Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Csúnyán elszólta magát az ellenzéki képviselő

Csúnyán elszólta magát az ellenzéki képviselő

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Vajda kikotyogta.

Vajda Zoltán Tamás XVI. kerületi, ellenzéki önkormányzati képviselő a]]> közösségi hálós]]> oldalán a következőt posztolta:

"Tartsuk azonban számon, hogy kik azok, akik pillanatnyi előnyökért, anyagi javakért, a számukra drogként ható hatalomért kiszolgálják ezt a rendszert, és semmilyen szinten ne vállaljunk velük közösséget a későbbiekben, amikor a rezsim bukása után »megtérnek« és bizonygatják, hogy ők mindig is ellenállók voltak. (...)"

Vajda tehát nem kevesebbet mond a posztjában, mint hogy nyilván kell tartani, ki az, aki kormánypárti és ki az aki nem.

Ez nagyon érdekes, különösen a Magyar Nemzet múlt heti ]]>cikkének fényében]]>, amelyben megírta, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon emberei választási célú adatgyűjtésbe kezdtek, és az egykori balliberális miniszterelnökök hátországa is tevékenyen részt vesz az adatbizniszben.

A cikkben annak a Szigetvári Viktornak a neve is feltűnik az egyik cég vezetői között, aki egészen véletlenül szintén az Együtt nevű politikai formáció tagja volt, mint ahogy a most Facebookon posztoló Vajda is.

De véletlenek, mint tudjuk nincsenek... az adatgyűjtés, a listázás folyik.

Csépányi Balázs

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (17) Tv fotel (65) Belföld (10) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Politika (1582) Vetítő (30) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Tereb (146) Mozaik (83) Sport (729) Szépségápolás (15) Életmód (1) Jobbegyenes (2778) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>