Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
f9e4061a58302af5018353bb1e83cb50.jpg

Bayer Zsolt: Emésztőgödör

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Alább szemelvények következnek az emésztőgödörből, ahol, mint tudjuk, a legnagyobb darabok úsznak legfelül. Mifelénk amúgy az emésztőgödör neveztetik „demokratikus ellenzéknek” és a demokratikus ellenzék „szellemi holdudvarának”.

Ami persze bizonyos szemszögből érthető, például ebből: A patkánymama sétáltatja kisfiát a csatornában, és egyszer csak elrepül felettük egy denevér. Mire a patkánygyerek felkiált: – Nézd, mama! Tündérke!

Nohát, most a patkányok és denevérek lelkivilága következik, figyeljenek erősen! Kálmán László nyelvész a következő bejegyzést tette Facebook-oldalán: „Kispofám, Schiffer, »túlméretezett hisztéria«, »cirkusz« az, ami a Szabadság téri szobor körül zajlik. Legközelebb, ha látom az utcán, leköpöm, az bizonyosan nem lesz »túlméretezett hisztéria«, hanem kimért, megfontolt lépés. A Szabadság téren még azt hittem, hogy csak véletlenül nincsenek ott LMP-sek, valahol a láncaikat keresik, hogy később odaérve odaláncolják magukat. Hát nem. Bocsánat a kifejezésért, szégyentelen disznóság, amit csinálnak.”

Kálmán nyelvész úr posztjára ezután ömleni kezdtek a kommentek. Kálmán C. György irodalomtörténész, publicista például ezt írta: „Nehezemre esik ilyen ítéletet mondani, de egyre inkább azt hiszem, hogy ez buta ember. Na, kimondtam. Azért ilyen feszült és humortalan, mert ezzel kínlódik. Nemcsak fasz, hanem még ostoba is.”

Kálmán C. György és Kálmán László amúgy rendíthetetlen demokraták. Egyszerűen nem tűrik a diszkriminációt, az előítéletességet, végtelenül toleránsak és szenvedélyesen igazságszeretők. Olyannyira, hogy gondolkodás nélkül kivégeznének mindenkit, aki mást gondol, mint ők. Mivel erre momentán nincs lehetőségük, marad nekik a szellemi térben történő likvidálás. Potenciális gyilkosok. Patkányok az emésztőgödör mélyéről.

Hozzájuk csatlakozik Sándor Zsuzsa. Nevezett így ír Schifferről: „Hál’ Istennek nem láttam ezt a kis görényt ma este, de már attól felforr az agyam, amit László Kálmán leírt. Jól emlékszem, amikor talán tavaly, vagy azelőtt nem ment el a hanukagyertya-gyújtásra, mondván, ő nem vesz részt vallási eseményen. Ritka egy aljas kis tetű. Már bocsánat, de mindig felbosszant, hogy még mindig vannak olyan naiv emberek, akik a szavazatukat vesztegetik egy ilyen aljas, sunyi kis mocsokra.”

Nos, ez a másik toleranciabajnok, amúgy bíró volt egykoron. Aztán bírósági szóvivő. Egy pillanatra képzeljük el, hogyan ítélkezett ez a rohadék, amikor egy „nem elvtárs” került a színe elé. A hanukagyertya ügyébe pedig bele sem mélyedek, mert az nagyon messzire vezetne…

A mi kis demokratáink tehát imigyen diskurálnak egymás között Schiffer Andrásról. De nem csak Schifferrel van ám nagy baj! Hanem a néppel is. Ez a nép, amennyiben nem őrájuk szavaz, egy csődtömeg. Egy borzalmas, halálra ítélt és ítéltetett, gondolkodásra képtelen, fasiszta csőcselék. Egy bizonyos Krémer Ferenc nevű patkány így értekezik a Galamuson: „Köszönjük meg Schiffer Andrásnak, aki szívesen barátkozik a neonácikkal, de nem áll szóba a demokratákkal, és sohasem látott az orránál tovább. Köszönjük meg a »baloldali« értelmiségieknek, akiknek csak arra telt, hogy elmagyarázzák, miért nem lehetséges megtenni azt, amit meg kell tenni. És végül köszönjük meg azoknak, akik a Fideszre és a Jobbikra szavaztak a határon innen és túl, megérdemlik, ami rájuk vár, nem tudom sajnálni őket. Mi is megérdemeljük, mert képtelenek voltunk megértetni, hogy mire számíthat az ország.

A legrosszabb lehetőség vált valóra. Kellemes elrothadást, Magyarország!”

Andor Mihály nevű elvtársa ugyanott ezt jegyzi: „Hát a meglepetés megvolt! Kiderült, hogy a rejtőzködők nem rejtőzködnek, hanem köpnek az egészre: a magyar nép majd fele, negyven százaléka nem ment el szavazni. Győzött a cselédmentalitás, amely mindig sunyi, egyéni megoldásokban kereste az érdekérvényesítését: ha az intéző nem látta, orrba verte az ökröt, hogy lassabban haladjon a barázdában, ne legyen annyira fárasztó a munka; suttyomban beleköpött vagy belehugyozott az uraság ételébe, hogy levezesse a frusztrációját; csalt és lopott, ahol és akitől csak tudott, hogy egy falattal több jusson; nem bízott senkiben, nem fogott össze senkivel, egyéni alkukkal, talpnyalással, könyökléssel próbált sorsán javítani. A nép nem rejtőzködő fele pedig háromnegyed részt a diktatúrára vagy a fasizmusra szavazott. Mit lehet itt tenni? Ez egy ilyen ország.”

Semmit nem lehet tenni, Misike. Ti csak sétálgassatok a csatorna mélyén, és sikkantsatok fel örömteli meglepetéssel, amikor elszáll felettetek Gyurcsány Ferenc. Mi pedig vessünk egy pillantást a számokra befejezésül, ugyanis most azt a sípot fújják még a patkányok, hogy tudniillik a Fidesz–KDNP „mindössze 2,3 millió szavazatot kapott, és ezzel a kevés szavazattal mégis kétharmada van a parlamentben, pfuj! pfuj!, gazság, meg lejt a pálya! Megnéztem az 1994-es választás számait, mert a csatorna alján azt tekintik a csodának, a nagyszerűség pillanatának, mert akkor az MSZP egyedül szerzett óriási többséget. Hát akkor a számok: 1994-ben 67 százalékos volt a részvétel (öt százalékkal több, mint most), s az MSZP 1,8 millió szavazatot kapott. Listán 32 százalékot, ebből lett aztán 54 százalékos parlamenti mandátumaránya, 209 képviselővel. A jobboldal akkor 34 százalékot szerzett listán, és lett 106 képviselője. És ugyanúgy otthon maradt hárommillió ember. De az a demokrácia ünnepe volt – nekik.

Mindegy. Mi csak dőljünk hátra, és figyeljünk. És imádkozzunk, hogy ezek ne fázzanak meg, ne törjék ki a bokájukat, ne pofozódjanak föl, mert puszta létezésük a 2018-as kétharmadunk záloga.

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Mondom a magamét (7546) Vetítő (30) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Politika (1582) Heti lámpás (312) Egészség (50) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2788) Életmód (1) Tereb (146) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Történelem (18) Kultúra (7) Gazdaság (705) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>