Mondj nemet! Mármint a diszkriminációra. Igen, mivel jómagam soha nem bírtam elviselni a diszkriminációt, a kirekesztést, a kettős mércét, így most muszáj megszólalnom. Muszáj, mert a szemünk előtt zajlik az egyik leg­elviselhetetlenebb, legkegyetlenebb, legmegalázóbb hátrányos megkülönböztetés, és senki, de senki nem emeli fel a szavát ellene.

Arról van szó, hogy az ország tele van jóakaratú és rossz­­akaratú, derék és deréktelen, tehetséges és tehetségtelen, ártalmatlan és ártalmas alkoholistával, pszichopatával, kényszeressel, ilyen-olyan s amolyanféle beteglelkűvel, félhülyével, ennek igazolására elég belepillantani egy tetszőleges felületen megjelenő kommentekbe, hozzászólásokba, „véleményekbe”.

S miközben ez a helyzet, ez a senki által nem cáfolható, le nem tagadható tény, a baloldali és liberális sajtó mégis egyetlenegynek nyújt gyakorlatilag korlátlan felületet, megszólalási lehetőséget, egyetlenegynek kéri ki a véleményét, ennek az egynek világról alkotott elképzeléseit tartják fontosnak, relevánsnak, közlésre méltónak.

Soha, ismétlem, soha még meg nem kérdezték a zárt osztályok lakóit, mit gondolnak jövőről, múltról, a 2018-as választások lehetséges végkimeneteléről. Soha, de komolyan mondom, soha nem állhatott még kamera elé a nagyfai intézmény egyetlen frissen szabadult páciense sem, hogy vajon mi a véleménye demokráciáról és diktatúráról.

A hordágyakhoz bilincseltek, kocsmai verekedők, késelők, söröskorsókkal hajigálók még soha, egyetlenegyszer sem mondhatták el véleményüket ezekről a dolgokról és/vagy a miniszterelnökről.
Pedig nyilván nekik is lenne mondandójuk. Egy csodálatos, delíriumos éjszaka után sokuk szívesen megosztaná gondolatait, elképzeléseit a haza dolgairól, régi barátokról, ismerősökről, szomszédról, drága whiskyről vagy nagyon olcsó szeszekről meg arról, hogy ki a g…ci. Nekik mégis mindez elérhetetlen álom.

Egy, csak egy alkoholista honpolgár akad a honban, kinek minden delíriumos éjszaka után rendelkezésére áll a nyilvánosság egésze. Igen, tudjuk, ő gazdag. Nagyon gazdag.

Igen, tudjuk, neki saját médiája is van, annak képviselőit el is szokta hordani magával különös éjszakai, hajnali portyázásaira, amikor módosult tudatállapotba kerülvén, mint vahpekuté varázsló a füsttől, megjeleníti talányos, különös üzeneteit, amelyek éppen olyan nehezen megfejthetők, mint amikor Béla bá’ dühében kaksival felírja a retyi falára mindazt, ami lelke legmélyén lakozik, s mi egylényegű az üzenet hordozóanyagával.

Szóval lehet, amikor évezredek múltán kiássák majd a föld alól ennek a mi emberünknek valamely üzenetét, mint hajdan a rosette-i követ, nem lesz szükség egy ­Jean-Francois Champollion-ra, elég lesz áthívni egy jövőbeli Béla bá’-t a krimóból, ő azonnal rájön majd a lajosi jelek logikájára. De bennünket a most érdekel, a jelen, mert földhözragadtak vagyunk, és nem vagyunk képesek elszakadni az adott pillanat igazságtalanságaitól. Tehát: miért csak Lajos delíriumos gondolataival van tele a honi média még Lajostól független ballibsi fele?
Választ akarunk erre. Mert ez így nem mehet tovább.

Több dolgok vannak földön és égen, / Simicskio, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes.

És testnedvből is több van, sokkal több. Éppen ezért nem engedhetjük, hogy csak, egyetlenegy honfitárs üzenhessen, ráadásul éppen a rosszakaratú, deréktelen, tehetségtelen és ártalmas fajtából.

Delíriumszabadságot a nyilvánosságban! Most, azonnal! Ne mondjam még egyszer, pupákok!

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>