkozott együtt a pápával a Kossuth téren, nem ápolja együtt testvéreivel a betegeket, nem segíti a nincsteleneket, a reményvesztetteket megannyi szerzetessel, pappal és világival – nem engedi közel magához napjaink névtelen szentjeit, a kanonizáltak életpéldájára legyint.

Nem volt ott a karizmatikus megújulás múlt heti országos találkozóján, nem járt még Újítsd meg csodáidat! konferencián, sem rózsaeső imaesten. Nem tapasztalta még a kegyelmet.

A tátongó űr nem kint van, hanem bent. Tóta W. Árpád rettentően szenved.

A stílusára lehet haragudni, az egyház iránti utálata, a Jézus iránti ironikus megvetése végtelenül antipatikus – de ez az ember egy merő segélykiáltás.

Segélykiáltás Istenhez.

Arra, hogy égető szükség van egyházaink hiteles szolgálatára, Tóta W. Árpád a legjobb példa. És vele mindazok, akik utálkoznak, akik csak a tagadás kultúrájában érzik ma otthonosan magukat, akik a fertőt korszerűnek, a sivatagot oázisnak hazudják. Reménykednek, hogy egyszer valaki odalép hozzájuk, és igazi oázishoz vezeti őket. Addig pedig sarat dobálnak, mert ahhoz nagyon értenek – jól begyakorolták.

Nincs baj. De segítenünk kell nekik!

(forrás: mandiner.hu)

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2760) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7417) Szépségápolás (15) Politika (1582) Tereb (146) Autómánia (61) Kultúra (6) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Gazdaság (698) Nagyvilág (1309) Irodalmi kávéház (535) Vetítő (30) Történelem (17) Heti lámpás (304) Belföld (10) Nézőpont (1) Mozaik (83) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Sport (729) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>