Ma 2019 október 18. Lukács napja van. Holnap Nándor napja lesz.
borosimre.jpg

Boros Imre: Államok és jegybankok

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

A jegybanki függetlenség nem más, mint függetlenség a kormánytól, de függő helyzet a két magántulajdonban lévő jegybanktól…

Annak érdekében, hogy rádöbbenhessünk az állam és a jegybank kapcsolatáról vallott fősodorbeli divatos nézetek ártalmasságára, érdemes a fogalmakhoz kapcsolt állandó jelzőkkel kezdeni a mérlegelést. Az állam liberális értelmezésben gyenge, nem avatkozik be túlzottan a társadalom dolgaiba, kiváltképpen a gazdaságot hagyja békén a „piac” szabályai szerint szárnyalni. Ahol mégis beavatkozik, azt az egyéni szabadságjogok maximális tiszteletben tartásával tegye. (Arra nincs recept, ha egyesek kiterjedt szabadságjoga másokét alapjában sértheti. A többség jogai hanyagolhatók a sok leleménnyel felfedezett különféle kisebbségekkel szemben.

Az álam legyen mindig a másság, azaz valamiféle kisebbség oldalán.) A központi irányítás tehát legyen gyenge, sőt a liberálisok szellemi unokatestvérei, a kommunisták olvasatában kívánatos lenne a jövendőbeli elhalása is, mert „a világ proletárjainak” egyesülését tartják az egyetlen üdvös, járható útnak. Manapság pedig szinte ugyanezt testesíti meg felfogásukban a határok nélküli nyílt társadalom. A jegybankok állandó jelzője a függetlenség, minden további magyarázat mellőzésével.

Ennyiből már rádöbbenhetünk, hogy az államok és a jegybankok genezise ezekkel a nézetekkel homlokegyenest ellenkező. Csak így lehetséges rátalálni arra az útra, ami a genezistől a mai állami és jegybanki kapcsolatokról szóló divatos liberális frázisokhoz vezetett. A szervezett központi hatalom, ahol az állami szintet elérte, kivétel nélkül mindenütt rátelepedett a pénzre, és ezt jól felfogott érdekből tette. Részben azért, mert hatalma gyakorlásához komoly hasznot csinált a nemesfémek monopolista felvásárlásából, valamint a pénzveretésből, de hatalma veszélyeztetése nélkül nem engedhette meg a pénzanyag hamis célzatú rontását sem. Ott volt stabil az államhatalom, ahol a pénz is stabil és értékálló volt. Ahol a hatalom mégis kísértésbe esett, ott megalapozta saját romlását is. Erre számos példával szolgál a világtörténelem, de hazánké is.

A pénz feletti uralom a kezdetektől a szuverenitás részét képezte, ha oda külső erők férkőztek be, főként úgy, hogy a pénzforgalmat megszerezték, vagy a hatalomnak pénzt adtak kölcsön, mindig korlátozódott a szuverenitás. A hatalom a pénzuralom parancsait követte. Nem volt ez másként akkor sem, amikor a pénzt már nem csak a nemesfémek, hanem az azokra szóló utalványok, a bankjegyek képviselték. Mindig az állam döntötte el, hogy melyik bank bocsáthat ki ilyen cédulákat, noha a hatalom erejétől függött, hogy ezt mekkora területen tudta éppen érvényre juttatni.

Pénzcsinálási jogosítványt tehát az államok – még előbb a királyok – osztogathattak, más nem, ezt történelmi példák sora igazolja, amelyek közül néhányat azok konkrét körülményivel érdemes szemügyre venni. Kezdjük a sort az Európában klasszikusnak számító brit jegybank, a Bank of England esetével. A világtengerek feletti uralomért folytatott küzdelem hevében az angol flotta súlyos vereséget szenvedett a franciáktól, de az államnak (a királynak) nem volt pénze a flotta újjáépítéséhez. A „piac” adott 1,2 millió fontot, ami alatt ezüstben mintegy hatszáz tonna nemesfém értendő.

A király pénz híján azzal fizetett, amivel tudott, történetesen kizárólagos jogosítványokkal, amelyekből bőséggel megtérülhettek a hatalomba történt tetemes befektetések. A kizárólagos bankjegykibocsátási jog ugyanis sokat hozott, de az is nagy értéket képvisel, hogy azóta a hatalom számláját a Bank of England kezeli, és a szükséges további állami hitelekről is gondoskodik. A magántulajdonosok által létrehozott bank hozzánő a hatalomhoz, a szuverenitás része lesz. Nem volt más a helyzet a rendkívül eredményes hadakozását pénzszűke miatt veszélyben érző Bonaparte Napóleon, akkor még csak főkonzul esetében 1800-ban sem, amikor a Banque de Franc-t megalapította rendeletével. Szerette volna kikerülni a méregdrága kamatokat, amit Londonból ajánlottak, ehelyett bankot csinált, amelynek bankjegykibocsátási jogot adott, kezdetben csak Párizs területére.

Ez a lépés uralmának további másfél évtizedes meghosszabbítását tette lehetővé, valamint számtalan sikeres hódító hadjárat költségeihez járult hozzá. A napóleoni háborúkban sorozatos kudarcokat szenvedett Ausztria is szükségét érezte, hogy 1818-ban, császári rendelettel megalkossa saját házi bankját, az Osztrák Nemzeti Bankot. Nem volt ez másként a nemzeti önazonosságát sikerrel újra állami keretekbe rendező Németország esetében sem.

Az akkor már III. Napóleon vezette hagyományos ellenfelének legyőzése után a birodalomszervező porosz állam nemcsak királya fejére tette fel a német császári koronát, de tüstént átalakította a porosz jegybankot birodalmivá, és szívós munkával terjesztette ki annak hatáskörét az összes német területekre. A jegybanki szókészletből teljesen hiányzó függetlenség fogalma az első világháborúban győztes angolszász főhatalmak, Anglia és az Egyesült Államok magántulajdonú jegybankjai (a Bank of England és az 1913-ban alapított Federal Reserve System) vezetői, Normann és Strong szókészletéből nyert polgárjogot a legyőzött országok jegybankjai részére.

(Franciaország, bár győztes volt, de az állam úszott az adósságban, éppen Angliának és az Egyesült Államoknak tartozott csillagászati összegekkel.) Valójában a jegybanki függetlenség nem jelentett mást, mint függetlenséget az adott kormányoktól, de függő helyzetet a két meghatározó magánhatalomtól, a két magántulajdonban lévő jegybanktól.

Függetlensége jegyében a jegybank ebben a gondolati modellben fel van hatalmazva olyan cselekedetekre is, amelyek keresztezik a kormányok szándékait, ha a mozgatók, akiktől valójában függnek, ezt kérik tőlük. A jegybanki függetlenség gyakorlatilag nem más, mint állandó potenciális leselkedő veszély, a nemzeti szuverenitás korlátja. Országok egész sorában - köztük hazánkkal - a jegybanki működést csak úgy lehetett a múlt század húszas éveiben megteremteni, ha ehhez pénzeszközökkel e két bank, vagy az általuk mozgatott pénzügyi közeg hozzájárult. (Magyarországon 1918 és 1924 között nem volt jegybank, és a pengőt csak 1927-ben sikerült a kölcsönök fedezetével kibocsátani.) A második világháború végétől napjainkig a jegybanki függetlenség dolgában annyi változás történt, hogy ez a „független függés” lényegében már a Bank of Englandre is kiterjed, annak ellenére is, hogy 1946-ban államosították.

A helyzeten mit sem változtatott az európai közös pénz, az euró és az Európai Központi Bank létrejötte. A bank a szuverenitást képviselő államhoz nem kapcsolódik, látszólag lóg a levegőben. Azt, hogy nem a levegőben lóg, 2008-ban tapasztalhattuk meg, amikor az Európai Központi Bank érdekkörébe tartozó, bajba került bankokat közvetlenül a Federal Reserve látta el a szükséges pénzzel, s nem euróval, hanem dollárral. Az Európai Központi Bankra csak a pénzváltó szerepköre jutott. A világpolgárságnak a globális szemléletű liberális eszme háttérben álló képviselői, a gyenge, eladósodott államokon és az azoktól független jegybankokon keresztül így akarják stabilizálni a hatalmukat.

A jegybank és az állam szerves kapcsolta a külső adósságok leépítésével érhető el, ahol a jegybank éppen az állam érdekében lehet független az aktuális kormányoktól, de nem a népszuverenitást képviselő intézményektől, vagyis magától az államtól.

Boros Imre – ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1436) Egészség (50) Sport (729) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Vetítő (37) Mozaik (42) Belföld (5) Politika (1571) Történelem (12) Flag gondolja (33) Gazdaság (627) Heti lámpás (216) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (4001) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Jobbegyenes (1618) Kultúra (4) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (171) Tereb (137) Irodalmi kávéház (470)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>