Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Puzsér szánalmas násztánca

Puzsér szánalmas násztánca

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Megmondóembert vegyenek!

A nagyarcú véleményvezér, a semmitmondás művésze a Hír TV-nél bizonytalanná vált sorsa okán mozgolódni kezdett az online térben. Nem bírta sokáig a hallgatást és a publicitás hiányát. Bejelentette, hogy indulna jövőre a főpolgármesteri székért.

Az alábbiakat írta felajánlkozó posztjában: „Ezt a várost az adottságai Európa legszebb fővárosává tehetnék – mindössze birtokba kéne vennünk, és megtölteni élettel, sporttal, kultúrával: fákat ültetni, füvesíteni, elektromos alapon közlekedni. (…)”.

Ez azért furcsa, mert Robi volt az egyik leghangosabb ellenzője a budapesti olimpiának, ami számos előnye mellett pont azokat a pontokat valósította volna meg, amiket mostani bejegyzésében kívánatosnak jelöl meg.

Na mindegy is, hiszen eddig sem volt ritka tőle, hogy egyszer ezt mondja, másszor meg pont az ellenkezőjét. Hiába na, ő az igazi modern, pc gondolkodó, neki mindent szabad. Remek észrevétele volt Megadja Gábornak, amikor azt mondta, hogy Puzsért jobb olvasni, mint hallgatni, mert akkor az ember legalább nem süketül meg.

Ez igaz, de azt azért hozzátenném, hogy az olvasók agyát írásban is pillanat alatt le tudja nullázni.

Természetesen tudjuk, hogy a ballib megmondóember gyomorforgató felajánlkozása mindössze egy hatalmas nagy blöff. Egy huszadrangú médiapojáca szánalmas násztánca a celeblét visszaszerzéséért.

Se több, se kevesebb.

Csépányi Balázs - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (17) Tereb (146) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1) Heti lámpás (310) Sport (729) Mozi világ (440) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Belföld (10) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Kultúra (6) Egészség (50) Flag gondolja (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>