Magyar Kálmánt, a kaposvári múzeum régészét csak hallomásból ismertem, de tudtam, hogy ahol ő ás, ott biztosan előkerül valami érdekes lelet. Amikor 1979 nyarán a Rippl-Rónai Múzeumban jártam, megtudtam, hogy a közeli Bodrogbő faluban egy honfoglalás kori település feltárása folyik, s ennek irányítója Magyar Kálmán. Természetesen másnap arrafelé vettem utamat.
Az ásatáson a szokásos kép fogadott: mindenki mozgott, dolgozott, kutatott, keresett, hisz rövid idő alatt mindent meg kellett találni, amit a föld mélye rejt. Akkor már látszottak egy templom alapfalai, de a föld telis-tele volt koponyákkal, csontokkal, leletekkel. Nyilván a feltámadást várták az ide temetettek, de sorsuk a feltárás lett. Pontosan jelezték az erre vetődött vándornak, hogy a X. században jár, szent helyen és fő helyen: Somogy megye Bő nevű honfoglaló nemzetségének bodrogbői központjában. Itt, a valahai Nagybő központban tárták fel a XI–XVI. századi nemzetségi kegyúri monostort, a Szent Kereszt-prépostságot a temető sírcsoportjával együtt. (Ugyancsak itt, a Török-dombon állt egy másik, kisebb téglaegyház, kápolna is.) De előkerült az udvarház alapfalmaradványa, valamint a X. századtól gabonatermesztéssel, földműveléssel foglalkozó és a török korig itt élő szolgáltató népek települése is. Később, 1998-ban a Temető-dűlőben feltárták a központnak vasat termelő, a X. század első feléből származó, eddig ismert legnagyobb vaskohászati műhelyt, amelyhez 43 kohó és két kenyérsütő kemence is tartozott. (Ennek a műhelynek volt a tartozéka egy rovásírásos agyagfúvóka-töredék, amely szakmai körökben rendkívüli érdeklődést és visszhangot váltott ki.)
„A Bő név a középkor folyamán tovább élt a Bő nemzetség szervezetében egészen a XVI. század közepéig – írja Magyar Kálmán a kutatásról szóló beszámolójában. – Az akkor elpusztult Nagybő nemzetségi központ – a történeti források szerint is – azonosítható a mai Bodrogalsóbű település részeivel. A mai Alsóbűpuszta, az egykori Bő (Bew) falu a Kaposvártól északnyugatra 18 kilométerre lévő Bodrog község mai északkeleti határához tartozik. Ez a korábbi nemzetségi központ már talán az Anonymus által említett Veszprémet is megszálló honfoglaló Ölbő, Ősbő vezérhez köthető. Györffy György megoldásában Bő szavunk – a Bogáthoz hasonlóan – gazdagot is jelent. S jelöli egyben a törzsfőtől, az úrtól függő nemzetségfőket. Jelen esetben a gazdag, a tehetős, a Bogát települése melletti nemzetségfők korai települését, központját. Ilyen értelemben szerepelhet talán a Segesd környéki Bogáttól pár kilométerre északra lévő Byhnye (1510), a későbbi Böhönye, amely a személynévi eredetű Bőnnyel tartozik össze. A Bőny helynév a régi magyar nyelvi Bő személynév származékából alakulhatott ki.”
Mivel az Árpád-kori személynévi eredetű helynevek egy része világosan jelzi az első megtelepülők szállását, itt, Bogát és Bő (Bű) településeken kereshetjük a vidéket uraló vezér, illetőleg a nemzetségfő faluját – véli Magyar Kálmán.
Annyit fűznék még hozzá az ott készült – s itt látható – kettős képhez, hogy ez az út számomra több volt, mint kirándulás: máig jutalomnak, gazdag jutalomnak érzem, hisz nagy „bő”-ségben részesültem.

Móser Zoltán, mno.hu