Ma 2020 január 20. Fábián, Sebestyén napja van. Holnap Ágnes napja lesz.
c39581914a2deed0a005a01acc4a2cba.jpg

Boros Imre: Bér és növekedés

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A bér mint a közeljövő döntő növekedési tényezője – talán így határozhatnánk meg a legegyszerűbben és legkézenfekvőbben a témánkat, hiszen hazánk a gazdasági rendszerváltást a nemzetközi befektetői tőke kívánalmainak megfelelően hajtotta végre.

Ebből pedig sok minden következik. A folyamat már jóval a politikai rendszerváltás előtt elkezdődött. Kifejezett célzatossága 1983-tól már jól láthatóvá vált.

Ezt a célt szolgálta az újabb nemzetközi adósságnövekedési szakasz 1983 és 1989 között, az állami vállalatok fejlesztési hiteleinek drasztikus kamatemelése, a cégek céltudatos piaci leértékelése is. Később aztán, 1990 után ehhez illeszkedett szervesen a privatizációs gyakorlat, ami kerülte a piaci megmérettetést, a tőzsdei bevezetéseket, de miközben nem adta vissza a kommunista rendszerben elrabolt vagyonokat, behozhatatlan előnyt adott a transznacionális befektetőknek.

Az olcsó privatizációs árakon túli nemzeti ajándékot, vagyis az olcsó bérű munkaerő előállítását pedig a tömeges cégmegszűnésekkel járó drasztikus csődtörvény szolgálta. Ennek köszönhető egyebek mellett, hogy 1995 és 1998 között végleg olcsó bérű, nemzetközi tőkével működtetett, exportorientált gazdaság lettünk, amelyben máig szinte minden erről szól; tehát arról a néhány tucat nagycégről és immár sokkal kevésbé arról a négyszáz-ötszázezer emberről, aki az éves tízezer euró körüli béréért alkalmazóiknak huszonöt-negyvenezer euró tiszta profitot termel.

A dinamikus növekedést is folyamatosan ettől a szerkezettől várjuk – sajnos, sokan még a hozzáértőnek vélelmezett döntéshozók közül is –, pedig ez hiú remény. A döntően exportvezérelt gazdaságtól még a jelenlegi három vagy három és fél százalékos növekedés is maga a csoda, ami gyorsan szertefoszlik, ha a külföldi partnereink lassulnak.

Ha Németország egyet köhint, mi ismét ágynak esünk. Igaz ugyanis, hogy a gazdaságban előállított javak mintegy hetvenöt-nyolcvan százaléka exportra megy, de az exportteljesítmény több mint háromnegyedét a kevés számú és a hazánkban alig több mint félmillió embert foglalkoztató transznacionális szektor állítja elő. (Sajnos a statisztikusaink nem kényeztetnek el bennünket egyelőre ebben az ügyben sem a pontos adatokkal.) Ezek a cégek hozzá vannak szoktatva ahhoz, hogy munkavállalónként évente huszonöt-negyvenezer euró adó utáni profitot csináljanak, miközben tíz-tizenkétezer eurónyi bért fizetnek.


Ezért jöttek ide, ezért/ezzel „csalogatták” őket ide, ne is várjuk, hogy maguktól béreket fognak emelni. Nincs arról sem megbízható értesülés, hogy a szép számú stratégiai megállapodás kiterjedne a multik részéről a dinamikus rövid- vagy akár hosszabb távú béremelési vállalásokkal.

Gazdasági növekedésünk viszonylag szép számai sem álltak volna elő anélkül a többlet vásárlóerő nélkül, amit a kormány sorozatos intézkedései mozgattak (szja-mérséklés, devizahiteles ügy rendezése, családi adókedvezmények). Ahhoz, hogy akár csak a környező országokhoz hasonlítva elszenvedett lemaradásunkat is behozzuk, vagy hogy mérsékeljük a fejlettekkel szemben fennálló hátrányunkat, a következő évtizedben legalább ötszázalékos növekedési átlagot kellene folyamatosan elérni – és fenntartani. (Gondoljunk arra, hogy közben ők sem alszanak, hanem igyekeznek.) Ehhez végképpen dinamizálni kellene a belgazdaságot, legfőképpen keresleti oldalról, azt meg nem lehet másként, mint több bérrel. Már hallom is az ellenző kórus keserves jajongását, hogy ez inflációt okozna. Ezt én sem szeretném, mert örömmel tölt el, hogy három évtizedes népfosztogató diadal után sikerült az inflációt megfékezni.

Mára azonban kialakultak a gazdaságban azok a feltételek, amelyek módot adnak a biztonságos béremelésekre. Kezdjük mindjárt az állammal. A drasztikusan lecsökkent kamatok jelentősen mérséklik az állam kiadásait, százmilliárdokat takarít meg, szépen csökkent az éves költségvetési hiány is. Sokat javult az adóbehajtás hatékonysága is. Érthető, hogy az elmúlt négy év azzal telt el, hogy a megtakarításokból az állam igyekezett visszaszerezni azokat a gazdasági pozíciókat, amelyeket szükségesnek tart az egészséges piaci működéshez (bankok, energiaszektor, egyes közszolgáltatások és egyebek). Reményeim szerint ezek majd újra képesek lesznek osztalékot is fizetni, mert lehet az állam is jó gazda.

A nagy állami cégbeszerzéseknek azonban mára vége, a megtakarításokból lehetne béreket emelni, főként ott, ahol már azon is régen túl vagyunk, hogy nagyon szorít a cipő, mint az egészségügyben. Nemcsak az államnak okoz könnyebbséget a kamatok csökkenése, de a hazai vállalkozási szektornak is. A minimálbér-emelési gyakorlat valóban felfelé tolja a bérszínvonalat. Nyilvánvaló, hogy a béremelések zömét nem az állami szektortól kell várni, hanem a kis- és közepes vállalkozásoktól, de azokat helyzetbe is kell hozni, hogy bért emelhessenek vagy több em­bert tudjanak foglalkoztatni. Ennek nagyon nem jó módszere, hogy a részükre megítélt uniós támogatásokat visszterhes formában, ráadásul kamattal terhelve kívánjuk adni. Sokkal alkalmasabb eszköz lenne a kockázati tőkék juttatása, amit öt-hét év múlva a tulajdonosok kiválthatnának. Növekedési potenciáljukat nem terhelnék a kamatok. A különbözet megjelenhetne a többletbérben. Egészséges növekedési többlet a többletbérekből akkor lesz, ha azok elkölthető jövedelemként olyan helyekre kerülnek, ahol nem kell attól tartani, hogy vásárlásaikkal felborítják a külgazdasági egyensúlyt, mert rávetik magukat a luxus importcikkekre. Vigyázni kell valóban, hogy a többletbérek jó helyen váljanak többlet-vásárlóerővé, hogy ezzel is a hazai cégek kibocsátását élénkítsék.

Jelenleg a pénz eltévelyedésének veszélyétől nem kell nagyon tartani, hiszen a legmagasabb, tízes jövedelemkategóriába már havi kétszázezer forint fogyasztással be lehet kerülni. Nagyon jó irány a minimálbérek emelése, de a családorientált adóügyi vásárlóerő-terelés is a nagycsaládok irányába. A magasabb bérek jótékony hatást fejtenének ki az állam adóbevételeire is, főként a forgalmi adókra, de a bérek járulékára is.

Jóval nagyobb kifizetett bértömeghez alacsonyabb bérjárulék-kulcsokat lehetne rendelni, ez pedig növelhetné a különféle cégek foglalkoztatási kedvét. Jelenleg bérekben nagyon csehül állunk, még a nem túl magas GDP-n belül is tragikus az arány. A két esztendővel ezelőtti, 2013-as adatok szerint a munkavállalói jövedelem a GDP-nek alig negyvenöt százaléka. Szinte nincs európai ország, ahol ez ötven százalék alatt lenne. Nem tűnik erőn felülinek kitűzni azt a célt, hogy az éves átlagos növekedés legalább egy évtizedig érje el a GDP 1,3-1,4 százalékát reálértéken – már jövőre a négyszázmilliárd forintot. Ez már jól érzékelhető, a gazdaság jelenlegi feltételei kibírják, és végre érzékelhetővé válhat a rendszerváltás képviseleti demokrácián túli jóléti hatása is.

Boros Imre - magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Heti lámpás (227) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1443) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (1668) Rejtőzködő magyarország (171) Belföld (5) Mozi világ (440) Egészség (50) Tereb (139) Politika (1571) Gazdaság (634) Mozaik (42) Kultúra (4) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (476) Történelem (13) Flag gondolja (33) Mondom a magamét (4243) Autómánia (61) Vetítő (37) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>