Ma 2019 november 21. Olivér napja van. Holnap Cecília napja lesz.
ea6b88a4270a62080ca797ef94f06154.jpg

Bogár László: Spanyolnátha

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A spanyolnátha („La Grippe”) 1918–19-ben az influenza A-vírusának első és egyúttal legpusztítóbb világméretű járványa volt, amely a Föld teljes lakosságának mintegy húsz-negyven százalékát fertőzte meg.

Már 1918-ban több áldozatot követelt, mint az egész első világháború. Két év alatt mintegy ötvenmillió (a legszerényebb becslés szerint húszmillió, a legdurvább szerint százmillió) ember halt meg a járványban. Ezzel a spanyolnátha az emberiség eddigi történetének legtöbb áldozatot szedő járványa volt. Tanulságos az a történet is, hogy miként kapta ez a szörnyű járvány a „spanyolnátha” nevet. Spanyolország nem volt hadviselő nemzet, semleges országként hatóságai gyanútlanul és becsületesen jelentették a nemzetközi egészségügyi szervezeteknek az influenzával kapcsolatos valamennyi megbetegedési és halálozási adatot. Nem így a hadviselő országok. Ezekben a legszigorúbb hadititkot képezte minden olyan adat, amely a járvánnyal volt kapcsolatos, ezért természetesen az előfordulásoknak és haláleseteknek csak töredékét jelentették. Így aztán kezdetben úgy tűnhetett fel, hogy csak Spanyolországban pusztít igazán a brutális járvány, és így ragadt rajta a „spanyolnátha” név.

A mai globális helyzet és Spanyolország pozíciója mintha ugyanezt a szituációt ismételné. Az egész világ igen súlyos helyzetben van, egy rejtett „világháború” zajlik, és egy pusztító „világerő” végzetes betegséget terjeszt világjárványként. A világ uralmi elitjei képmutató módon hazug elbeszélési módokkal, hamis adatokkal és álságos tettekkel próbálnak úrrá lenni a válságon, mindhiába, és Spanyolország ismét a becsületességébe látszik belepusztulni. Spanyolország ma „hadviselő fél”, s egy PIGS rövidítéssel jelzett ország-csoportba tartozik. Az ókori görög nyelv alapján akronímának nevezik azokat a rövidítéseket, ahol a kezdőbetűkből önmagában is értelmes szót kapunk. Portugália, Itália, Görögország és Spanyolország neveinek kezdőbetűit (és ez angolul is, magyarul is PIGS) merő véletlenségből úgy rakta össze a pusztító világerő erre szakosodott ügynökhálózata, hogy ebből a „pigs”, vagyis magyarul „disznók” kifejezés olvasható ki. Nos, a metafora valóban találó, mert a „disznókat leölik ugye?”, és a böllérek bizony már készülődnek. Görögország, most már befejezett tényként kezelhető levágása után a következő áldozat látha­tóan Spanyolország lesz. Közben persze zavartalanul folyik Portugália kifosztása, lepusztítása is, és a jelek szerint Olaszország sem kerülheti el a sorsát.

Hogy e „sorozatvágás” lényegét jobban megértsük, kicsit vissza kell menni az elmúlt néhány évre. Amikor 2008 vészterhes őszén olyan események zajlottak le néhány hét alatt, amelyeket előtte a legsötétebb képzelőerővel sem lehetett megjósolni, talán jobban oda kellett volna figyelnünk egy sajátos tényre. Nevezetesen arra, hogy a globális média nemcsak hogy nem csillapította a hisztériát, hanem brutálisan szította azt. Ma már tudjuk, ennek az volt az oka, hogy a tudatos és összehangolt hiszterizálástól a nemzetközi pénzhatalom sikeresen zsarolhassa meg a világ államait. E zsarolás nyomán a következő év során összesen körülbelül 12 ezer milliárd dollár „ajándékpénzt” adtak az államok a bankok konszolidálására. Magyarán szólva a pénzhatalmi rendszer világossá tette, hogy ő ezután a saját forrásaiból semmit sem fog hitelezni, kizárólag az államok által folyósított „ingyenpénzt” használja . Az Európai Unió államai eddig már csaknem ötezermilliárd eurónyi összeget (6400 milliárd dollárt) juttatattak bankjainak. Ebből a görög államra 110 milliárd, a spanyol államra 336 milliárd euró jutott. Mivel ez az összeg Görögország esetében az éves nemzeti jövedelem mintegy negyven százalékát tette ki, Spanyolország esetében pedig több mint harminc százalékát, így nem meglepő, hogy mindez brutálisan megnövelte az államadósságuk GDP-hez mért arányát, amelynek az eurózóna országaiban a GDP hatvan százaléka alatt illene maradnia. Ez ma 87 százalék, s még mindig növekedőben van. Mulatságos módon a nem eurózónatag EU-országok adósságrátája ennél alacsonyabb, pedig náluk ez formálisan nem lenne kötelező. A globális pénzhatalmi rendszer ezután a „globalo-einstand” után tartott egy év hatásszünetet, majd hatalmas médiakampánnyal elkezdte hiszterizálni a világ közvéleményét azzal, hogy a PIGS-országok államadóssága veszedelmes gyorsasággal növekszik, és ez őt súlyos aggodalmakkal tölti el.

S ennek az oka, legalábbis szerinte, mi is lehetne más, mint az állam és polgárainak „túlfogyasztása”, lustasága, hedonizmusa s léha, felelőtlen életvitele, az általa „fiskális alkoholizmusnak” nevezett hamis jelenség. És mivel a „felelősen gondolkodó” befektetők ezt nem tűrhetik, meg kell fegyelmezni ezeket az országokat. A fegyelmezés legfőbb eszköze az államkötvények kamatainak drasztikus emelése lett, amelynek nyomán, ha addig nem volt válság, ezután lett! És mivel ez a mesterségesen keltett hisztériára épülő öngerjesztő folyamat egy kritikus ponton túl már mindent megsemmisítéssel fenyegetett, így főként Görögország, de lassan a többi PIGS ország esetében is a második világháború óta soha nem tapasztalt dimenziójú társadalmi robbanás, polgárháború felé közelítenek az események. Tehát megismétlődhet a 20. század elejének pusztító világjárványa, és a görög „gyújtózsinór” begyújtását követően ismét a becsületes Spanyolország lehet a pusztító folyamat kiindulópontja.

Bogár László - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Életmód (1) Mozaik (42) Sport (729) Belföld (5) Heti lámpás (218) Rejtőzködő magyarország (171) Kultúra (4) Mondom a magamét (4093) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (33) Szépségápolás (15) Történelem (13) Egészség (50) Vetítő (37) Gazdaság (632) Jobbegyenes (1634) Politika (1571) Tv fotel (65) Nagyvilág (1440) Autómánia (61) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (473) Tereb (138)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>