2009. szeptember 1-jétől volt hatályos az a rendelkezés, miszerint a családi pótlék már nem adómentes jövedelem, hanem adóterhet nem viselő járandóság, ami azt jelenti, hogy az adó alapjába be kell számítani, és amennyiben ez által magasabb kulcsú adósávba kerül a jövedelem, személyi jövedelemadót is kell fizetni utána. A családi pótlékot fele-fele arányban mindkét szülő adószámításánál figyelembe vették, függetlenül attól, hogy melyik szülő kapta meg a pénzt.

 

 

 

1.) Annál a szülőnél is beszámították az adóalapba, aki ténylegesen nem kapott pénzt, így ténylegesen meg nem szerzett jövedelmet adóztattak.

2.) Olyan jövedelmet csökkentettek ez által, amit kötelezően a gyermek tartására kell fordítani. A rendelkezés betartása azt eredményezhette, hogy annál több adót fizet egy szülő, minél több gyermeke van, azaz minél több gyermeket tart el.

Az Alkotmánybíróság az indoklásban utal arra, hogy az ún. családi adóztatás nem alkotmányellenes, tehát a házastársak összes jövedelmének összevonása és fele-fele arányban történő adóztatása elfogadható lenne. A rászorultsági elv figyelembe vételére is utalnak a döntés indoklásában, azaz arra, hogy a családi pótlék rendszere átalakítható úgy, hogy a rászorulók kapjanak többet, ill. a magasabb jövedelműek egyáltalán ne kapjanak családi pótlékot, de a jelenlegi rendszer nem így működik, a rászorultságot nem az adóztatás bevezetésével kell figyelembe venni.

 

 

 

2010. január 26-án egy másik döntés is született, ennek talán nagyobb volt a visszhangja. Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette, és visszamenőleges hatállyal eltörölte azokat a rendelkezéseket, melyek az lakóingatlanok adójára vonatkoztak az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényben.

Az indoklásban kiemelték, hogy nem a vagyonadó intézménye az alkotmányellenes, még csak nem is az önadózással történő bevallással van probléma. A törvény szerint a lakóingatlanok értékét és az utána fizetendő adót az adóalanyoknak kell megállapítaniuk a január 1-jén fennálló forgalmi érték alapján. Az adóhatóság joga lenne arra, hogy amennyiben 10%-nál nagyobb eltérést tapasztal a tényleges piaci érték és a bevallott forgalmi érték között, az adóalanyra bírságot szabjon ki. A jelenlegi bizonytalan helyzetben az eltérés akár 30-40%-os is lehet, és a bírság kiszabása 5 éven belül megtörténhet, így az adóalanyra aránytalanul nagy kockázatviselési kötelezettség hárul, ami a jogbiztonságot sérti. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a törvény szabályai ellentmondásosak, nem egyértelmű, hogy milyen értéket kell forgalmi értéknek tekinteni; nem határozható meg egyértelműen, hogy több tulajdonos esetén hogyan kell megosztani az adókötelezettséget; tovább bonyolítja a helyzetet az esetlegesen bejegyzett vagyoni értékű jog – ezek a problémák mind a jogbiztonságot sértik, így a törvény rendelkezéseit az Alkotmánybíróság megsemmisítette.

Az indoklásból arra lehet következtetni, hogy jól szabályozott helyzetben a lakóingatlanokra kivethető vagyonadó, de csak akkor, ha a szabályozás egyértelmű lesz, és a felmerülő kockázatokat nem hárítják az adóalanyokra.

 

 

A törvény további rendelkezései, melyek a légi járművekre, vízi járművekre, nagy teljesítményű személygépkocsikra vonatkoznak, nem minősülnek alkotmányellenesnek, így ezek után a vagyontárgyak után meg kell fizetni a vagyonadót. Az autópiacon ennek hatását máris érzékelni lehet, a kereskedők szerint a nagy teljesítményű autók eladhatatlanná váltak, mivel életkoruktól és állapotuktól függetlenül kell utánuk magas adót fizetni.

 

N. R. Ágnes