Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
opop.jpg

A sátánizált Horthy 5.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A cselédlépcsőházi rágalmazók kedvenc érve a „Hitler elődjének” hazudott Horthy cenzúragyakorlata. De mi is az a cenzúra?

A szólás-, a véleményszabadság korlátozása. Rengeteg változata lehetséges, de két alaptípusa közismert. Az elő- és az utócenzúra. Az első változatban közhírré tétendő gondolatot, véleményt megjelenése előtt előbb engedélyeztetni kell az erre a célra kijelölt hatósággal. Vagyis az előre jóvá nem hagyott szövegek nem kerülhettek kinyomtatásra. Erre említem példaként az 1850-es éveket. A véres, kegyetlen, bosszúálló Bach-korszakban onnét lehetett tudni a „hivatal” működéséről, hogy az újságok fehér lappal jelentek meg, ezzel jelezve a betiltott írás helyét. Az előcenzúra a kommunizmust is jellemezte, azzal a különbséggel, hogy az üresen hagyott oldal is tilos volt, mert kormányellenes provokációnak számított. De az utócenzúra is működött, ha az illetékesnek későn esett le a tantusz, büntethetett, bezúzathatta a lapot, folyóiratot, könyvet. A Szabad Nép 1953-ban, Sztálin halálára írott vezércikkének a címe: Megrendült szívvel helyett Megrendelt szívvel jelent meg. Tudatos hatalomcikizés, vagy szedési hiba folytán. De Sztálin gyásza országos röhejbe fulladt. Az olvasószerkesztőt kirúgták, a nyomdász fegyelmit kapott vagy mindkettőt lecsukták? Az egyik képes hetilapban az ünnepi díszben fölvonuló katonák fotójához egy közismerten kommunista költőnő írt verset: „Nézem, nézem a vitézek seregét – Számba veszem a legények elejét” … megint országot megröhögtető perverz siker volt, de nem torolták meg, mert a szerkesztő is, a költőnő is markánsan párthű volt. És csak ízlést sértett. Pártot, eszmét, kommunista szentet nem. Ezért nem vettek róla tudomást.

A Horthy-korszakban bizonyos tekintetben enyhébb volt, vagy csak utócenzúra működött – ellentétben a Bach-, a Rákosi- és a Kádár-korszakkal.

No, de ezt még ma sem ismeri el a sátánizáló balliberális gyűlölencek hada. Múlt- és történelemhamisításuknak az az aktuális célja, hogy minél rosszabb színben tüntessék föl Horthyt, hogy aztán ezt a torz képet rögeszmésen a „Horthy-követő Orbánra” erőszakolják rá. Mert úgy vélik, a múlt értékeinek megmentése, sőt rekonstrukciója azonos a Horthy-korszak újjáépítésével (lásd: a Kossuth teret). Éppen csak azt nem tudják, hogy a Kossuth teret már 1920 előtt kialakították, vagyis kevés köze van Horthyhoz.

A náci területhódítás ellenében jelent meg a legkritikusabb időszakban 1944-ben (!) Várkonyi Nándor Magyar Dunántúl című antináci műve. Amit 1974-ben a Magvető adott ki ismét. Őrület, de a német terjeszkedésellenes művet a kommunista rezsimek sokáig elhallgatták.

De ennél is elképesztőbb történet a Budapesti Iskola világhírű pszichiáterének a könyve, „Az ember ősi ösztöne”. Hermann Imre a náci megszállás előestéjén, 1943-ban publikálta művét, meglepő, hogy zsidó lévén ez nem ütközött akadályba még a vészkorszakban sem a „fasiszta Magyarországon”. Maga a mű szellemiségében antináci és antirasszista volt. Néhány mondatot azonban kihagytak belőle – mégpedig Hermann Imre beleegyezésével, mert őszerinte nem csorbította a mű gondolati lényegét. Ez pedig a „nő szexuális aktivitásáról és az onániáról szólt.” Tehát a szövegcsökkentés nem politikai, hanem „valláserkölcsi prüdentériát” érintett. E néhány mondat kihagyása voltaképpen nem is nevezhető – mai értelmezés szerint sem – cenzúrának. Komolyan kellett küzdenem azért, hogy ez az antirasszista munka a kommunista uralom 39. évében (!) megjelenhessen. Ha nincs Kardos György könyvkiadó-igazgató, aki együtt ült börtönben Kádárral és Aczéllal, talán még ma sem jelent volna meg. Micsoda „fasizmus” az, ahol egy manifeszt zsidónak az antirasszista, tehát lényegében antináci, antifasiszta műve megjelenhetett?

(Folyt. köv.)

Szalai Károly - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Sport (729) Vetítő (30) Mozi világ (440) Életmód (1) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (702) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Nagyvilág (1309) Gasztronómia (539) Történelem (17) Tereb (146) Egészség (50) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Heti lámpás (310) Politika (1582) Autómánia (61) Mondom a magamét (7501) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Nézőpont (1) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>