{...}Ha a középkor nagyja a szent volt, a reneszánszé a zavarosban szörnyeteg örömmel lubickoló individualista; a tizenkilencedik századé (a hígítókkal együtt hígító propagátor mellett) a különc.«

Hát a mi korunknak aztán ki a nagyja?
Például Ante Gotovina tábornok.

Korunk nagyja a horvát nemzet és Gotovina. És mielőtt elfelejtem, hajoljanak kicsit közelebb, nehogy valaki meghallja, nehogy Carla del Ponte meghallja, a nemzet: kultúra. Kultúra, történelem, hagyomány, összetartozás, vérség. Minden más csak liberális hazugság. Minden más atomjaira hullottság, EU, tolongás a konc fölött, önfeladás, hamburger, kereszténység nélküli alkotmány – minden más Carla del Ponte. Ez van. De ez majdnem mindegy… Egyetlen baj van: hogy a horvátok gerincét is szilánkosra kell törni, mert csak úgy válnak »méltóvá« az uniós tagságra.

Most törik a gerinceteket szilánkosra, drága horvát testvéreim, most, hogy Gotovina tábornok odaáll Hágában a hazugság bírái elé. De nem azért, hogy méltók legyetek hozzánk, ugyan. Tudjátok miért? Azért, hogy alkalmasak legyetek. Hozzánk kell töpörödnötök. Sajnos. Ha már nem kaptatok pult alól szabadságot, hát majd adnak nektek pult alól egy kis uniós tagságot. Magatok feladása lesz az ára.

Ante Gotovina tábornok az ára. S tudom, még csak nem is rajtatok múlt. Ezért fogok ezután is hozzátok menekülni. Ha még befogadtok. Őrizzétek azért egészséges, ünneplő kultúrátokat. Önmagatokat. És tanítsátok meg minden felnövekvő generációnak, ki volt Ante Gotovina tábornok. Én úgy fogom őt ezután tisztelni, mint a magam hősét. Magam »heroját«. Hiszen Zrínyi bánt is együtt tiszteljük, ugyebár, drága horvát barátaim…”

2005. december 17-én írtam ezt. Egy hosszú cikk végén, amely megjelent Horvátországban is. Akkor írtam, amikor elfogták Ante Gotovinát.

Ante Gotovina huszonnégy évet kapott.

Huszonnégy év még szabadon is sok. Azalatt öntudatra ébred, „elkészül” egy ember. Egészséges, ünneplő kultúrákban ennyi idő alatt már utódot, utódokat is nemz. Amúgy persze csak egy pillanat. Háromszor huszonnégy év nagyjából egy élet. Huszonnégy év börtönben az örökkévalóság. Azalatt leépül egy ember. Különösképpen akkor, ha ártatlan. Huszonnégy év alatt egy egész nemzet is leépülhet. Mi vagyunk rá az élő példa. S Gotovina leül majd huszonnégy vagy húsz esztendőt, s mire kijön, talán nem fog ráismerni Horvátországra. Nem fogja tudni, érteni, miért is volt a Vihar valamikor. Igen, Gotovina volt az ár – tessék, jöhet az unió. Igen, most fogtok hozzánk töpörödni, drága horvát barátaim. Most jön majd „mi Urunk, a pénz”, s véle Pénz Őfelsége sok-sok csinovnyikja, megannyi Disznófejű Nagyúr. Gotovina még el sem kezd leépülni odabent, amikor ti már igen – idekint. Ellep benneteket hamarosan a nyájas szavú idegenség, furcsa, nem ismerős, nagyon nem szép arcokkal.
Kultúrátok, termékeitek, szokásaitok mind-mind „idejétmúlttá” fognak válni, el sem hiszitek még, mennyire hamar. Tengerpartjaitokon fognak megosztozni leghamarabb. S hogy ne legyen időtök felháborodni, hát javaitok elrablása közben majd gyanússá fog válni minden múltatok, minden hősötök, minden hitetek – még glagolita írásotok is gyanús lesz, meglássátok.

Gotovinával kezdték. Vele kellett kezdeni. Hiszen ő szabadította fel hazátokat. Drezda terrorbombázói, Hirosima és Nagaszaki elpusztítói sohasem kerültek bíróság elé, pedig oda kellett volna ültetni őket is a nürnbergi törvényszék padjára. De ők „hősök” maradtak.

Gotovinátokból meg „háborús bűnöst” fabrikáltak, mert hazát adott nektek. A globalizáció homokozójában pedig senkinek sem lehet hazája.

Nektek sem, drága horvát barátaim…

Egészséges, ünneplő kultúrátok hamarosan ülheti halotti torát, s a sok-sok idegen, nagyon nem szép arc azt fogja mondani nektek, hogy ez itt az újjászületés karneválja.

S mire Gotovina húsz esztendő múlva kijön a börtönből megtörten, leépülve, betegen, addigra egy ugyanilyen népet fog találni az egykori Vihar földjén. Sokat gondolok az irtózatos és igazságtalan huszonnégy év kimondása óta Sokolra, a Krk szigetén élő veteránra, aki végigharcolta háborútokat. Aki elmesélte nekem, hogyan szegeztek fel a szerbek egy horvát családot a pajta ajtajára. Mostantól Sokol is ott van Gotovinával a börtönben. S az egész horvát nemzet.

Megyek még, Sokol. Kihajózunk, fogunk halat. Ott akarok lenni veled, lelked börtönében, huszonnégy évig legalább…