Ezek emlegetése balliberális hatalomgyakorlás idején egyáltalán nem jellemző. Érdemes tehát ismereteinket egy cseppet felfrissíteni a fogalomrendszer valós és sajátos balliberális értelmezésének és főként gyakorlati működtetésének megértéséhez. Mindenekelőtt rögzítsük, hogy a demokratikus berendezkedéseket a diktatórikus és abszolutista formációktól alapvetően az különbözteti meg, hogy a demokrá­ciákban, azok természetéből adódóan, lehetőség van a berendezkedés meghatározott rend szerinti megváltoztatására, míg az abszolutista és diktatórikus rendszerek kizárják a változtatás lehetőségét, magukat öröknek és véglegesnek deklarálják.

A fékek és ellensúlyok működése éppen arra szolgál, hogy a zavartalanságot szavatoló változtatások szükség szerint és időben előálljanak, s ha kell, változzon meg a berendezkedés, vagy ha ez elegendő, akkor a szükséges korrekciók menjenek végbe benne. A fékek és ellensúlyok rendszerbe állítása a hatalmi ágak (törvényhozó, végrehajtó és bíráskodó) szétválasztásával indult, és az abszolút berendezkedésű monarchiák megszűntével kezdődött. A folyamat nem békésen zajlott, véres terrorral járó forradalmak kísérték, és köztársasági vagy valós parlamenti demokráciákat működtető alkotmányos királyságokat eredményezett. Ehhez tartozott a közvéleményt mozgásban tartó sajtószabadság megteremtése is.

A legfontosabb fék és ellensúly a rendszeres időközönként, törvényekben rögzített módon végrehajtott titkos választások rendszere. Idővel a végrehajtó hatalomtól független további intézmények egész sora jött létre, mint a nép által választott bírók, az ügyészségek, jegybankok. Ezek működését és keletkeztetését általában minősített többséggel elfogadott törvények szavatolják, sőt újabban bizonyos nemzetközi intézmények is őrködnek felettük. Vizsgálatunk tárgya az, hogy mivel magyarázható a jelenség, hogy a nemzeti szemléletű kormányzás idején folyamatosak a fékek és ellensúlyok működtetése körüli hazai és nemzetközi, fősodorbeli kifogások, és általában mi ezek működtetésében a kialakult balliberális gyakorlat.

A sajtótermékek – mint a liberális értelmezés szerinti abszolút függetlenség letéteményesei – megszűnése esetén, ha azok nemzeti irányultsá­gúak voltak, akkor egyszerűen csak nem igazolta vissza a piac azok szükségességét; ha azonban balliberális lap szűnik meg, akkor a nemzeti kormány rombolja a fékek és ellensúlyok rendszerét, felszámolja a sajtószabadságot. Sóhajtozott-e valaha is a Pest Megyei Hírlap, a Pesti Hírlap vagy az Új Magyarország megszűnése miatt a balliberális megmondók kara? De a Népszabadság bezárását a fékek és ellensúlyok elleni támadásnak, a sajtószabadság megszüntetéseként deklarálják, noha köztudott, hogy meghatározó üzletrészét éppen balliberális irányultságú tulajdonosa adta el. A teljes részvénypakettet a lap bezárása előtt ingyen felajánló jelenlegi tulajdonos is minden fórumon kosarat kapott. Erről Heinrich Pecina, az érintett sajtóholding tulajdonosa nyilatkozott az osztrák Die Pressében, de ezt idézni gondosan elfelejtették a balliberálisok. (Úgy tűnik, balliberálisék a fékek és ellensúlyok, valamint a sajtószabadság működtetésében inkább a kormányellenes, igaztalan vádaskodás, semmint az anyagi áldozatvállalás eszközeivel szeretnek küzdeni.) Évtizedekig hatékony fék és ellensúly volt a balliberálisok kezében a hazai jegybank, még akkor is, ha oda vezetőt (szigorúan globalista szemléletűt) éppen nemzeti irányultságú kormány nevezett ki. Nem túlzott az állítás, hogy a jegybank alapszabály-ellenesen, a kormány gazdaságpolitikáját nem támogatva, hanem azt nehezítve működött, mesterségesen fokozta a pénzromlást, és rontotta a hazai fizetőeszköz árfolyamát.

Neoliberális értékelés szerint azonban a jegybank akkortájt igazi etalonja volt a független intézményeknek. Manapság, hogy alapjában változott meg a jegybanki politika, nem csak a hazai fizetőeszköz került a helyére, de a kormány jólétnövelő és felzárkóztató politikájának is támaszt jelent. Így tehát a jegybank permanens, romboló kritikának van kitéve. Nem csak függetlenségét vitatják, de szakmai teljesítményét is kritikai pergőtűz alatt tartják. Korábban még a jegybankelnök mamutjavadalmazásának megkérdőjelezése is halálos véteknek minősült, most meg az annak durván a felét képező díjazást mutatják be elfogadhatatlannak. A törvényesen működő intézmény körül folyamatosan korrupciós ködfátylakat látnak és láttatnak.

Naponta érik elfogultságra hivatkozó támadások az olyan intézmények működését is, amelyeknek tagjait a parlamenti minősített többséggel választották meg, mint például a Alkotmánybíróság. A módszer úgy működik, hogy ha nem sikerül a független intézménybe valamilyen módon a nekik elkötelezett személyeket beültetni – ahogyan az több mint két évtizedig a gyakorlatuk volt –, akkor máris az intézményt és annak vezetőjét támadják. Ha kevés a szájízük szerint működő „független” intézmény, maguk gondoskodnak kellő mennyiségűről, civil szervezetnek álcázva azokat. Ehhez rendre igénybe veszik külföldi kapcsolataikat és főként azok sajtóját, valamint anyagi forrásait. Kitűnő példa volt erre a kormány mellett kiálló első Békemenet esete.

A „független” nemzetközi sajtó a félmilliós tömeget rendre százezerként értékelte, amit a hazai „független” média is azonnal hivatkozásként közölt. Egyesek egyenesen a kormány elleni és nem melletti megmozdulásról szóltak, szándékosan összetévesztve azt egy szánalmas méretű ellenzéki pártmegmozdulással. Ne feledkezzünk meg a külső forrásokból bőséggel dotált „független” hazai civilek fék- és ellensúlyszerepéről sem. Ezek egész hada van régóta George Soros kifizetési jegyzékén. S ők valós súlyuknál sokkal nagyobb publicitást kapnak a hazai sajtóban. Hasonlóképpen nem felejthető az Európai Parlamentben a tőlünk kiküldött és jól díjazott „permanens árulkodók” kara, amely ráadásul még büszke is, hogy igazán versenyképes képviselői díjazásán felül Soros kifizetési listáján is „fék és ellensúly” lehet.

Szólni kell végül arról is, hogy miért van kettős értelmezése a fékek és ellensúlyok kérdésének, miért van az, hogy balliberális kormányzás idején nincs fék- és ellensúlygond, a nemzeti szemléletű kabinet pedig naponta generálja az eseteket. Ez valójában nem más, mint a balliberális kettősmérce-rendszer egyik mindennapi megnyilvánulása, egy eddig nagyon hatékonyan alkalmazott érdekérvényesítési módszer. Hatékonysága főként azért kiemelt, mert működtetéséhez komoly külföldi politikai és gazdasági nyomásgyakorlásra is alkalmas érdekeltségek is fűződnek. Ezek céljainak érvényre juttatása a balliberális berendezkedés esetén magától adódik, míg nemzeti kormányzás esetén mindez konfliktusokkal terhelt.

A 2010 óta fennálló kormányzat nemzetgazdasági sikereit és az ezekből adódó jólétnövekedést csak részben alapozta meg az azóta is inkább szerénynek mondható gazdasági növekedés, a jövedelmeknek a belföldi szereplők javára (államkassza, háztartások) való újrarendezése elengedhetetlen része volt a sikernek. Nem véletlen, hogy az ellenzők minden lehető kettősmérce-szaktudásukat bevetve alkalmazzák a fékekről és ellensúlyokról vallott nézeteiket, s ha kell, külföldi támogatóik pénzén termelnek ki újabb „független” intézményeket is.

Boros Imre - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>