Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
6fba35f59ba25af7ba7a0b87708dc86b.jpg

Mily titkot rejt e néma ház?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot egy kicsit másképpen.

Itt mint élek most? oh, tudják a kies erdők,
Tudja hegyed-völgyed, börzsönyi puszta vidék.
Vörösmarty Mihály
Úgy tudjuk, hogy egy felborult szekér volt az oka a suhanc Vörösmarty és a bonyhádi Perczel Sándor földbirtokos véletlen találkozásának, s ezután annak is, hogy az ifjú költő a Perczel fiúk, Sándor, Móric és Miklós nevelője lett. E találkozásról most nem szólok, csak a néma házról, amely előtt, ha arra visz az utam, mindig megállok.
Vörösmarty 1820 és 1826 között tartózkodott nevelőként Börzsönypusztán, itt, ebben a kúriában. (Ebből ki kell vonni azt a tíz hónapot, amelyet Csefalvay Ferenc volt Tolna megyei alispánnál mint törvénygyakornok – a szintén Tolna megyei – Görbőn töltött.)
„Elmondhatom – írja Perczel Mór –, hogy testileg és lelkileg tisztább és hibátlanabb lény nem létezett nála soha. Sok éven át együtt voltam, egy szobában háltam, folytonosan együtt éltem vele; de soha szájából egy tisztátalan szót, egy nemtelen hangot nem hallottam...”
Az itteni „kies tájat”, az erdős, ligetes, dombos Tolnát azért is szerette, mert álmodni hívta, és álmodozásra késztette. „A hely gyönyörű fekvése s a tölgyerdővel koszorúzott úri lak regényessége izgatólag hatottak a költő lelkületére – írta róla rajongó szeretettel Lóskay Benedek. – A művelt családfő mély tudománya, válogatott könyvtára; az összes vendégszerető család szenvedélyes zenészeti hajlama s annak műértő kezelése; a válogatott vendégekkel gyakori művelt társalgás gyorsan érlelték meg halhatatlan eszméit.”
Ezzel szemben áll Rajnai László állítása: „Igaz, hogy valóságos aszkéta módjára élt, de erre éppen azért volt szüksége, mert belső szabadságát mindenáron meg akarta őrizni. Pénzével, idejével és véleményeivel csak maga rendelkezett, legalábbis így óhajtotta. Nem rajongott a társaságért, s ha kívánta is néha a baráti környezetet, a nagyurakét soha. Az a bizonyítás sem áll meg, hogy a Perczel család egyenrangúként szerette és becsülte. Udvariasak voltak hozzá, valódi vonzalmat azonban nem éreztek iránta. Valójában nem ismerték, és sejtelmük sem volt, mi lakozik benne.” Egy eléggé meglepő adattal szolgálhatunk ezzel kapcsolatban. Klivényi Jakab 1825 nyarán előfizetéseket gyűjtött a Zalán futására, nem sok sikerrel. Egy levélben ezt írja: „Megkínáltam vele... utóbb Perczel urakat, de nem fogadták el.” Ötesztendei együttlét után ez elég különös. Az emlékezéseit író Perczel Mórt, jóval a költő halála után, már a kész tények ismerete és a közvélemény befolyásolja. A család posztumusz háláját és dicséreteit kritikával kell olvasnunk. A valóság más lehetett, sokkal szegényebb, sőt ridegebb.
Viszont bonyhádon volt három hű barát – a katolikus egyház buzgó szolgái –, akik segítették s támogatták: a már említett „tiszta jellemű s alapos tudományú Klivényi, a költői lelkületű Egyed Antal és a szép zenetehetséggel bíró Teslér”. Hozzájuk intézett verses leveleit, ódáit én is éppúgy szavaltam, mint a mai diákok vagy a régiek. Illyés Gyula annak idején Vörösmartyra gondolva vett búcsút a régi Bonyhádtól: „... így / láttalak, oh, Völgység ragyogó koszorúval! – akár ő, / akinek elsüllyedt tündérországa te lettél, / zúgva örök dalt s bút neki, hogy míg él, panaszolva / »hordja szelíd kötelét az elomló szőke hajaknak...« / Szépülj meg nekem is!”
Szépülj meg nekünk is, ismétlem én is e szomorú hangulatú képet nézve, ám közben az ábrándozva bolyongó ifjú költőre gondolok, az akkori életre, s természetesen arra is, hogy vajon másnak mit is mond, mit is üzen, milyen titkot rejt e néma ház.
 
Móser Zoltán, mno.hu

Hozzászólások

Gyurrrrika
2016-01-28 13:27
Megfelelő regiszt. mellett ELÉRHETŐVÉ KELL TENNI AZ ALÁÍRÁSGYÜJTÉS ONLINE FELÜLETÉT ! Sokan nem tudják felkeresni a gyűjtőpontokat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nézőpont (1) Sport (729) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Heti lámpás (312) Jobbegyenes (2788) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7546) Flag gondolja (36) Tereb (146) Autómánia (61) Kultúra (7) Történelem (18) Gazdaság (705) Egészség (50) Mozaik (83) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Nagyvilág (1310) Belföld (10) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>