Bár a globális média véleményhatalmi diktatúrája lassan már egy éve úgy látja helyénvalónak, hogy Ukrajna most egy darabig ne uralja a diskurzustér tematizációs mezőit, magyarul, Ukrajna mostanában „nem téma”, de közben ez a szerencsétlen és jobb sorsra érdemes ország derekasan tovább pusztítja önmagát. Ahogy a fizika fogalmaz, minden test megtartja egyenes vonalú, egyenletes mozgását, ha más erő nem hat rá. Ukrajna is megtartja egyenes vonalú, egyenletes mozgását az önmegsemmisítésbe, ha más erő nem hat rá. És úgy néz ki, nem hat.

A mindenkori nagy nyugati birodalom és a keleti birodalom közé szorult Közép-Európa népei, nemzetei potenciálisan mindig életveszélyben voltak, vannak s lesznek. A birodalmi lemeztektonika bármikor porrá zúzhatja őket, mint ahogy meg is történt néhányszor az elmúlt évezred során. Éppen ezért van óriási jelentősége annak, hogy a térség uralmi reprezentánsainak és magának a népnek mennyi tudása, bátorsága, becsülete van. Ezek az erények ugyanis múlhatatlanul szükségesek ahhoz, hogy a méltó élet feltételei fennálljanak. Sőt az előttünk álló, módfelett kalandosnak ígérkező évtizedek során nemcsak a méltó élet, de egyáltalán a fennmaradás elemi feltételei is ettől függnek majd.

Sajnos az ukrán nép és uralmi struktúrái az elmúlt két évtized, de különösen az elmúlt két év során egyre katasztrofálisabb jeleit mutatják annak, hogy vagy egyáltalán nem értik, mi is történik velük, vagy nagyon is értik, de közvetlen rövid távú érdekeik oltárán cinikus gátlástalansággal áldozzák fel saját nemzetük hosszú távú jövőjét, sőt hovatovább a létét is. Azét a nemzetét, amelynek létezése soha nem lesz elválasztható a mindenkori orosz birodalomtól.

Az ország neve az u kraina kifejezésből ered, ez azt jelenti, hogy ami a határ mellett fekszik, vagyis határvidék. Hogy minek a határvidéke ez az önmagát „szuverénnek” feltételező ország? Hát a mindenkori orosz birodalomé! Igaz viszont az is, hogy a Kijevi Rusz az ezeréves Nagy Oroszország szakrális szülőhelye, vagyis az orosz és az ukrán történelem egymástól soha nem lesz elkülönülten értelmezhető. A két nemzet és nép konfliktusaik ellenére nem tudott és soha nem is fog tudni egymás nélkül létezni. Az elmúlt néhány év során azonban az ország operatív irányítása mégis egyre jobban olyan erők kezébe látszik kerülni, amelyek vagy végzetes tudatlanságukból vagy végtelen cinizmusukból adódóan, de olyan globális hatalmi játszma bábfiguraivá váltak, amelynek megnyíló tektonikus törésvonalai mentén Ukrajna rövid időn belül fizikailag megsemmisítheti önmagát.

A hanyatló amerikai birodalom már évtizedek óta a „programozott káosz” logikájára építi globális stratégiáját. „Mindegy, csak ártson” felkiáltással igyekszik a világot minél több helyen felsebezni úgy, hogy e gyógyíthatatlan, gennyedző sebek minden éltető energiát elvonjanak potenciális riválisaitól. Ukrajna számukra ugyanolyan jelentéktelen erőforrástartály és/vagy hulladéktároló, mint a világ bármely más lokalitása, nemzetállama.

Ami igazán megrendítő, az az, hogy milyen egyszerű is néhány év alatt tökéletesen szétzilálni egy ország egész komplex ön-újrateremtési, azaz gazdasági, energetikai, oktatási, egészségügyi, politikai és egész társadalmi együttműködési rendszerét. Azokat a normatív struktúrákat, amelyek elemi szinten működőképessé tesznek egy emberi társadalmat. És persze mindez azt is megkönnyíti, hogy az ország még az eddiginél is jobban kifosztható legyen.

Ukrajna ma romokban hever, szinte minden társadalmi, gazdasági mutatója olyan történelmi mélységekbe süllyedt, ami a 20. század legsötétebb időszakaira emlékeztet. Népesedési és egészségi folyamatai a legpusztítóbb korokat idézik fel. És történik mindez kizárólag azért, mert mindennek segítségével állandó fenyegetés alatt tartható az az Oroszország, amelynek permanens fenyítése, sarokba szorítása, engedelmességre kényszerítése az amerikai birodalom legfőbb stratégiai céljainak egyike.

Ukrajna tehát fegyverré, mégpedig nem is akármilyenné vált az amerikai birodalom kezében. Jobb sorsra érdemes népe pedig tehetetlenül tűri, vagy ami még rosszabb, sokszor aktívan támogatja is önmaga iszonyú szenvedéssel járó brutális felszámolását.

Az ukrán nép talán valóban el is hitte, hogy ha az egyik ócska, korrupt oligarchia helyett egy másik ócska, korrupt oligarchiát emel hatalomba, akkor ettől majd automatikusan jobbra fordulnak a dolgai. (Ennek egyik legújabb, leggroteszkebb fejezete, hogy a körülbelül kétszázalékos támogatottsággal rendelkező elnök lemondásra szólította fel az egyszázalékos támogatással rendelkező miniszterelnököt.) Az ukrán nép talán valóban elhitte két évvel ezelőtt, hogy „szörnyű, ennél rosszabb már nem is lehet”, és kiderült, hogy de igenis lehet! Merthogy mindig van rosszabb, és a meg nem gondolt gondolat újabb és újabb tragédiák forrásává válhat.

E végfelszámolási folyamatban persze bűnsegédi bűnrészesség terheli az Európai Uniót, annak uralmi struktúráit, amelyeknek nemhogy átgondolt stratégiája nincs Ukrajna jövőjét illetően, de rövid távú válságkezelési elképzelése sem, sőt elemi szinten értelmezni sem tudja, igaz, nem is akarja a helyzetet.

Az egyetlen esélyt az jelenthetné, ha Európa uralmi elitjei végre felfognák a globális hatalmi játszma lényegét, hogy Ukrajna az Európa elleni háború egyik legjelentősebb és legveszélyesebb frontvonala, ahol Oroszország nem ellenfél, hanem szövetséges – ám ennek, sajnos, eddig semmi jelét nem adták.

Márpedig enélkül ennek az egyre súlyosabb, világháborús fenyegetést jelentő feladványnak nincs és nem is lehet megoldása. Okulni kellene mindebből.

Bogár László - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>