Odáig értem, hogy szégyellnie kellene magát a konzervatív nagypapának, aki sok-sok óra könyvtárazás és önálló kutatás árán írta szakdolgozatát, ahelyett, hogy a korabeli rendszer hű szolgálójaként kibújt volna e fáradalmak alól; továbbá a Fidesz-szavazó nőnek, aki sok-sok éven át összekuporgatott vagyonkájából, piaci áron jutott ingatlanhoz, ahelyett, hogy 23 éves hajadonként családi kapcsolatainak köszönhetően úgymond szociális alapon szert tett volna egy kétes eredetű, 159 négyzetméteres budai lakásra (rögtön meg is toldva azt egy pazar wellnessrészleggel), szóval hogy

amennyiben az Európai Unió Alapjogi Chartájának 10. cikke szerinti gondolatszabadságukkal élve másként látják a világot, mint Apró Antal unokája. Tiszta sor.

Nem világos viszont a dékásoktól elvárt „rámutatás” módja és maga a cél. Vajon elég az, ha a családi ebédnél, a munkahelyi közösségben vagy a lakógyűlésen megvetőleg ássák az árkot és szítják a viszályt, ahogy európai demokratához illik? Vagy egyfajta nyilvános listát képzeljünk el, ahová szorgos besúgók feljegyzik, ha valaki bizonyíthatóan kormánypárti? Mindenesetre annak igen csekély hozzáadott értéke lenne,

feltételezhetjük tehát, hogy elsősorban az anonimabb Fidesz-támogatók leleplezése a kívánatos, valamiféle XXI. századi önbíráskodás keretében. Csakhogy mifelénk, Európában a személyes adatok védelme az alapvető jogok és szabadságok egyike, az általános adatvédelmi rendelet 9. cikke pedig azt is rögzíti, hogy a mások politikai véleményére utaló adatoknak nemhogy a világgá kürtölése, de még a kezelése is tilos (hacsak az érintett kifejezetten rá nem bólintott, márpedig esetünkben ez meglehetősen kizárt).

A dolog azért kellemetlen, mert a Demokratikus Koalíció öt pontjában felkiáltójellel szerepel, hogy „Európa most és mindörökké!” – kínos lenne, ha ennek jegyében a párt rögtön beleszaladna egy igen durva alapjogi jogsértésbe, ráadásul tömeges jelleggel.

Aztán ott van az a tényező is, hogy amennyiben Gyurcsány Ferenc már a törvényhozó hatalom ellenzéki tagjaként is lazán hadonászik a bírói pálcával és hazagyilkosnak minősítget tisztességes nagymamákat, akik végigadózott aktív életük és néhány józan életű konzervatív lemenő gondos felnevelése után, két rászoruló segítése között esetleg még kopogtatócédulákat is bátorkodnak gyűjteni a helyi fideszes jelöltnek, akkor sejthetjük, mennyire lenne szemérmes ugyanez a politikus a végrehajtó hatalom közelében. Csakhogy innentől kezdve a fenyegetéseivel lényegében hozzáláncolja a Fidesz támogatóit a Fideszhez. Ha egy pillanatra lankadna a lelkesedésük, rögtön megszólalna a vészcsengő:

Tehát félreteszi esetleges sérelmeit, felgyűri ismét az ingujját, és tolja a szekeret teljes erőbedobással.

Ha Daniel Freundba oltott David Pressman lennék, mást se csinálnék, mint a Gyurcsány-házaspár Magyarországról való kivonásán dolgoznék – különös tekintettel arra, amit a DK-vezér vasárnap a maga utánozhatatlan teatralitásával kijelentett: „A létezés szabad foglyai vagyunk. Szüleink hite, nyelve, nemzetünk hagyományai fogják kezünket. Szerintem ez jó.” Ebben speciel még egyet is értünk. Ha egy napon megzakkannék, és igazikonzervatívvá válva tapsvihar közepette átigazolnék a Gyurcsány-csapatba, apám, nagyapám és dédapám például olyan kénköves záport küldene a nyakamba odafentről, a komcsik által meghurcolt Rivafinolik mennyei törzsasztalától, hogy arról koldulnék.

Tehát: nem.

Üvöltheti bele az arcomba Gréczy Zsolt bármilyen formában, hogy szégyelljem magam, sajnos genetikailag kénytelen vagyok minden egyes választáson arra húzni be az ikszet, aki aktuálisan a legnagyobb eséllyel tartja távol ezt a bandát a hatalomtól. Cserébe eszem ágában sincs ítélkezni azon munkásőrlemenők és született orbánfóbok felett, akik pedig kifejezetten a DK-ra gerjednek. „Az ördöggel is összeállok, csak ne a Fidesz maradjon” – mondta korábban Gyurcsány Ferenc, „Én is így látom” – mutatott rá később a velejéig katolikus Márki-Zay Péter. Akkor más miért ne fanyalodhatna rá szükség esetén a Patásra?

Meg hát egyébként is, mi az elképzelés?

Akkor talán belátható, hogy a dolog fordítva se működik. Különösen, mivel a vasárnapi DK-szeánszon a következő eszmefuttatás is elhangzott: „Hiszünk a munkában, a becsületben, a jog uralmában, az ember irgalmában és folytathatnám. Vannak emberek, akiknek ehhez a típusú hithez kell, hogy kapaszkodjanak a teremtő Istenbe”, mások azonban (tudniillik Ferenc testvérék) enélkül is képesek tisztességes emberként viselkedni. Amely gondolatsor számos sebből vérzik, de ezek egyike kétségkívül az, hogy a hívő ember nem annyira az ember irgalmában hisz, hanem leginkább Istenében. Onnantól kezdve pedig teljesen mindegy, mit talál szégyenletesnek az ő kis földi életében Vadai Ágnes vagy Molnár Csaba – a valóban Igazságos Bíró előtt kell tudni megállni. Az pedig kevéssé pártpreferencia kérdése; a Szentírás legalábbis nemigen utal arra, hogy a vámszedők en bloc elkárhoznának, a zélóták ellenben alanyi jogon üdvözülnének.

Persze világos, hogy ez a választókra mutogatás és bűnbakképzés valójában egy bevett életérzést tükröz vissza: korábbi adóelkerülőként például mindig kellemesebb azon merengeni, hogy Orbán nélkül már rég „európai nyugdíj” járna mindenkinek, mint elismerni a saját elkövetett hibákat; ugyanígy bukott miniszterelnökként is kényelmesebb orbánozni és a gyurcsányozó választópolgárt ostorozni, mint

Maradhatunk ebben is. Csak akkor kérnénk szépen az Európai Parlamenttől biztosítékként egy állásfoglalást, hogy ha követjük a gyurcsányi itinert, és besoroljuk magunkat a megadott kategóriákba, nevezetesen a megbuktatandó rendszer „kiszolgálója” egyrészről és a felszabadító balos párt harcosa másrészről, és aki az előbbit választja vagy egyszerűen nem hajlandó belépni az utóbbi kategóriába, az egy felelősségre vonandó szégyentelen hazaáruló (barátoknak csak „osztályidegen”) – akkor ugye megszűnik a jogállamisági eljárás?

Forrás: Mandiner

]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>